Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-08-09 / 15. szám
10 M Paksi Hírnök, 2019. augusztus 9. Mozaik Városi olvasmányok A Resch-szanatóriumról Fotó: magánarchívum A szülőotthon vezetője és munkatársai, ülő sor: Virág Istvánná Erzsébet főbába és műtősnő, dr. Dobrovich Kálmán tiszti főorvos, dr. Resch Béla, dr. Resch Béláné Halmos Klára, dr. Pongrácz Sándor. Állnak: Hauczinger Teréz nővér, Virág István műtős, Prantnerné Hauczinger Erzsébet csecsemős nővér „A múlt is létezik - valahol, egy más szférában - megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal - de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.” Jókai Anna Aprócska könyvet lapozgatok. Kölcsönkaptam, aki adta, 2018 karácsonyán kapta dr. Resch Béla gyermekeitől, Ildikótól és Bélától, akik emlékül és emlékeztetőül ajánlották. Álljon itt néhány gondolat ebből a kedves emlékkönyvből, ami a paksi Reschszanatóriumnak és dr. Resch Bélának állít emléket. A fejezet címe, amiből idézek: Orvossá válás - az első tíz nehéz, ám gyönyörű, sikeres év története, A Paksi szülőotthon tíz éve - dr. Resch Béla előadása. „Már nagyon régi, évtizedekre visszanyúló probléma volt Pakson egy kórház vagy szülőintézet létesítése. Az 1920-as években, amikor én még orvosnövendék voltam, egy, a paksi Róm. Kath. Körben megtartott gyűlésen elhatározták, hogy Pakson közadakozásból járási kórházat állítanak fel, és azt a terv lelkes támogatójáról, az akkori plébánosról, Virágh Ferenc jelenlegi pécsi megyéspüspök úrról fogják elnevezni. 1929-ben történt azután, hogy az Országos Stefánia Szövetség, az akkori vezető körök kezdeményezésére 14 ágyas szülőotthont állított fel Pakson, amelynek vezetője a községi orvos lett. Látva az intézetet, tulajdonképpen ekkor alakult ki bennem az az elhatározás, hogy a szülész-nőgyógyász szakorvosi képesítést megszerzőn, s annak elnyerése után hazajövök, és az intézet vezetésére vállalkozom. 1931-ben megdöbbenve hallottam, hogy a paksi szülőotthon megszűnik... (Az intézet nem rentábilis, azt két évi fennállása alatt mindössze egy szülőnő vette csak igénybe.) 1933 év elején telepedtem le Pakson, és kezdtem praktizálni. Újra felvettem az érintkezést a Stefánia Szövetséggel, szerettem volna a szülőotthont segítségükkel viszszakapni. Mivel láttam, hogy ekként célomat elérni nem tudom, szántam el magamat arra, hogy a magam erejéből fogom a paksi szülőotthont felállítani, mert annak létjogosultságáról meg voltam győződve. Hozzáláttam tervem keresztülviteléhez, s az otthon elhelyezésére egy ötszobás, földszintes polgári házat béreltem ki a Kossuth Lajos utcában. A kezdet nem volt biztató, de én azért nem veszítettem el kedvemet, tovább harcoltam, és végül is orvos kollégám, dr. Vitéz Téglássy Béla országgyűlési képviselő úr szíves közbenjárására a belügyminisztérium az intézet felállítását 230.192/1933 szám alatt »Dr. Resch Béla szülőotthon Paks« elnevezéssel engedélyezte. A szülőotthon ekkor egy vizsgálóból, egy műtőszobából, egy kétágyas, felszerelt betegszobából és az orvosi lakásból állott. Az ágyak faágyak voltak, és szalmazsákkal voltak ellátva. A műtőben csak egy vizsgálóasztal volt, a műtéteket is ezen kellett elvégeznem. Tekintettel arra, hogy nemcsak nőgyógyászati betegek, hanem sebészeti beavatkozást igénylő betegségekkel is gyakran jelentkeztek betegek felvételre, elhatároztam, hogy a szülőotthont sebészeti osztállyal bővítem ki, mert dr. Kalmár László - aki ebben az időben vált ki a szekszárdi közkórház kötelékéből - mint sebész szakorvos örömmel vállalta a sebészeti betegek ellátását. Ehhez kérésünkre a belügyminisztérium is hozzájárult, és 251.368/1935 szám alatt megengedte, hogy az intézet »Dr. Resch - Dr. Kalmár magángyógyintézet Paks« elnevezéssel működhessen, s hogy az intézet férfi betegeket is felvehessen. Ez a körülmény - és mert sok vidéki beteg is kérte felvételét - az intézet bővítését most már okvetlenül szükségessé tette. Mivel a telek és az építkezési költség is jórészben biztosítva volt, 1936 április havában megkezdtem az építkezést (a Kossuth Lajos utca 7. szám alatt). Ebben az új épületben elegendő hely állt rendelkezésre, az ágyak számát tízre, majd tizenötre, utóbb már húszra emeltük fel, a férőhelyek azonban pótágyak beállításával huszonötre szaporíthatok voltak Itt kívánom felemlíteni azt, az intézet zavartalan működése szempontjából kétségtelenül szerencsés körülményt, hogy 1939. évben dr. Pongrácz Sándor úr lett a községi orvos, aki készséggel kapcsolódott be az intézet működésébe, és nemcsak mindkettőnk helyettesítését vállalta, de saját betegeit is az intézetben operálta. Túlnyomó részben a járás közönsége vette igénybe az intézetet, mert a 2500 beteg közül 2089 volt járási beteg, köztük 984 paksi és 271 dunaföldvári lakos.” A gyógyintézetet 1951-ben államosították, járási szülőotthon lett belőle, melyet 1962-ig vezetett dr. Resch Béla. Orvosi munkáját ezt követően még két évtizedig folytatta - erős emberi tartással, a szakmája iránti teljes elköteleződéssel. Sok hálás paksi emlegeti ma is a nevét. Teli Edit
