Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-11 / 1. szám

Mozaik Paksi Hírnök, 2019. január 11. ■ 9 O Kimagasló szakértelmét mutatja, hogy negyvenéves pályafutása során sok testvérpárt tanított, illetve számtalan egykori diákja hozzá Íratta a gyermekét - hangzott el a méltatásban. A Pongrácz Sándor-dí­­jat dr. Mészáros Zsu­zsanna gyermekorvos vehette át. - Az a szere­tet a legszebb számom­ra ebben a hivatásban, amit a szülőktől és a gyerekektől kapunk - mondta a díjazott, aki általános orvosi diplomáját 1983-ban vette át a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán, majd a szentesi kórház gyermek­­osztályán kezdett dolgozni. Később csecsemő- és gyerekgyógyász szakvizsgát tett. 1988 febru­­áijában kezdett gyógyítani a paksi IV. számú gyermekorvosi körzetben. Ifjúságegészségügy és iskolaorvostan szakvizsgát tett, 1995-től rendszeresen részt vesz a PTE ÁOK Család­orvostani Intézet által szervezett családorvosi képzéseken, állt a méltatásban.- A munkám a szívem csücske, szerintem na­gyon szép feladat, mert amit engedélyezés­re alkalmasnak találunk, az hosszú távon jele­nik meg a városban, a lakosság életminősége, hangulata pedig azon is múlik, hogy milyen épített környezetben él - fogalmazott Vassné Skerlanitz Katalin, aki Deák Ferenc-díjat ve­hetett át. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola épí­tőipari karának város­­gazdasági szakán dip­lomázott 1977-ben. Az atomerőmű-építés ide­jén jött Paksra, a városi tanácsnál helyezkedett el. A Paksi Polgármes­teri Hivatalban mindig az építéshatósági ügy­intézés területén dolgozott, jelenleg a műsza­ki hatósági csoport vezetője. 2010-ben szerzett építési jogi szakokleveles mérnök képesítést. A Környezetünkért díjat a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájának ne­velőközössége kapta. Jantnerné Oláh Ilona tagóvodavezető azt mondta, az elismerés mö­gött több évtizedes munka áll a nevelőtestület és az óvoda valamennyi dolgozója részéről. Ez a díj nem csupán a munkájuk elismerése, ha­nem kötelezi őket arra, hogy méltóak marad­janak rá. Náluk a környezeti nevelés áll a fó­kuszban, sok száz óvodás lelkében ültették el a természet szeretetét, tiszteletét, rajtuk ke­resztül pedig a tágabb családhoz is eljuttatták a környezettudatos gondolkodásmódot A tag­óvoda elnyerte a Madárbarát óvoda, a Zöld óvoda és Az év zöldszíves óvodája címet, va­lamint a Vidékfejlesztési Minisztériumtól és az Emberi Erőforrások Minisztériumától az Örökös zöld óvoda címet. Kohl Gyöngyi Jubileumot ünnepeltek az elmúlt évben 2018-ban is több alkalommal tudósítot­tunk helyi intézmények, civilszervezetek, rendezvények jubileumáról a Paksi Hír­nökben. Ezekből szemezgettünk a lap arc­hívumának segítségével. Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte a Paksi Bezerédj Általános Iskola. Ebből az al­kalomból többek között iskolatörténeti kiállí­tást és gálaműsort rendeztek. Az évfordulóra megjelent kiadványban Kovácsné Pál Krisz­tina igazgató egyebek mellett azt írja: Mindig ugyanaz a cél lebegett az iskolában tanítók előtt: színvonalas, minőségi oktatást biztosí­tani a város lakosságának, elősegíteni értel­mes, művelt, sokoldalú polgárok nevelését a mindenkori társadalom számára. A Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár is jubileumot ünnepelt 2018-ban, amely alka­lomból Könyvjelző címmel közöltünk cikk­sorozatot. Ebben olvashattak arról, hogy 50 évvel ezelőtt, 1968. július 5-én avatta fel Darvas József, a Magyar írók Szövetségének elnöke az új Paksi Járási Könyvtárt. A soro­zatban szó volt a teljes paksi könyvtártörté­netről, a mai városi könyvtár programjairól, szolgáltatásairól. Negyven éves lett a Munkás Művelődési Központ, mai nevén Csengey Dénes Kulturá­lis Központ. A jubileumi ünnepségen Szabó Péter, Paks polgármestere azt mondta, hogy látszólag egy épületet ünnepiünk, de hite sze­rint sokkal inkább a benne folyó munkát. Azt a mindenkori szakemberek által végzett szol­gálatot, mely által a város lakossága gazda­godhatott tudásban, kultúránk megismerésé­ben a szabadidő értékes eltöltésében, közös­ségek létrehozásában és éltetésében, jelenünk és jövőnk értékes megélésében. Városi olvasmányok sorozatunkban olvas­hatták, hogy huszonöt évvel ezelőtt adták át a dunakömlődi faluházat, az intézmény máig meghatározza a település épített környezetét, közösségi életét. Művészeti napot tartottak a Balogh Antal Ka­tolikus Általános Iskola és Gimnázium alapí­tásának 25. évfordulója alkalmából. Emlék­plakettet adtak át az iskola volt vezetőinek, Stallenbergerné Madarász Veronikának, Pál­mai Klárának és László Péternek, valamint köszöntötték azokat, akik 1993 óta dolgoz­nak az intézményben. A jubileumra évkönyv készült. A határon túli magyar középiskolások olva­sótáborának 25 éves történetéről is a Városi olvasmányokban számoltunk be. A konklú­zió az volt, hogy: Ezt a tábort nem lehetett, nem lehet „letenni”. A Spájz késztermékvásár tizedik alkalmára várták júniusban a lakosságot. Matus Dóra szervező elmondta, az hogy az immár Gyé­mánt-díjas helyitermék-piac a megye egyik legnépszerűbb vásárává nőtte ki magát, an­nak köszönhető, hogy több egy egyszerű pi­acnál, hiszen a bevásárlás lehetősége mel­lett aktív programokat is kínál, élményt nyújt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A Spájz addigi alkalmain partnervárosként vendégeskedett Kalocsa és Kaposvár, vala­mint több jótékonysági akciónak is helyet ad­tak a szervezők.-gyöngy-

Next

/
Thumbnails
Contents