Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-07-27 / 14. szám

Mozaik

Paksi Hírnök, 2018. július 27. ■ 11

Sokszínűség jellemzi a fesztivált

A paksi Nemzetközi Gastroblues Fesztivál negyedszázados évfordulójának méltó megünneplése után a szervező Gárdái család nem ült a babérokon (eddig sem szokott), hanem az idei rendezvény tennivalóival foglalták el magukat, én is többször ültem le velük megbeszélni a feladatokat egy jó fröccs mellett. Nem egyszerű az ilyesmi. Rengeteg a fesztivál a miénkkel egy időben, vagy annak környékén, több még egészen új, de a már hagyományosnak mondhatók is vonzzák az érdeklődőket, ez pedig akárhogy is nézzük, létrehoz egy versengést. Nyilván nem szó szerint értendő ez, nincs pontozás, nem gólra játsszák, de nagyon racionális a látogatók döntése, akik a program alapján határoznak évről évre Paks mellett. lobbek között a kínálat sokszínűsége miatt.

Egyébként nem indult jól. Gárdaiék szervezőmunkája már a legjobb időket idézte, amikor kiderült, hogy az egyik legjobb torkú jelölt, aki nemrég elrabolta a paksi férfiszíveket, csak a szomszédos országig jön, az ügyeletes gitárzseni pont nem erre jár, a Colosseum legendás dobosát megtámadta a gyilkos kór, s jelenlegi triója már törölte is a további koncerteket. A szállodaárak az egekbe szöktek, a katasztrófavédelem újabb feladatokat írt elő. Aztán a finisbe érve kezdett kisimulni minden. A korai sátrazók, a helyi zenekarok és érdeklődők már közösen köszöntötték egymást a klubkoncerteken. A fesztivál fő vonalaihoz, a hagyományokhoz ragaszkodó szervezők újra húztak egy merészet, növelve ezzel a zenés órák számát. Megjelent az új szlogen: Jó ebédhez szól a blues! Ez déltől a nagyszínpad nyitásáig hívogatta a klubba az élőzene kedvelőit a rendezvény végéig.

Az orrunk előtt érik be az utánpótlás. Katona Tamás még nem volt tízéves, amikor fellépett a papája zenekarával a fesztiválunkon. Lám, lám, a már felnőtt, és az Egyesült Államokban élő és dolgozó művész a Pro Artis Művészeti Iskolában zenei kurzust tartott a gitározás rejtelmeiről, pénteken este pedig a Tommy Katona Band vezetőjeként megmutatta, hova lehet tehetséggel és szorgalommal eljutni. Vele és a Rory Gallagher örökséget felvállaló, de saját számokat is játszó, igen lendületes Band of Friends nevű nemzetközi zenekarral sem volt még teljes a paletta. Öt örökifjú jó barát, 39 éve változások nélkül, a magyar rock-színterek és fesztiválok állandó szereplői, a Karthago tagjai, először álltak a Gastroblues színpadán. Show volt a javából. Örömteli a paksi művészek jelenléte a fesztiválon. A klubkoncertek állandó szereplői (Kovács Gergőék, Pagony, PistiEst vagy az ismét újító, lendületes Pintér Petra) mellett a templomi koncertet Racskó Eszter nyitotta meg finom, tiszta orgonajátékával, klasszikus orgonaművekkel.

Megint megtanultunk két nevet. Írország és az Egyesült Királyság ontja a kiváló gitárosokat, ezt tudtuk. Azt is megfigyeltem, hogy a hölgyek copfos, virágmintás ruhácskákban, iskoláslány-külsővel érkeznek (Ch.McGregor vagy Joan S.Taylor emlékszünk, ugye?), aztán színpadra lépve már igazi dívákat látunk. Grainne Duffy pont ilyen volt. A fesztivál egyik legnagyobb sikerét aratta, pedig nem is kifejezetten blues dalokat játszott. A sokszínűséget erősítette rockos dallamokkal, balladás szerzeményekkel. Igazi fesztiválszereplő, a világ egyik legnagyobb zenei rendezvényén, a Glastonbury-n is játszott három este egymás után.

A másik a rendkívül barátságos angol fiatalember, Aynsley Lister. Szakírók az új Eric

Claptont látják benne. Ha ez nem így van, akkor is vitán felüli a tehetsége és az eredményei. Nemcsak játszik, hanem oktat is, Londonban workshopokat vezet. Szereti a klubokat, mesélte, hogy csak Anglia középső részén milyen sok élőzenés klubban játszott, hogy éledeznek a klubkoncertek. Én meg elmeséltem, hogy nálunk vidéken meg ilyen nincs is.

Lister elnyűhetetlen figura, sok pozitív kisugárzással. Játszott a templomi koncerten, nagyon komoly, erőteljes programot nyomtak a nagyszínpadon, és bevállalta a klubban az éjszakai jam session-t is. Beszállt az egész zenekara. Barátunk lett azonnal.

Amitől tartottunk, bekövetkezett. Jón Hiseman dobos legenda alulmaradt a betegségével vívott harcban. A fesztivál előtt néhány héttel közölte a család a halálhírét. A zenekar, teljesítve Jón kívánságát mégsem állt le, Ralph Salmins vendégművésszel kiegészülve megérkeztek végül. Clem Clempson és Mark Clarke is meghatottan vették tudomásul, amikor a csarnok közönsége elhallgatott egy kis időre, a csendes főhajtással társukra emlékeztünk. Csodás zene következett, profi munka volt.

A vasárnapi zenei program, meg a főzőverseny is újra a leglátogatottabbnak bizonyult. A hőséggel dacolva délben Varga János a Mediterrán Combo-val remek, latinos kompozíciókat játszott. Török Ádám a Minivel szinte teljes műsorát a már igazi taggá avanzsált tizenéves Fehér Ádám gitárossal nyomta végig. Öröm látni a fiatal generációk szereplését a Gastroblueson, ahogy Ádámék a Miniben, ahogy Varga János vagy a Tűzkerék motorja, Anda Bálint fiaikkal együtt zenélnek. Mellesleg a Mini, a Tűzkerék és az utánuk következő Deák Bili Blues Band olyan zárónapos programot produkált, ami mindenhol megállná a helyét az országban. Bili kapitányt újra nagyon szerettük, koncertjére mindenki összesereglett. Elnyűhetetlen arcok. Mert hol van még olyan, ahol délben, a jó ebédhez élőzenés bluest hallgat a nagyérdemű, délután már a nagyszínpad előtt tolong, a jam session-t hajnalig tombolja végig a klubban, délelőtt siet a templomi koncertre, mert nem akar lemaradni Ferenczi Gyuriról és a Rackajam-ről, akik megint tényleg igen jók voltak, és az elnyűhetetlen arcok az egész vasárnapi záró programban is aktívak maradnak. Mert sokan vagyunk így, elnyűhetetlen arcok, hiszen mindig is ilyenek voltunk. így érezzük jól magunkat, ez a zenénk, és sokan gondoljuk, hogy ez így is marad még hosszú ideig. Kozma Győző