Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-07-05 / 13. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2019. július 5. ■ 13 Az eltűnt városkép nyomában Elérkeztünk a sorozat záródiájához. A dr. Tarján Balázs hagyatékából előkerült diaképek utolsó darabja egy helyszíni munkafotó, hiszen az egész urbanizációs folyamat indukálója az atomerőmű építése volt. 1975- ben az atomerőmű alapozási munkái már javában zajlottak, folytak a betonozások és a vasbetonszerelések. A kép az üzemi főépület, valamint az 1. számú reaktorblokk lokalizációs tornyának aljzatbetonozása, illetve alaplemezének betonozása idején készült. Az óriás, francia Potain-daru még hiányzik a panorámából, mert csak 1976 tavaszán érkezett meg az építkezésre. Viszont már ebben az évben több századnyi honvédségi erő érkezett Paksra, hogy a beruházás munkálataiból kato-náink is kivegyék a részüket. 1975. október 3-án ünnepélyesen elhelyezték a paksi atomerőmű alapkövét. Ekkor az előkészítő felvonulási munkák már két éve, az erőmű főépületének építése pedig mintegy fél éve folyamatban voltak. A hagyományoknak megfelelően a rozsdamentes urnába különféle dokumentumok, az alapítólevél, pénzérmék és az aznapi újságok kerültek. A Paksi Atomerőmű Vállalat (PAV) alapítási határozatát a nehézipari miniszter 1975. november 24-én írta alá, ennek értelmében 1976. január 1-jével megalakult a PAV, élére Szabó Benjámin kapott igazgatói kinevezést, akit 1978 novemberétől Pónya József követett a vezetői székben egészen a rendszerváltás utáni időkig. dr Hanoi János Paks az én városom- Mondhatni, a Paksi Sportegyesület tenisztelepén nőttem fel, 1997 óta folyamatosan a pályán vagyok, eleinte játékosként, tíz éve pedig edzőként is. Tanítás után jöttem edzésre, már fél órával előbb itt voltam, hogy ráhangolódjak, és mindig ráhúztam még egy órát - mesélte Lakatosné Klopcsik Diána, aki nem tudott, és nem is akart soha elszakadni a teniszpályától. - Volt sérülésem is, akkor fejeztem be a versenyzést. Ebben is volt azért pozitívum: megtanultam bal kézzel teniszezni, amit a gyerekek oktatásában tudok hasznosítani. Sportos családban nőttem fel. Lányként kevesebb lehetőségem volt a sportolásra, ritmikus gimnasztikáztam, twirlingeztem, majd a teniszt választottam, amit a mai napig nem bántam meg. Az óvodában sportos csoportba tartoztam, a Deák Ferenc általános iskolában ezt továbbvittük, és a középiskolában is olyan testnevelő tanáraim voltak, akik vittek minket versenyekre. Rengeteg eredményt fel tudunk mutatni a ’90-es korosztállyal - mondta - Tanárnak tanultam Pécsett. Nem is gondolkodtam azon, hogy nappalin végzem el az alapszakot, mert Pakson akartam maradni, szeretem a kisvárosi nyugalmat, a nagyvárosi nyüzsgést pedig nem. A mesterképzést is levelezőn végeztem, így a tenisz a mindennapjaim része maradhatott. Pakson szinte minden megtalálható, ami számomra fontos és szükséges, akár a sport, akár a programok terén. Szeretnék a jövőben is itt maradni - hangsúlyozta Lakatosné Klopcsik Diána. Csoknyai László ötévesen kezdett dzsúdózni. - Jó volt a közösség, a barátaimmal húzóerők voltunk egymás számára a tanulmányaink során. Kilencévesen kimehettem Ausztriába, 12-13 éves koromig utaztam a túrákra. A buszon Keszthelyi Laci bácsi mellé ültem, aki nagy Cseh Tamás, Charlie és Pa-dö-dö rajongó volt, és azt mondta, hogyha valaki nem tanulja meg a számot az utazás végére, a csapat plusz feladatot kap. A mai napig emlékszem rájuk. Nyolcadik osztálytól már heti tíz edzésem volt, majd becsatlakoztam az ifi válogatott programba is - idézte fel emlékeit Csoknyai László. Azt is elmondta, hogy az egyik emlékezetes versenye az országos oviolimpia volt, amit megnyert. A londoni olimpia is meghatározó élmény volt számára, és a 2017-es budapesti vb is. - Addig anyukám azért nem akart a versenyeimre jönni, mert babonás, és félt, hogy balszerencsét hoz rám, apukám pedig nem bírta nézni a versenyeimet. Budapesten viszont megnézték az egészet, büszke vagyok arra, hogy ötödik lettem - emelte ki. - Rengeteget kaptam a várostól, az itteni emberektől. Paks összetartó közösség, soha nem kaptam negatív kritikát, büszkék rám az emberek. Nagyon jó a sportélet, csapatsportokban az első osztályban vagyunk, olimpiai sportágakban olimpikonok nevelődtek itt ki. Harmincegy éves vagyok, még megy a versenyzés, de foglalkozom gyerekekkel is, jó érzés, hogy visszaadhatom nekik, amit én kaptam a nevelőedzőimtől - húzta alá Csoknyai László. Sólya Emma
