Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-07-27 / 14. szám

Pakson is kikötöttek a nemzetközi Duna-túra résztvevői Fotó: Szaffenauer Ferenc Viharos volt ugyan a paksi érkezés az idő­járást tekintve, de annál szeretetteljesebb a fogadtatás az idei nemzetközi Duna-túra résztvevő számára. Fejérvári Gábor, a Tour International Danubien (TID), azaz a nem­zetközi Duna-túra magyarországi szervező­je elmondta, hogy a hazai szakaszon ez al­kalommal 107 fős a csapat, a Duna menti országok mellett olasz, svéd és ausztrál részt­vevők ülnek a hajókban. Ahogy minden év­ben, most is az Atomerőmű Sportegyesület csónakházának udvarán állíthatták fel sátra­ikat a megfáradt vízi vándorok, akiket Bagdy László tanácsnok köszöntött a város nevében, majd vacsorával vendégelték őket. A 63. túra változatlanul Ingolstadtól a Fekete-tengerig tart, ami 2455 kilométer, ezt a távot 75 nap alatt teszik meg, néhány pihenőnapot beik­tatva a menetrendbe. Fejérvári Gábor azt is elmondta, hogy a TID egy kerettúra, azaz nem kötelező végigevezni, mindenki maga választhatja meg, hol csatlakozik a csapat­hoz és meddig tart velük. Varga János például gyermekkori álmát valósítja meg azzal, hogy Bécstől Belgrádig evez. Mint elmondta, egye­dül tervezte megtenni ezt a távot, de aztán hallott a TID-ről, és úgy döntött, hogy tár­saságban mégiscsak kellemesebb lesz szelni a habokat. Vele ellentétben az Ausztráliában élő, de újvidéki születésű Milinszki Edvárd immár ötödször csatlakozott a vízitúrához, és húsz napon át evez a társasággal. - Ez a vízi program kiváló szórakozás, jó, hogy több or­szágból vannak résztvevők - mondta. A túrát 1956-ban alapították szlovák és magyar kaja­kosok, akik a Pozsony és Budapest közötti tá­vot teljesítették, majd tovább bővülve érte el az Ingolstadt - Silistra, aztán a mai Ingolstadt - Fekete-tenger távot. A program résztvevői teljesen önellátóak, a szervezők a szakaszbe­osztást biztosítják, illetve igény szerint segít­séget adnak a vízi j árművek bérléséhez, szállí­tásához. A magyarországi távon Paks mellett további hét megálló van, különböző progra­mokkal fűszerezve. A Pakson töltött éjszaka után a túrázók bontották sátraikat, vízre tet­ték hajóikat, és elindultak a következő kikö­tési helyre, Bajára.-gyöngy-Kétnapos volt az idei Pool Festival A szombati esőzéstől eltekintve jó idő és mindvégig színvonalas zene fogadta az idei Pool Festivál vendégeit. A rendezvény célja kezdettől ugyanaz: fellépési lehe­tőséget biztosítani a helyi tánc­csoportoknak, egyesületeknek és zenekaroknak - Az ötlet onnan eredt, hogy országszerte szervez­nek programokat és zenés ren­dezvényeket strandokon. Mi is szerettünk volna Pakson egy szó­rakoztató és színvonalas zenei produkciót létrehozni - idézte fel a kezdetet Bányai Péter, a feszti­vál szervezője. Az ötletgazda azt is elmondta, hogy első alkalom­mal 2016-ban tartották meg a fesztivált, amely idén először már kétnapos rendezvény volt. Nap­közben a helyi fellépők, este pe­dig sztárvendégek, lemezlova­sok vették birtokba a színpadot. A fesztiválon finom falatokat és frissítőt is kínáltak a résztvevők­nek, kapható volt hagyományos lángos, kürtőskalács és többfajta bor. A rendezvény egyik különle­gessége a DJ verseny volt, amely­re összesen tizenöten érkeztek az ország minden részéről, volt olyan résztvevő is, aki több, mint 300 kilométert tett meg, hogy megmutassa tudását a közönség­nek. A kisgyermekes családoktól a fiatalokig mindenki megtalál­hatta a számára megfelelő prog­ramot a fesztiválon. -wph-Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents