Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-10-11 / 19. szám

Vonattal utaztak múzeumtól múzeumig Fotó: Molnár Gyula Ötödször rendezte meg a Paksi Városi Mú­zeum és az Atomenergetikai Múzeum közö­sen a Múzeumtól múzeumig vonattal elne­vezésű programot a Múzeumok őszi feszti­válja paksi nyitórendezvényeként. A vonatra szóló jegyek két nap alatt elfogytak. - Közel hatszázan látogattak el a rendezvényre, ez is mutatja, hogy nagyon kedvelik a látogatók ezt az alkalmat. A siker annak is köszönhe­tő, hogy minden „vonatos” programot külön tematikával egészítünk ki, amivel számunk­ra fontos üzeneteket szeretnénk eljuttatni a látogatókhoz - mondta Enyedi Bernadett, az Atomenergetikai Múzeum vezetője. Idén a környezettudatosság jegyében természetes anyagokból készült játékokat próbálhattak ki a gyermekek. Jól érezhették magukat a Ke­zeslábas játszótéren, valamint a Kackiás ját­szótéren is, ahol egy négykosaras körhintá­val és tizenhatféle „bajuszos” fajátékkal vár­ták őket. Emellett kipróbálhatták a Formula Bike játékot, képet festhettek géppel, egy pre­parált bicikli segítségével pedig régi szala­gos magnót szólaltathattak meg. A roncste­lepi öszvérből összeállított labirintusjáték­nak is igen nagy sikere volt. A rendezvényen a Nu-Line Experiment koncertezett. Mind­emellett a program tematikájához illeszkedő, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által éven­te meghirdetett Alkotó energia pályázat díj­nyertes munkáiból időszaki kiállítást nyitot­tak. - Arra kértük idén a látogatókat, hogy hozzanak magukkal kulacsot, és az általunk kínált limonádét abból fogyasszák el. Azért tettük ezt, mert a továbbiakban szeretnénk minél kevesebb hulladékkal megvalósítani a rendezvényeinket - hangsúlyozta a múze­umvezető. A vonat késő délután indult visz­­sza a Paksi Városi Múzeumba, ahol már iz­gatottan várták a vendégeket, akik a Maré Temporis Történelmi Hagyományokért Ala­pítvány tűzzsonglőrjeinek A Rézváros legen­dája című előadását tekinthették meg. A Mú­zeumok őszi fesztiválja programsorozatban novemberre nyúlóan szerveztek alkalmakat a városi múzeumban. A Sétálj, fedezz fel! Paks épített örökségeinek, az építtetők minden­napjainak és a város történelmi múltjának megismeréséről szólt, a Foglalkozások a bő­röndből programban tanórákba illeszthető, kihelyezett múzeumpedagógiai foglalkozáso­kat kínáltak régészet és Dunatár témakörben. A Múzeumi mesék elnevezésű program ok­tóber 22-én az óvodapedagógusoknak szól. Megismerhetik az intézmény múzeumpeda­gógiai programját, ugyanakkor új ötletekkel segíthetik a múzeum programkínálatának színesítését. November 4-én indul a Négy év­szak és november 19-én a Mesterségek hete elnevezésű témahét, az előbbiben az ártér ti­tokzatos állat- és növényvilágával, az utóbbi­ban pedig régi szakmákkal ismerkedhetnek meg a gyermekek - tájékoztatott dr. Várady­­né Péterfi Zsuzsanna, a Paksi Városi Múzeum igazgatója. Weller P. Hanna Népmeséket regéltek a versenyen Fotó: Molnár Gyula A korábbi gyakorlattól eltérően idén nem október-november­ben, hanem az országos könyv­tári napokhoz és a magyar nép­mese napjához igazodva szep­tember 30-án rendezték meg a Regélő népmesemondó ver­senyt. Ugyan a megszokottnál kevesebb idejük volt így a jelent­kezőknek a felkészülésre, de ez nem nyomta rá bélyegét a pro­dukcióikra. A nevezőknek ter­mészetesen magyar népmesé­ket kellett választaniuk, amelyek előadva nem lehettek öt percnél hosszabbak. A meseválasztást és a felkészülést segítendő Ko­vács Marianna népmesemon­dó útmutatóját, valamint Raf­­fai Judit A magyar mesemondás hagyománya - Útmutató mese­mondók, pedagógusok és minden népmesekedvelő számára című könyvét ajánlották a szervezők. Alsós általános iskolás gyermek huszonhét, felső tagozatos pedig hét állt a hatfős, szakemberek­ből álló zsűri és a közönség elé a szervező Pákolitz István Városi Könyvtárban. A huszonharma­­dik megméretésre Dunaszent­­györgyről, Bölcskéről, Duna­­földvárról, Gerjenből és Paksról jöttek nevezők. A felső tagoza­tosoknál három arany és négy bronz minősítést, az ifjabb kor­osztálynál pedig tizenhat arany, nyolc ezüst és egy bronz minő­sítést osztottak ki, valamint kö­zönség- és különdíjak is gazdá­ra találtak.-kgy-

Next

/
Thumbnails
Contents