Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-10-19 / 20. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2018. október 19. ■ 13 Amikor belép a látogató a Paksi Városi Múze- A futóhálók általában 70 m hosszúak és 2 m um állandó kiállításának Dunatár elnevezé- szélesek A kiállításban látható balintháló mésű részébe, egy hatalmas állat, a viza műanyag rete könnyen megtippelhető, csak meg kell mását pillantja meg először. A meglepettségtől számolni a rajta található parafákat, ezeket talán észre sem veszi a mögötte lévő, szintén ugyanis körülbelül 17 centiméterenként röghatalmas hálót. Nem véletlenül vannak ilyen zítettek a halászok közel kiállítva egymáshoz: 1987 májusában négy halász egy ehhez a hálóhoz nagyon hasonlító halászeszközzel fogta ki a 301 cm hoszszú és 181 kg-os halóriást. A balintháló a futóhálók csoportjába tartozik és közeli rokonságot mutat a kecsegehálóval. A futóhálókat folyóvízen alkalmazták, a balinthálót jellemzően a Dunán. A Tiszán is használtak néhány helyen ilyen hálót, de ott dunaháló néven ismerték, ami jól mutatja az eszköz terjedési irányát. Ahogy a legtöbb hálót, úgy a balinthálót is erős kenderkötélből és kenderből, ám vékonyabbra sodort, esetleg pamutszálakból készült fonalból állították össze a halászok Annak érdekében, hogy tartósak legyenek, kezdetben kátránnyal, később csersavval impregnálták ezeket a hálókat, de fontos volt a rendszeres szárítás is. Két kötél adta a balintháló két vezérszálát, amiket elhelyezkedésük szerint alínnak és felínnak neveztek Az alsó ínra kerültek a súlyok, amik jellemzően ólomdarabkák voltak, ezek húzták le a kötelet, a felső ínra pedig parafából készült úszókat fűztek a készítők Utóbbit fokozatosan felváltották a műanyag úszók, a hamarabb elöregedő természetes anyagok helyébe pedig idővel gyári, szintetikus perion fonal lépett. Balinthálóval általában a vízfelszín közelében élő halakat halászták, ellentétben a kecsegehálóval, amivel a mederfeneket közelítették meg, bár gyakran előfordult, hogy egy balinthálót túlsúlyoztak, így kecsegehálóként használták. A hálószerkezetet tekintve többféle lehet a balintháló. A Duna Budapest feletti szakaszán általában csak egy egyrétegű, apró szemű hálót, az úgynevezett léhést használták, délebbre haladva gyakran kötöttek mellé egy nagy szembőségű, úgynevezett tükörhálót a halászok, a kiállításban szereplő darab viszont háromrétegű. Itt két, kb. 25-30 cm-es szemnagyságú háló fog közre egy 5-6 cm-es szemnagyságú léhést, ami jóval bővebb, mint a két szélső háló, ettől működik egyszerűen és nagyszerűen ez a hálótípus. A futóhálókat a víz közepén egy vagy két ladikból, a sodrásra merőlegesen vetették ki, és kb. 300-1500 méternyi ereszkedés után ide is vonták be őket. A háló útjába kerülő hal - bármelyik irányból is érkezett - az orrával beleakadt, és kitolta a lazább és bővebb léhést a külső, nagyobb és feszesebb tükörszem között, miközben próbált előre, és/ vagy lefele irányba menekülni. Mennél jobban küzdött a hal a hálófogság ellen, annál jobban belegubancolódott a sűrű kötésű hálóba. A halászoknak csak annyi dolguk volt, hogy a háló beszedésekor kibogozzák belőle a halat, és beletegyék a zsákmányt a bárkába, hogy meg tudják ismételni az eresztést. Egy nap alatt nyolcszor-tízszer is elvégezhették ezt a munkafolyamatot. A balinthálóval legtöbbször - ahogy a neve is mutatja - balint és dévért fogtak, a kecsegehálóba pedig márna, keszeg és természetesen kecsege akadt bele. Már húsz éve is elavult halászeszköznek tekintették a balinthálót, a 2016. január elsejével életbe lépett törvény pedig végleg gátat szabott fejlődésének, hiszen a szabályozás szerint tilos kereskedelmi céllal halászni a Dunán, ezeket a hálókat pedig nem tudja egy ember sikeresen kezelni. Kákái Emese
