Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-08-09 / 15. szám
Portré Paksi Hírnök, 2019. augusztus 9. ■ 11 Jó napot, mi újság? Kern János Egy régi, még könnyű vászonborítású személyi igazolványt nézegetek. A Járási Rendőrkapitányságon, Pakson állították ki, a dátum 1979. június 23. A tulajdonosa - Kern János - akkor a negyvenharmadik születésnapjára készült, és az 1967. július 27-én bejelentett lakcíme szerint a Tolnai út 4. szám alatt lakik. A fényképet nézegetem, és a személyigazolvány velem szemben ülő gazdáját, szép karaktert adtak neki az évek - fiatalkori vonásai egyértelműen felismerhetők még ma is az arcán. Kern János, azaz Csoki bácsi vidám, ahogy mindig, amikor találkozunk. Nézem hosszasan, és először is arra vagyok kíváncsi, honnan is ez a ragadványnév. (A bőre átlagos, a haja fehér, jól szituált férfi - valahogy nem illik hozzá a beceneve.) Furcsa történet bontakozik ki előttem, mert ezt a nevet valójában nem ő kapta. A bátyjától - akinek bőre sötétbarnára tudott sülni a napon, ezért aztán Csokinak kezdték becézni a munkatársai - örökölte az édesapja, kettőjüktől pedig ő. Így lett az édesapa Csoki bácsi, a bátyja Csoki, ő pedig a kis Csoki - persze csak addig, amíg az életkora megengedte. A Villany utcai házban két testvérével nevelkedő kisgyermek kalandos utazásokon vehetett részt a hajós édesapával, az utakra az egész család elkísérte a családfőt. (Egy hajóút alkalmával a kisgyermekként is fúró-faragó Jánoska egy alkalommal erőst elvágta a kezét, és félve a szülői szigortól, elbújt az ágy alá. Az édesanya néhány óra múlva, miután halálra válva kereste, megtalálta. Édesapja ekkor előkapta a piszkavasat, édesanyja a jó pofonokat adó két kezét..., azt hitték ugyanis, hogy a Dunába fúlt.) Az általános és középiskolát Pakson végző, a faragást soha el nem hagyó fiatalember, miután nem adódott lehetősége Szánta bácsi mellé szegődni motorszerelőnek, könyvelést és statisztikát tanult, és 1955-ben Madocsán helyezkedett el, ahonnan egy év múlva került át a konzervgyárba, ahol többek között volt szállító- és raktári munkás, normás. 1961-ben megnősült, két lánya született. (A család mindvégig a Tolnai úton lakott, ahogy az a személyi igazolványban szerepel.) Szorgalmasan dolgozott a gyárban, 1980-ig a szakszervezeti bizottság titkára volt, ezt követően energiagazdálkodási előadó, majd az utolsó pillanatig őrizte a konzervgyár rendjét. Hogy mire emlékszik a legszívesebben ma, nyolcvanon túl? Az ötvenes évek közepéről az első szerelemre. A beköltözésre a szolgálati, konzervgyári lakásba, ahol ma is él. Az összetartó közösségre, a bátyja által sok éven át üzemelő cipészműhelyre a gyárban, a halászcsárda melletti halsütőre, amit a nővére és férje működtetett. S a Petőfi utcai kultúrotthonra, fiatalkora egyik legkedvesebb helyszínére, Hellinger Sanyi bácsira, és arra a Duna utcai halászcsárdára, ahol a Sárközi-féle zenekar húzta a talpalávalót. (Csoki bácsi elbeszélésében kissé összemosódtak az évek, de az egykori arcokra és nevekre élesen emlékezett. És mesélt néhány történetet, ami az asztalfiókban marad - az egykori megengedő rendszer kordokumentumaként. ..) Már-már búcsúztunk egymástól, amikor eszébe jutott az életének egy fontos időszaka. 1965 és 1980 között női kosárlabdacsapatot működtetett, ők voltak a Kinizsi kosárcsapata. Az edzéseket eleinte a gimnázium tornatermében, majd később a konzervgyár lebontott kéményének tégláiból épült PSE tornacsarnokban tartották... Ritkán találkozom olyan beszélgetőtárssal, aki végigmosolyogja az emlékezését - Csoki bácsi ilyen. Jókat nevettünk, a beszélgetés alatt pedig emlegettük a katonakorában a leendő feleségének írt leveleit, Kunner Józsi bácsit, a konzervgyári néptáncosokat, Kródi Józsi bácsit, Valentini István bácsit, az egykori kiutalásokat Dombodba, a vállalati üdülőbe - 41 év konzervgyári múlt rajzolódott ki előttem. Az 1980-ban az Ambrózi gyümölcsös végén vásárolt földjét tavaly adta el. Szőlő volt ott, és gyümölcsfák, a múlt évig maga gondozta, dolgozta fel a termést - a barackból évekig Örvös Feri bácsi kapta az első szemeket. Ennél a történetnél aztán mégis meghatódik. Meg is jegyzi, beszél Mária nénivel - Feri bácsi hogylétéről... Elköszönünk egymástól. Csoki bácsi zsebébe teszi a személyi igazolványát, autóba ül, én meg arra gondolok, milyen ritkán találkozom hozzá hasonló, elégedett, a múltjával, érzelmeivel jól gazdálkodó emberrel... Teli Edit
