Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-06-22 / 12. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2018. június 22. M 9 Mesterek: Tibai Eszter kozmetikus Fotó: TelePaks Tizenhárom évesen döntötte el, hogy kozmetikus lesz, pedig korábban egyetlen alkalommal sem járt kozmetikában Tibai Eszter. Úgy gondolja, hogy kozmetikusnak született. - Kislányként - édesanyám boszszúságára - szinte az összes füzetemet nőkkel és babákkal rajzoltam tele. Visszatekintve úgy gondolom, hogy akkor ez a vágyamat fejezte ki, ami abban teljesedett be, hogy ma már nők között dolgozom és töltöm a hétköznapjaimat. Nem volt más opció, nem is tudtam elképzelni, hogy egyebet válasszak Amikor mi tanultuk a szakmát, az elektrokozmetikát plusz három hónapos tanfolyam során sajátítottam el, mert nem volt a tananyag része. Pár évvel később egy agilis barátnőm biztatására jelentkeztem mestervizsgára is. Pécsett végeztük a tanfolyamot, ahol óriási vizsgaanyagot adtak a kezünkbe. Abból készültünk fel, valamint általunk készített termékekkel kellett elvégezni a gyakorlatokat a modellen. A mesterképzés alatt elsajátítottuk például a krémfőzés, a tonik- és arctejkészítés fortélyait is - emlékezett vissza a mesterkozmetikus, aki azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy legyenek tanítványai, akiknek átadhatja ezt a tudást is, annak ellenére, hogy ma már nem dolgozhatnak saját készítésű anyagokkal. - A szakmámban leginkább a masszázs érdekel, abból több fajta tanfolyamot is elvégeztem, például a kínai, az akupresszúrás, a nyirok-, a gyógyköves, illetve a batyuval és mézzel való masszírozást. A jelenlegi vágyam az, hogy megtanuljam a bazaltkővel való szemmasszázst is, ami a szempüffedés és -ödéma ellen kiváló. Hogyha érdekel a témája, bármelyik tanfolyamra szívesen elmegyek, és elvégzem, aztán később a frissen megszerzett tudást be is építem a saját kezelési tervembe. A termékek közül azokat helyezem előtérbe, amelyek természetes anyagokból készülnek, és nem nagyüzemben állítják elő. Szeretem a bemutatókat is, mert ezeken az alkalmakon a kozmetikusok egymáson kipróbálhatják a termékeket, ezáltal megtapasztalhatjuk, hogy milyen érzés az adott anyaggal dolgozni, kellemes-e az illata - fejtegette Tibai Eszter. - Harminc éve dolgozom a szakmában, ami ez idő alatt sokat változott előnyére és hátrányára egyaránt. Ugyanakkor a világ egyik legszebb szakmájának tartom, hiszen a szépséggel és a hölgyekkel foglalkozunk. Szerintem harminc év múlva is lesznek kozmetikusok, mert az emberi kéz ilyen jellegű munkáját nem pótolhatja semmilyen robot. -wph-Paks az én városom- Nem Pakson születtem, de tősgyökeres paksi családba tartozom: apai nagyapámé, illetve az ő családjáé volt a Prelátus. A negyvenes években kuláknak számítottak, ezért elvették tőlük az épületet. Amikor férjhez mentem, úgy gondoltuk, itt tartjuk az esküvőnket. Paks a családunk része - mondta Hermánné Tóthegyi Judit, aki azt is felidézte, hogy kisgyermek volt, amikor családja 1973-ban a Dózsa György útról a lakótelepre költözött. Számos fénykép őrzi az épülő telep emlékét, köszönhetően annak, hogy édesapja hobbiból fotózott. - Első osztályba a Deák Ferenc Általános Iskolában jártam. Emlékszem rá, amikor épült a mai Rákóczi Ferenc iskola, és még nem volt üvegablaka, kíváncsian lestünk be, hogy mi lesz itt - 1978- tól ebben az intézményben tanultam hét évig. A középiskolát a Vak Bottyán Gimnáziumban végeztem. A pécsi egyetemen tanultam tovább, majd visszajöttem az alma materbe tanítani. Ma már a gyermekeim is ide járnak. Édesanyám majdnem negyven éven át dolgozott a paksi konzervgyárban. Gyakran bementem hozzá az irodába, és az írógépen lepötyögtem az akkor olvasott könyv szövegét. Nagy élmény volt ez számomra - mesélte a tanárnő, aki minden szempontból a saját városának tekinti Paksot, hisz ide kötik a gyermekkori emlékek, a szülei, immár a saját családja, valamint a munkahelye is. Kiszl Vanda szülei és mindkét testvére sportolt, ő is szívesen követte ezt a vonalat, hisz amióta az eszét tudja, elkísérte a családját versenyekre. - Pakson adott a lehetőség, hogy több sportágat kipróbálhassunk. Gyermekkorom óta szerettem a víz közelségét, sokat jártunk a Duna-partra, így tízéves koromban - amikor eldöntöttem, hogy komolyabban kellene sportolni - máris adott volt a víz és a kajak-kenu. Ez a közeg, a táj nagyon csodálatos, amikor evezek, látom a városomat. Mindig jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy a versenyek után hazavárt Paks. Fél éve a sport miatt Budapesten élek, de hétvégeken visszajövök. Az a szeretet, ami itthon fogad, nagyon fel tud tölteni - mondja. Vanda tizenkét éven át a Balogh Antal katolikus iskolába járt, nagyon sok barátot szerzett, folyamatosan tartja velük a kapcsolatot. Tetszik neki a főváros, de még nem tudta megszokni a nyüzsgést, és egyelőre rejtély számára, hogy megbarátkozik-e vele valaha. - Hazahúz a szívem, itt szinte mindenkit ismerek, barátságosak az emberek. Budapesten ez nincs meg. Kiskoromban elképzeltem, melyik paksi utcában élek majd, hol építek házat. Ma is sokat játszom ezzel a gondolattal, ám minden attól függ, hogy a munka kapcsán hol tudok letelepedni. De nagyon jó lenne itt élni Pakson - zárta gondolatait. Sólya Emma
