Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-11-08 / 21. szám
Portré Paksi Hírnök, 2019. november 8. M 11 Jó napot, mi újság? Lábár Tamás Az új káplán a Paksi Római Katolikus Plébánián a szűkebb hazájában találta magát, amikor idén augusztusban elfoglalta szolgálati helyét. Érdekes ez a Lábár név - jegyzem meg Tamásnak, de úgy mondja, ez a név magyar, 1690-ig felkutattatta a családja történetét, de büszke német gyökereire is. Várdomb jelentette számára a gyermekkort, majd Szekszárd következett, a Garay gimnázium, a középiskolás évek. Az érettségi után már volt egy rövid kitérője a kispapság felé, ám akkor úgy döntött, a pécsi egyetemen folytatja tanulmányait, ahol 2011-ben végzett történészként, hogy aztán egy évig a munka világában szerezzen tapasztalatokat, s ezt követte 2012-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológiai fakultása és a Központi Szeminárium évei. 2019 nyarán helyezték Paksra, a paksi katolikus közösséghez. A diakónussá szentelését követően szolgált Magyarszéken és Pécsett is, mielőtt a városba érkezett, tehát már volt tapasztalata, viszonya az egyházi közösségekhez. A paksiakkal korábbról volt kapcsolata, két alkalommal is lelki vezetője volt a híveknek csíksomlyói útjuk során. S miképpen lesz Isten szolgája egy fiatalember? Hogyan érlelődik benne a döntés? - kérdezem előbb magamban, aztán hangosan is, félve persze, hogy udvariatlan vagyok. De Tamás közvetlen őszintesége megnyugtat. Ügy meséli, hogy egy átlagosan vallásos édesanya és átlagosan szigorú édesapa mellett nevelkedett két fiútestvérével. Példa nem volt előtte, mégis (valami megmagyarázhatatlan oknál fogva) korán megmutatkozott az egyház, a vallás melletti elkötelezettsége. Szülei - féltve őt - eleinte óvták a tervétől, majd megnyugtatta őket a fiú döntése a pécsi egyetem mellett. Ám a történésszé lett fiatalember nem tett le korábbi elhatározásáról, s ez az állhatatosság meggyőzte a szülőket a fiuk maga választotta jövőjéről. Tamás a teológia szak elvégzése után Rómában is tanulmányokat folytatott, ahol egyháztörténelmet tanult, licenciát szerzett. S most itt Pakson, káplánként, mi is a feladata? Hittant tanít a katolikus iskolában, elsőáldozásra, bérmálásra készíti fel a gyerekeket, elsősorban szentmiséket mutat be, ezeken kívül temetési, keresztelői, esküvői szertartásokat vezethet, helyettesítheti a plébánost. Elgondolkodom a hittanoktatáson. Ahhoz pedagógiai érzék is szükséges, különösen a mai világban. Ebben a gondolatomban megerősít a beszélgetőtársam. Új módszerek kellenek a gyerekekhez, minden tekintetben. Ma nehezebb megértetni velük (s a szüleikkel is!), hogy a hit adhat erőt jól megragadni az életet, abból az értékeshez tartozni, azt választani. A hitnek van jövője ebben a minden rétegrendjében felgyorsult világban, ez adhat kapaszkodót, értéket. Úgy mondja Tamás, hogy a hagyományos értékrend újrafelfedezéséhez nem az alapokról kell építkezni, hanem gyakorlatilag újra kell alapozni az épüléshez, építkezéshez, a célok meghatározásához. Az értékeket úgy kell, úgy lehet felfedeztetni, hogy segítünk az embereknek felemelkedni azokhoz. S mivel tölti az időt, amikor szabad? - kérdezem. Történészként a kora újkor a kedves témája, a 16-17. századi egyháztörténelem, a teológia szakon is ebből a korból vette a szakdolgozata témáját. Olyan kor ez, amiből nem könnyű egyetlen személyiséget kiemelni, hiszen a gondolkodók, művészek, szentek kora volt ez, de az irodalmi olvasmányait is innen választja, ha teheti. S szeret természetet járni, zenét hallgatni, és ami a legfontosabb: a szűk baráti körével, a szeretteivel lenni. A várost - ahogy meséli - megszerette a rábízott közösséggel együtt. Az elmúlt két hónapban csupán arra volt ideje, hogy a kötelezettségeinek eleget tegyen, hosszú sétákra még nem futotta. De eljött az idő, amikor besétál a város mellékutcáiba. Ezekben a kis közökben, szuglákban jól megfogható, érezhető lesz ennek a városnak a múltbéli hangulata, a kedvessége, ami a hívek mellett reményeink szerint hosszú idejű szolgálatra tartja itt ezt a fiatal káplánt. Teli Edit
