Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-07-27 / 14. szám
Jó napot, mi újság? Lengyel Norbert Ő az, aki a Duna-parton mindig arccal a víz felé áll. Az elmúlt húsz év belemosta magát a tudatába, az emlékezetébe. A rendőr százados, a Paksi Vízirendészeti Rendőrőrs vezetője - húsz év után - idén júliusban fejezte be pályafutását Pakson. Bár az őrs hivatalos honlapján még az ő neve szerepel, már nem teljesít szolgálatot. Egy végtelenül nyugodt, mosolygós, kedves, sportos férfi lép az irodámba. Éppen olyan, amilyen jónéhány évvel ezelőtt volt. Amikor mindezt elismerően megjegyzem és beszélgetni kezdünk - mindenről, amit életének közel negyven éve alatt megélt - tetten érhető az egészséges életszemlélet, a higgadt lélek mögötti erős tartás és a következetes gondolkodás. A kisfiúk rendőrök, kommandósok, tűzoltók szeretnének lenni. Hősök. A hagyományos férfiszerepek. Lengyel Norbert esetében kis kitérővel szintén a gyermekkori elképzelés valósult meg, amikor egy szakmai képzés után előbb gimnáziumba iratkozott, majd kitűnő bizonyítvánnyal végezte el a rendészeti szakközépiskolát, amelyet követően a rendőrtiszti főiskolára jelentkezett, mindeközben már a paksi vízirendőrség állományához tartozott. Kifejezetten vízirendőrképzés nem létezik, arra helyben kell szakosodni. Szakosodni pedig ennyit jelent: ellesni, eltanulni a szakma fortélyait, ismereteit, tárgyi tudását az idősebb munkatársaktól. - Járőrként, motorcsónak-vezetőként kezdtem 1999-ben, 2008 szeptemberében neveztek ki a Paksi Vízirendészeti Rendőrőrs élére - meséli. - Vezetői feladataimat mindig hivatásnak gondoltam, igyekeztem a legjobb tudásom szerint teljesíteni a velük járó kötelezettségeket. A Dunán és mellékágain végezzük a vízi közlekedéssel kapcsolatos rendőri feladatokat. Természetesen a közúton észlelt szabálytalanságok esetében is az elsődleges feladatok ellátása is a kötelezettségeink közé tartozik. Hallgatom Norbit. Jelen időben beszél. Elgondolkodva, naivan mondom, inkább magamnak, mint neki, hogy akkor nem úgy van, hogy a vízirendőr beül a motorcsónakba, teszi a köreit a Dunán, nyáron megcsodálja a strandoló lányokat? Mosolyogva válaszol. - Nem, nem. Több mint húsz település tartozik az ellátási területünkhöz. A Duna jobb és bal partján. Hozzánk tartozik az összes hajózási, munkavégzési, a szabadidős és sporttevékenység, valamint az ezekhez használt úszólétesítmények és eszközök ellenőrzése. Fontos megjegyezni, hogy szabálysértési és közigazgatási, valamint nyomozási hatóságként és rendészeti jogkörben is - a rendőrség hatáskörébe tartozó ügyekben - első fokon vagyunk kötelesek eljárni. Szóval létezik a motorcsónak és hozzá a szolgálatot teljesítő vízirendőr, meg a strand és a kötelezettségek - mondja. A jelen idő marad. Mintha még mindig állományban lenne. Munkatársairól emelkedetten beszél, a szolgálati feladatairól örömmel. A Pakshoz való kötődéséről szeretettel. Elgondolkodom. Mintha még mindig a városban élne - ahonnan sok éve elköltözött -, mintha még most is a Duna-parton teljesítene szolgálatot. Pedig már egészen mással foglalkozik. Norbi Szekszárdon él, új dolga van, új feladatot választott: személyi edző lett. - Korábban, másodállásban is dolgoztam személyi edzőként. A napjaim szoros menetrend szerint zajlottak: helytállás az őrsön, aztán az edzőterem. Ingázás Paks és Szekszárd között. Nincs különbség. Ha az ember felelősen él és gondolkodik, az „ellátási terület” tekintetében, tehát a vállalt felelőssége tekintetében mindig egyforma marad a hozzáállása. Mindkét feladatomat hivatásnak tekintettem, igyekeztem magas minőségben helytállni. De elérkezett az a lélektani pillanat, amikor döntést kellett hoznom: az idő szűk keresztmetszet, a feladatok sokasodtak, választanom kellett. Nem. Választásra szántam el magam. A rendőri munka élethivatás. A húsz év nem „letehető”, ezt minden hivatásos rendőr tudja. Nem letehető a megélt szomorú valóság, amikor munkatársaimmal egy élettelen gyermek testét emeljük ki a Dunából, és nem letehető az az érzés, amikor városi kitüntetést vehettem át. Szeretem az edzői munkát. Az edzések rendjét, az életem új rendjét. Itt is, most is emberekkel, életekkel foglalkozom. Kevesebb az adminisztráció, több a lélek. Egész életemben sportoltam: gyermekkoromban cselgáncsoztam, kipróbáltam a küzdősportokat, a testépítő versenyeket. Az edzői feladataimhoz - bizonyítványaim mellett - a legerősebb felhatalmazást a saját magamon kipróbált edzésformák és munkamódszerek adják. Az edzőterem rendje és fegyelme biztonságot ad. Örömmel tölt el, hogy ebben a hivatásban is kipróbálhatom magam Pakson, hiszen ősztől egy helyi edzőteremben megtalálnak az edzeni vágyó paksiak is. S ha tehetem, meglátogatom majd az egykori munkatársaimat, arccal a paksi Dunapart felé fordulok. Teli Edit
