Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-06-22 / 12. szám
Atomerőmű Paksi Hírnök, 2018. június 22. u 7 Kulcsfontosságú a létesítési engedély Egy trafóház építése elkezdődött, több épület engedélyezése, tervezése zajlik - tájékoztatott dr. Aszódi Attila államtitkár a projekt jelenlegi állásáról. Elmondta, hogy a felvonulási területen zajló munkálatok mellett a létesítési engedélykérelem öszszeállításán dolgoznak. Ez kulcsfontosságú, hiszen ebben kell igazolni, hogy az új létesítmény teljesíti a nukleáris biztonsági szabályzatokban előírt követelményeket, húzta alá a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. Elmondta, hogy az EPC szerződés szerint a tervezés, építés, üzembehelyezés a fővállalkozó feladata, azért viszont az atomtörvény rendelkezése szerint az engedélyes, jelesül a Paks II. Zrt. felel, hogy az erőmű teljesítse a vele szemben támasztott követelményeket. Az orosz fél által készített dokumentációt ezért a Paks II. felülvizsgálja, majd ha mindenben megfelelőnek találja, benyújtja az Országos Atomenergia Hivatalnak. Erre az ütemterv szerint még idén sor kerül. A hatóságnak 15 hónapja van a döntésre, tette hozzá. Arra is kitért, hogy több, a paksihoz hasonló erőmű üzembe helyezése megtörtént, újabb blokkok is épülnek szerte a világban. Az atomerőművek képesek a legnagyobb mennyiségben szén-dioxid-mentes villamosáram előállítására, az Európai Unió áramtermelésének megközelítőleg egynegyede származik atomerőművekből, ennek ellenére komoly energiapolitikai vita zajlik továbbra is ebben a témában. Ennek kapcsán tájékoztatott arról, hogy érdemi szakaszba lép az a bírósági eljárás, ami annak nyomán indult, hogy Ausztria megtámadta az Európai Bizottság döntését a Paks II. projekt állami támogatásával kapcsolatban. A közeli napokban kell jelezniük azoknak az országoknak, amelyek szeretnének beavatkozni. A magyar kormány ezt meg is teszi, és természetesen amellett érvel, hogy hagyja helyben az Európai Bíróság az Európai Bizottság döntését, húzta alá. Dr. Aszódi Attila szerint hosszú folyamat lesz, akár két évig is eltarthat, de nincsen halasztó hatálya, azaz lehet folytatni a munkát. - Meg vagyok győződve arról, hogy az Európai Bizottság meg tudja védeni a bíróság előtt a hosszú vizsgálat után meghozott, megalapozott, az európai joggal összhangban lévő döntését - húzta alá. Fotó: Babai István Az államtitkár beszélt arról is, hogy a fővállalkozó már több tendert meghirdetett, köztük a turbinaszigetre vonatkozót, de a közeljövőben újabb tenderek is várhatók. Köztük mielőbb azok, amelyek hoszszú gyártási idejű berendezésekre vonatkoznak, hiszen ezek nyersanyagát be kell szerezni, gyártásukat elő kell készíteni annak érdekében, hogy a munka az engedélyek megszerzésével elindulhasson. Vida Tünde Továbbra is támogatott az átmeneti tároló A hátukon táskával iskolába siető diákok látványa nem nagy újdonság a településen élők számára, csakhogy június nyolcadikán nem tanórára, hanem vetélkedőre igyekeztek Cikón. A Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) ezen a napon tartotta tizennyolcadik alkalommal a TETT-re kész napot. A diáksereget ez alkalomból egy sor feladat várta a falu iskolájában. Négyfős csapatokban versengtek, a témakörök között a radioaktivitás, valamint a radioaktívhulladék-kezelés alapjai szerepeltek. A program nemcsak nekik, hanem a TETT településein élőknek is szolgált információval. A Bátaapátiban működő Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló kapacitásáról Dr. Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) ügyvezető igazgatója tájékoztatta a hallgatóságot Mőcsényben. - Eddig 6536 hordót szállítottunk balesetmentesen és biztonságosan a Bátaapátiban működő tárolóba, ebből 4833 került betonkonténerekbe ágyazva a felszín alatt 250 méter mélyen található egyes kamrába - mondta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy a társaság elkötelezett abban, hogy tevékenységét minél gazdaságosabban végezze a legnagyobb fokú biztonság mellett. Egy új tárolási koncepción dolgoznak jelenleg is, amelynek lényege, hogy a kamrák kihasználtságát jelentősen megnövelik. Az új hulladékcsomagok konténerei acélból készülnek, ezekbe négy-négy hordó kerül, és a közöttük maradó üres teret folyékony, radioaktív hulladékkal kevert cementpéppel töltik majd ki. - A tároló továbbra is élvezi az itt élők támogatását - ezt Darabos Józsefné, Bátaapáti polgármestere, egyben a TETT elnöke mondta a TETT-re kész napon. A helyiek jól tudják, hogy milyen munka zajlik a tárolóban, a TETT lakossági ellenőrző csoportja folyamatosan figyelemmel kíséri a működést, és eddig mindent rendben talált. A TETT-re kész nap szakmai programján Kovács Pál miniszteri kabinetfőnök a nemzeti energiastratégia végrehajtásának aktuális kérdéseiről tartott előadást, a TETT településein lezajlott közvélemény-kutatás eredményeiről pedig Honfi Gabriella, az RHK Kft. kommunikációs vezetője számolt be. Hagyomány, hogy a TETT-re kész napon a társulás köszönetét mond azoknak, akik hozzájárultak a térség fejlődéséhez, nagyban segítették a szervezet munkáját. Idén a lakossági ellenőrző csoport egykori vezetője, Kardos Zsuzsanna kapta a Gránit-díjat. Lovász Krisztián