Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-10-11 / 19. szám
Portré Paksi Hírnök, 2019. október 11. ■ 9 Jó napot, mi újság? Majsai Réka Paksi Képtár. Egyedülálló kortárs képzőművészeti gyűjtemény. Kísérleti és alkotótelep. XXI. századi, európai, mint mi mindannyian. Mégis távolinak érezzük, nehezen fordulunk felé. Valahogy nem tanultuk meg, mi, átlagemberek, hogy távolról szemlélve nem mindig azt jelentik a dolgok, mintha letelepednénk a közelükbe. Kicsit félve - talán szégyenkezve is kicsit az értelmezési tartományok ismerete nélkül - szemléljük a kortárs művészeket és műveket, valahogy így szocializálódtunk. Ezt a mi képtárunkat pedig jegyzi a szakma - országhatáron innen és túl is, és amikor belépek, kicsit otthon is érzem magam az egykori konzervgyári csarnokban. A munkatársak kivétel nélkül mindannyian szívélyesek, Majsai Réka, a képtár jelenlegi művészettörténésze, a szakmai munka irányítója rövid ismeretségünk ideje alatt mindig mosolyogva, végtelen nyugalommal fogadott. A harmincas évei elején járó, az ELTE-n végzett művészettörténész egy évvel ezelőtt került a képtárba. Budapestről érkezett hozzánk a ma is Oroszlányban élő családból. A tatabányai középiskolás éveket követően került a fővárosba, a szándékai nem voltak egyértelműek gyógypedagógusnak készült, ám az alkalmassági vizsgán a logopédiai, szép kiejtési feladatnál kiderült, hogy a pergő hangok nem tökéletesen szólnak, így került a leendő művészettörténészek közé, meg a restaurátor nagynéni hatására, akivel Budapesten együtt látogatják a múzeumokat. (Folyton elkanyarodunk a beszélgetés eredeti témájától. Úgy meséli, szerette nagyon az oroszlányi gyermekkort, a bányaváros hangulatát. Egyébként is vonzódik az „exszocialista” városok különös hangulatához. És ahogy Paksról beszél! Ahogy kötődik a városhoz, az egy jellemes fiatal értelmiségire utal, aki képes meglátni a szépet nem csupán a munkájában.) Voltak nehéz időszakok, korszakok az egyetem alatt, többek között a román kor, vagy a latin alapvizsga, hogy aztán friss diplomásként rövid időre félretéve a diplomát, „praktikus munka után” nézzen: az oktatásfejlesztés szakiránnyal elvégzett pedagógusszaknak köszönhetően tananyagot szerkeszt cégeknek, majd színházi élményekkel gazdagodik egy kortárs táncszínházban. Itt tudatosul benne, hogy „iszonyúan sokfélék az emberek”, akiktől aztán lélektanilag rengeteget tanul. A kreatív technológiai labor következik, a történeti múzeum számára készít installációkat, dolgozik a Zsidó Múzeumnak, majd több kisebb budapesti galériának, Kaposváron művészettörténetet tanít, a Képzőművészeti Egyetem kiállítási referense lesz. Paksra 2018 augusztusában került, pályázat útján. Az elmúlt egy évben öt kiállítást szervezett, rendezett. Ügy fogalmaz a várossal és a képtárral kapcsolatban, hogy itt tetten érhető a „komplex de lux élmény”: zseniális helyszínek, rendkívül érdekes gyűjtemény, ahol érdemes elmélyülni az üzenetekben, abban, hogy mit is ad hozzá a gondolkodáshoz, az élethez, amit mi, itt élők hétköznapiként, mégis sok esetben távolságot tartva élünk meg. Mert az üzenet fogható bárki számára: az alkotások a jelen gondolatait közvetítik a világról, amiben élünk. Hagyni kell, ahogy mondja, hogy a képtár hozzáízesüljön a régi Pakshoz. Hiszen a városi séták során - mondjuk az óvárostól a képtárig - sokféle időt lehet befogni egy látással, egyetlen szellemi sétával. A Duna vízimalmos múltja, a régi városi történetek, melyekhez ragaszkodunk, éppen olyan egyszerű, őszinte képek, mint a kortárs alkotók jelenkori alkotásai. Réka már hazajár Paksra, egyre kevesebbet hagyja el a várost, azt mondja, aki ezt a várost megszereti, nem tudja egykönnyen elhagyni. Érkezik a reggeli kávé, rám mosolyog, úgy mondja: Nézd, itt Pakson, ebben a kávéban is benne vannak az őszi napsugár ízei... Teli Edit
