Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-06-21 / 12. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2019. június 21. » 11 Városi olvasmányok Az iskoláról Állami polgári fiú-iskola Paks, 191 ■ „A fiatal ember otthon tisztelje a szüleit, házon kívül tisztelje az idősebbeket, legyen figyelmes és szavahihető, szeresse a sokaságot, de bizalmas viszonyban legyen az emberségesekkel. Ha így cselekszik, és még marad ereje, akkor azt tudományokra és elméjének ékesítésére fordíthatja.” Konfucius Az időszámításunk előtt 551- től 479-ig élt neves kínai bölcs, a Mester mondotta egykor az idézett sorokat. Pedagógusnap, a családok, a gyerekek okán jutottak eszembe ezek a gondolatok. Tehát a Mester szerint, ahogy ő fogalmaz, a fiatal elsősorban erkölcsileg fejlődjön, az emberi alapértékeket sajátítsa el. Találja meg az élet kérdéseire adandó helyes válaszokat. Értelmezésem szerint a mai körülmények között ez azt is jelenti: ismerje fel, hogy - a történelem során először - az embernek nem kell rettegnie a betegségektől, éhségtől, hidegtől, hogy ki tudja elégíteni minden alapvető igényét. De ismerje fel azt is, hogy fejlődése során most először képes arra, hogy felszámolja a korábbi évezredekben felhalmozott értékeket, hogy elpusztítsa önmagát, lakhatatlanná tegye a Földet. És szinte az utolsó pillanatban tudatosítsa magában: hogy mindezeket elkerülje, ahhoz a legfontosabb az erkölcsi, szellemi tudás elsajátítása, továbbfejlesztése, hiszen ez az élet és a társadalom fennmaradásának, fejlődésének feltétele. (El kell fogadni: az élet korlátok között zajlik, ám ennek ellenére - vagy éppen ezért - értelmes, hasznos is lehet...) A felnőtt feladata ezek ismeretében „csupán” annyi, hogy a rábízott gyermek-emberrel, annak képességei és készségei szerint ismertesse meg a tudományokat, azokat jól alkalmazó, jövőt tervező, önmagáért, családjáért felelősséget vállaló felnőttet neveljen. (Olyan felnőttet, aki tiszteli az életet...) Én most - a magam gondolatai szerint - az esélyeinket latolgatom a jelenkori helyzetben, hiszen a civilizált ember válságba került, mert a haszonelvű élet kiölte a korábbi humanisztikus hagyományait: a demokrácia jelmezében megjelent liberális diktatúra zászlójára az volt írva, hogy mindenkinek „autonómmá, szabaddá” kell válnia, és a ráadás: a média agymosása következtében egyre kevesebb esélye van az embernek arra, hogy értelmes, őszinte életet éljen. Ebben a helyzetben az élet alapkérdései elvesztik fontosságukat, létjogosultságukat, az öncélú életet élő ember folytonos válságba kerül, egyre kevésbé fontos számára a jó és a rossz közötti különbségtétel. Mindez - nyilván - ismerős mindenkinek... A gondolkodó ember ezerféle kérdést fogalmaz meg: Milyen esélyei vannak ma az erkölcsi nevelésnek? Melyek azok az értékek, melyek elfogadásában haladéktalanul egyezségre kellene jutni? Szétválaszthatok-e az emberformálás és az ismeretközvetítés szerepei? A világban a haszonelvűség uralkodik, az az ember ér valamit, akinek pénze van, aki vagyonnal rendelkezik. Nem az értelmes emberi élet az érték, hanem a haszonelvű élet. (Úgy érzem, a ma felnövekvő gyerekek egy része is azt látja, azt hiszi, hogy az ember a birtoklás által lesz boldog...) A mai kor alapvető kérdése, Erich Fromm könyvének címét kölcsönözve: Birtokolni vagy létezni? A haszonelvű társadalom a birtoklásra rendezkedett be, mindenképpen a pénzben kifejezhető eredmény a fontos, pedig az élet minőségét nem a birtoklás, a fogyasztás határozza meg, hiszen, ahogy mondani szokták: a halotti ingnek nincsen zsebe... Visszatérve a már említett kérdéshez: életrevalónak vagy az életre neveljen az iskola, a család? Elmélyülésre és alaposságra tanítson, vagy gátlástalanságra? Ebben a parttalanságban kinek feleljen meg a pedagógus: a családnak, a társadalomnak, vagy önmagának? Megjegyzem: a szülő szorongva nézi gyermekét, az életrevalót, hogy képes lesz-e majd végigélni az életét, de ennek ellenére az iskolától mégis az életrevalóságra nevelést várja el. (Az élet értelmes keléséhez az embernek kötődésre, egyértelmű helyzetekre, biztonságra van szüksége...) Mindennek és mindenkinek a maga helyén kell lennie, hogy erkölcsileg, szellemileg, technikailag működőképes legyen a rendszer, a világ. Amennyiben az ember nem veszi tudomásul, hogy a világnak része, nem pedig uralkodója - megbomlik a rend. Megbomlik, mert csupán a pillanatnak él... A kezdő konfuciusi gondolatok mellé gróf Klebelsberg Kunó szavait idézem: „Sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra." Teli Edit
