Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-10-19 / 20. szám
10 ■ Paksi Hírnök, 2018. október 19. Portré Jó napot, mi újság? Bodor Éva Az Anna utcai ház udvarából, ahol a Kincskereső Gyermekkönyvtár vezetője, Bodor Éva él a családjával, csak keveset látni az utcáról. Ha kívülről nézzük, nem is gondolnánk, hogy mi szépség van a kerítésen túl. Nem táblán kell hirdetni, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”, hanem úgy kell élni benne, hogy ez üzenet nélkül is tetten érhető legyen. Éva így van az interjúval. Nem beszélni szeret a munkájáról, hanem elvégezni a feladatokat. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, így azonnal beszélgetni kezdünk. Amikor legutóbb nála jártam, tavasszal, osztálytalálkozót szerveztünk. Azóta megvolt a találkozás, sokat adott nekünk, ahogy Éva mondja, már a szervezés is, hiszen rengeteg elmaradt beszélgetésre került sor. Az egykor mérlegképes könyvelő kis vargabetűvel került a Pákolitz István Városi Könyvtárba, Gutái István igazgató úr mellé. A részmunkaidőben dolgozó munkatársban az igazgató látta meg a lehetőséget, a tehetséget, miszerint Évából jó könyvtáros lehetne - így indult el a könyvelőből lett óvodapedagógus a könyvtáros hivatás felé. Éva - ahogy megszoktuk tőle - csillogó szemekkel, mosolyogva beszél a hivatásáról. A paksi, a kistérségi gyerekekről. Emlékszem, áprilisban együtt zsűriztünk Pusztahencsén, a költészet napján. Amikor a versmondás véget ért, beültünk a gyerekekkel az iskolai könyvtárszobába, és Éva „evangelizálni” kezdett - a könyvekről, az olvasás élményéről, türelemmel, megejtő odafordulással a gyerekek felé. Éva Gutái István igazgatót mintaképnek, életmintának tekinti, aki úgy dolgozott, ami felejthetetlen és követendő példa számára. István és munkatársai - a város emblematikus könyvtáros személyiségei - sokat segítettek a beilleszkedésében. Kapcsolataikkal, tapasztalataikkal támogatták, de ezzel egyidőben beengedték a könyvtár hétköznapjaiba, szakmai életébe azokat az újításokat, melyeket Évával együtt valósítottak meg. Itt meséb el, hogy szerencsés, hiszen a fontos életszakaszaiban mindig voltak mellette olyan emberek, akik szakmailag, erkölcsileg példát mutattak. így Gutái István mellett említi egykori osztályfőnökét, Till Józsefhét, és az óvodai gyakorlati helyén őt segítő Illés Zoltánnét. A 2010-es években elindultak az úgynevezett babás programok, ezzel egyidőben nyitottabbá vált a könyvtáros szakma. Az új gyermekkönyvtár megnyitásával aztán megvalósulhattak azok a könyvtári órák, melyek alkalmával az ismeretátadás helyett (mellett) Éva fontosabbnak tartotta az élményszerzést. Az utánkövetések során aztán bebizonyosodott, hogy azok a babák, akik már nagyon korai életszakaszukban ott vannak a könyvtárban, óvodásként, kisiskolásként visszatértek a délelőtti foglalkozásokra, beiratkozott könyvtárlátogatókká váltak. A napi teendők folyamatos feladatot adnak, felelősségteljes tervezést követelnek, hiszen gyermekek neveléséről, formálásáról, alakításáról van szó a könyvek, az olvasás segítségével, a gyermekkönyvtáros támogató ösztönzésével. Szerencsés is volt, meséli, hiszen az ő generációja, ha jól gazdálkodott az otthonról, iskolából hozott értékrenddel, felelős emberré tudott válni, aki elsősorban egy belső mércének szeretne megfelelni, ami pedig hasznos a környezetének. Éva váltotta Hefner Erikát a Települési Értéktár Bizottság élén. Az értéktáras munkához hozott magával szellemi segítséget a könyvtári Barangoló programokról, a helytörténeti előadásokról. Nagy erővel, megfelelő kitartással vetette bele magát ebbe a munkába is - ahogy minden adódó feladatba. Mert ahogy fogalmaz, a munkát nem lehet megúszni, az nem spórolható meg, ha az ember eredményes szeretne lenni. Kistérségi településeket keresett fel, hogy hozzanak létre saját értéktár bizottságokat, eközben dolgozik a Kincses Tolna Megye kiadvány 5. kötetének átdolgozásán, aktualizálásán, újrakiadásán. A paksi, még meg nem kutatott helyi értékek tekintetében a bizottság a közeljövőben pályázatot ír ki középiskolás diákoknak, kutatási területeket ajánlva a témák kidolgozásához - Éva vezetésével. Elfogódottan mesél Paksról, ahol a gyermekkorát, a fiatalságát töltötte. A családjáról, a barátairól. Minden emberi kapcsolat sokat jelent számára, mindegyikből van mit tanulni - mondja. Tapasztalásként éli meg a baráti beszélgetéseket, ahogy a munkáját is. Folyton a könyvek élményt nyújtó szerepéről, feladatáról beszél. Arról, hogy minden olvasmányában magára ismerhet az ember, ha jó időben jó könyvhöz nyúl, de valójában akkor is, ha leemel egyet a polcról - egy jól megválasztott, kellő érzékenységgel, felelősséggel „összerakott” polcról. Hiszen a könyv, az anyanyelv kapaszkodó - mondja Éva. A jó könyvekben az ember felfedezi önmagát, önmagára ismer. A jó könyvekben benne vannak az „én” kérdései és az ezekre adható válaszok. A jó könyvek támaszok és megtartó erők, élmények és emlékek egyben - mondja egyre nagyobb elszántsággal és hitelességgel. És én végül nem üres kézzel jövök el az Anna utcai házból. Viszek magammal mosolyt, akarást, több napra való erőt, amit Évától kaptam, aki talán észre sem vette, hogy mennyi mindent adott. Teli Edit
