Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-07-05 / 13. szám

12 ■ Paksi Hírnök, 2019. július 5. Mozaik Városi olvasmányok Az egészség(ügy)ről „Ha valamilyen életszabály kialakult életünkben, ahhoz mindenáron ragaszkodnunk kell; mert a felnőtt em­ber élete úgy áll össze szabályokból és életmódokból mint egy épület szilárdan összerótt téglákból s nem ta­nácsos megingatni ezt a szerkezetet, azzal hogy az egyik vagy másik téglát elmozdítjuk a helyéről. Negyven éven túl megtelik az életünk rendszabályokkal, melyeket tekinthetnek mások rigolyáknak, mi tudjuk, hogy igazi értelmük a védekezés az anarchia ellen. Felkelés, lefekvés, szórakozások, munkaidő, emberekkel való kapcsolatok, mindezt idővel szigorú törvények szabályozzák." Márai Sándor Július elseje van, hétfő. Pén­tek óta nehezen vagyok. Vala­mi nyári vírus. Ma szinte hajnal­ban indultam munkába, a reggel mindig erőt ad. Most, estefelé, éppen lázam is van. Nem fog­lalkozom különösebben a gyen­geségemmel, kicsit gyakrabban ülök le, és mérgelődöm, hogy ki kell hagynom a mai edzést... S aztán eszembe jut, hogy a mai nap, július elseje, a magyar egészségügy legnagyobb ünne­pe. 201 éve ezen a napon szüle­tett Semmelweis Ignác, az anyák megmentője. Semmelweis Ig­­nácnak a mai tudásunk szerint egy egyszerűnek látszó felfede­zését, nevezetesen, hogy a gyer­mekágyi lázat az orvosok és or­vostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után fertőtlení­­tetlen kézzel vizsgálták a váran­dósokat, hosszú éveken át nem fogadta el az akkori hivatalos, tudományos világ. A klórmész­­oldatos kézmosást Semmelweis Ignác antiszeptikumként aján­lotta kollégáinak. Annak elle­nére folytatott szélmalomhar­cot szinte a teljes szakmával, hogy felfedezése a gyakorlat­ban egyértelműen igazolódott. Eme szituáció kapcsán kialakult az úgynevezett Semmelweis-ref­­lex fogalma, amely olyan embe­ri magatartásra utal, amikor az érintett a tényeket automatiku­san elutasítja megfontolás, vizs­gálat vagy kísérletezés nélkül. Az ember nemcsak a tudomá­nyos bizonyítékok hiányára re­agálhat így, hanem általánosab­ban akkor is, ha valamilyen új információ nem illeszthető be az eddigi ismeretei körébe. Emi­att napjainkban is gyakran elő­fordul, hogy jelentős szellemi erőfeszítés eredményét értetlen­ség, sőt büntetés követi, és az el­ismerés csak jóval később jelent­kezik - ha jelentkezik... Nem szándékozom az egészség­ügy szakértőjének szerepében feltűnni. Átlagember vagyok, aki magán­emberként, beteg szülei kísérője­­ként időnként igénybe veszi a kü­lönböző egészségügyi intézmé­nyeket, szolgáltatásokat, aki érzi és átérzi a vizsgálókban szinte ta­pintható feszültséget, a személy­zet fáradtságát és ingerültségét, az orvosok rutinos beletörődött - ségét, és általában a környezet szegényességét - tisztelet a kivé­telnek. Aki látja, hogy nem egy beavatkozást nem követ utóke­zelés, utógondozás, akit sokszor jobban megvisel az ellátás mód­ja, mint maga a betegség... Lá­tom, hogy milyen óriási erőt képviselnek a különböző mul­tinacionális érdekcsoportok, és azt is látom, hogy nekünk, itt nem mondta meg soha érthető­en senki, hogy mi „jár nekünk”, és ezzel szemben mennyivel többet kapunk valójában. És azt sem, hogy mi lenne a dolgunk saját egészségünk megőrzése ér­dekében. És azt sem, hogy ha nem teszünk magunkért sem­mit, akkor magunkra vessünk, akkor magunkat hibáztassuk, ne mást! ...Harminc éve vége a szocia­lizmusnak, amikor is a vallott cél szerint mindenki tehetsége szerint teljesített és szükségle­te szerint fogyasztott... Ki kell mondani kertelés nélkül, hogy mindent kivizsgálni és mindent meggyógyítani a világ egyik egészségügyi rendszere sem ké­pes. Hogy együtt és külön-kü­­lön is felelősek vagyunk a saját egészségünkért... Hogy társa­dalmi kontrollra, de leginkább önkontrollra, józan belátásra lenne szükség. Hogy az egész­ségügyi ismereteink alacsony szintje miatt rendkívül ma­gas az orvos-beteg találkozá­sok száma, hogy igen magas a gyógyszerfogyasztásunk, hogy a gyógyszerreklámok általi be­folyásolhatóságunk igen erős. Jó lenne, ha azt is megértenénk, hogy egy sor testi és lelki beteg­ség oka civilizációs jellegű, és a terápia nem az egészségügy berkein belül, hanem a társada­lomban, a közéletben, a politi­kában, az egyénben keresendő. Az egészségügy nem csak te­rápia kérdése, nem csak mű­szerek és technikák kérdése. Nagyrészt tudati és prevenciós kérdés... .. .Szóval ülök a nappaliban, be­vettem egy vény nélkül kapha­tó gyógyszert. S megállapítom, magammal beszélgettem a fenti sorok írása közben, a sorok kö­zött. S arra gondolok - az em­ber milyen érzékeny, ha kicsit betegeskedik... Teli Edit

Next

/
Thumbnails
Contents