Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-10-11 / 19. szám
Atomerőmű Paksi Hírnök, 2019. október 11. ■ 7 Brüsszelben mutatkozott be pai Parlament számos tagja meglátogatta, sőt az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, dr. Navracsics Tibor első útja is odavezetett, miután megnyitotta a rendezvényt. Az Euratom standjánál nyolc kiállító váltotta egymást - és mint Enyedi Bernadett beszámolt róla -, a látogatók és diákok hatalmas érdeklődésének köszönhetően az Atomenergetikai Múzeum egyedüliként a kiállítás teljes időszaka alatt jelen lehetett. Azzal, hogy érthetővé, befogadhatóvá teszi a diákok, családok és fiatalok számára az atomenergia világát, a múzeum tevékenységei szorosan kapcsolódnak az Európai Bizottság azon álláspontjához, mely szerint az atomenergia elengedhetetlen az ellátásbiztonsági és klímavédelmi célok teljesítéséhez - mutatott rá Enyedi Bernadett. - A múzeum az ismeretterjesztő munkával járul hozzá az atomerőművek társadalmi elfogadottságának növeléséhez, és ezáltal a globális klímavédelmi célok eléréséhez - emelte ki, utalva arra, hogy a kiállítás célul tűzte, hogy olyan technológiákat, fejlesztéseket mutasson be, amelyek például a rák elleni küzdelem, a globális felmelegedés elleni harc eszközei lehetnek, vagy segíthetnek az éhezés elleni küzdelemben. A múzeumvezető hangsúlyozta: óriási jelentőségűek a szervezők, a szakmai szervezetek és a látogatók pozitív visszajelzései a múzeum számára. Ez jelzi, hogy jó úton jár az intézmény a széles közvéleményt és a hétköznapi embereket elérő ismeretterjesztő tevékenységével, de azt is igazolja, hogy Európában is példaértékűnek mondható. A tudáskapszuláról Tárgytörténet című rovatunkban olvashatnak all. oldalon-ph-Fotók: Atomenergetikai Múzeum A Science is wonderful, vagyis a Tudomány csodálatos című kiállításon mutatkozott be az Atomenergetikai Múzeum Brüsszelben. A tudomány népszerűsítését, befogadhatóvá, megérthetővé tételét célzó kiállítást az Európai Kutatási és Innovációs Napok keretében rendezték meg. A látogatóknak - köztük célzottan a fiataloknak, gyerekeknek - lehetőségük nyílt gyakorlati kísérleteken, élődemonstrációkon, személyes beszélgetéseken keresztül megismerni a tudomány, innováció legfrissebb eredményeit. A kiállítás résztvevőiről az Európai Bizottság döntött. Az Atomenergetikai Múzeum az európai atomenergia-ipar brüszszeli székhelyű kereskedelmi szövetsége, a Foratom felkérésére vett részt az eseményen, ami - mint a múzeum vezetője elmondta - páratlan lehetőséget jelentett az intézmény számára. Enyedi Bernadett hozzáfűzte: a virtuális valóság (VR) és kiterjesztett valóság (AR) alkalmazásaikkal, ezen belül is egy vadonatúj fejlesztéssel, a tudáskapszulával kaptak meghívást a rendezvényre, ahol velük együtt közel hetven standon várták az érdeklődőket a különböző kutatási területek - egészségügy, élelmezés, technológia, klímavédelem - képviselői. A paksi standot a diákokon kívül az Európai Bizottság és az Euróaz Atomenergetikai Múzeum