Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-06-22 / 12. szám

mW, 8 ■ Paksi Hírnök, 2018. június 22. Portré Jó napot, mi újság? Pach József Az anyakönyvezett neve Pach József, de kisfiú kora óta mindenki Szepinek hívja. Pakson, a Dózsa György utca 48-ban született 1950- ben. A szülői ház máig megvan, és nincs olyan napja az évnek, hogy ne járnának ott feleségével, Marikával, az otthonuk azonban a lakótelepen van. Harminchét éve élnek az Árnyas utcában. - Nagyon szeretem a lakó­telepet, nagyon kényelmes a lakás - mondja, majd szavaiból kiderül, hogy valójában csak aludni járnak haza. Felesége Kunner lány, ami a paksiaknak sokat elmond, összetartó, nagy családról van szó, a testvérek minden­napos vendégek náluk is. Marikával 1974- ben kötöttek házasságot, két lányuk Tünde és Kata családjaikkal Pakson élnek. Édesapja 1948-ban nyitotta meg húsbolt­ját a főutcai ház utcafrontján. Kézenfekvő­nek tűnt, hogy fiából is hentes lesz, de ebben a szakmában nem volt technikum, így Nagy­kőrösre ment konzervipari szakközépiskolá­ba, majd élelmiszeripari üzemmérnökként végzett 1971-ben. Huszonkilenc évig dol­gozott a Paksi Konzervgyárban, amelynek 1986-ban üzemvezetője lett. A gyár 1997-ben szűnt meg, számára viszont - ahogy fo­galmaz - már négy évvel korábban. Maga mondott fel, mert „nem illeszkedett a csa­patba”. Ennek ellenére szép emlékeket őriz róla. Máig büszke arra a teljesítményre, amit kollégáival véghez vittek. Hetente 450 vagon készárut gyártottak. A paksi gyár véleménye szerint Közép-Európa legjobb borsófeldol­gozója volt. A konzervgyárat persze nem­csak a kiemelkedő teljesítmény, hanem a jó közösség miatt is szerette. Amikor elbúcsú­zott, egy ideig nem volt munkája, ’95-től vi­szont tizenöt évig vitte a családi hentesüz­letet. Azt, hogy 2010-ben nyugdíjba ment, egyáltalán nem bánta meg. A napot mindig a főutcai házban kezdik, a délelőtt többnyire az érkező rokonokkal, be­szélgetéssel telik. Ha teheti, ebéd után egy kicsit pihen, majd irány a szőlő. Kilencszáz négyszögölön negyvenhat sornyi van, tőke­rendszerben. Készít olaszrizling, kékfrankos, cabernet és ezredéves borokat. Nem is akár­milyeneket! 2006-ban az ő olaszrizlingje lett a város bora. Manapság azonban már nem ver­senyezteti a borokat. Idéntől nincs már dunai horgászengedé­lye, és éjszakai horgászatra sem jár, főként nem egyedül. Azt mondja, alkalmazkodni kell az embernek a saját egészségi állapo­tához. Ez nem jelenti azt, hogy lemondott volna gyerekkori szenvedélyéről, a horgá­szatról, hiszen azt mégsem hagyhatja, hogy por lepje az évtizedek alatt összegyűlt több mint nyolcvan horgászbotot. Még mindig rendszeresen jár az atomerőmű horgász­tavaira. - Valamit csinálni kell. Nem lehet mindig metszeni, meg bort fejteni - vála­szol a kérdésre, hogy miért horgászik. Ha nem is mondja, bizonyára szereti, mert gyakran űzi. Ahogy visszagondol, a télen például három hónapon át nem volt olyan nap, hogy ne ment volna pecázni. Emléke­zetes volt, amikor 2004-ben fogott egy 60 kiló 20 dekás harcsát. - Azóta nem dob­tam be harcsára - jegyzi meg. Mint hozzá­teszi, az idei az első év, hogy nem jár ver­senyekre. Mármint versenyzőként. Néző­ként, segítőként igen. Egy ilyen eset volt, amikor Bogyiszlón országos bajnokságot rendeztek, ahonnan hazaugrott ebédelni. Nehéz lenne megmondani, melyikük volt meglepettebb, ő vagy az a rendőr, aki ha­lálhírét vinni ment hozzájuk, és ő fogad­ta. Ahogy híre ment a városban is, egy Du­nába veszett férfiben őt vélték felismerni. Nem kifejezetten babonás, így nem kezdett el foglalkozni azzal, hogy most akkor tény­leg hosszú életű lesz-e. Nagy tervei nin­csenek, szeretne nyugalomban, egészség­ben élni. Annak, hogy bővítik az erőművet örül, arra számít, hogy a ma is szép, tiszta, virágos Paks tovább fejlődik. Úgy gondolja, ez a város előnyére válik majd. Természe­tesen ő még kristálytisztán emlékszik arra az időszakra, amikor híre-hamva sem volt az atomerőműnek. Sokat jártak a Duná­ra fürdeni, négy és hat óra után tíz perccel mentek, mert akkor jártak a személyhajók, ők pedig élvezték az úszkálást a hullámok­ban. Csakúgy a heverészést a forró kavics­ban. - Még a hatos útra is ki lehetett feküd­ni, olyan kevés autó járt - emlékszik vissza. Nem rejti véka alá, nagyon rossz kölykök voltak. Akkoriban hidegek voltak a telek, s ők mindenhova korcsolyával jártak, az is­kolába, a népfürdőbe. A környéken két Fu­­tura, azaz gabonakereskedés volt. A bará­taival a kapu mellett állva lesték, hogy mi­kor jön ki a teherautó, majd korcsolyával a lábukon belekapaszkodtak a pótkocsiba és húzatták magukat. A napok manapság nyugalmasabban tel­nek, a szőlő és a horgászat mellett a televí­ziózás a kedvelt időtöltése. Főként a sport­­közvetítéseket nézi, szereti a futballt és a kosárlabdát is. Vida Tünde

Next

/
Thumbnails
Contents