Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-06-22 / 12. szám
mW, 8 ■ Paksi Hírnök, 2018. június 22. Portré Jó napot, mi újság? Pach József Az anyakönyvezett neve Pach József, de kisfiú kora óta mindenki Szepinek hívja. Pakson, a Dózsa György utca 48-ban született 1950- ben. A szülői ház máig megvan, és nincs olyan napja az évnek, hogy ne járnának ott feleségével, Marikával, az otthonuk azonban a lakótelepen van. Harminchét éve élnek az Árnyas utcában. - Nagyon szeretem a lakótelepet, nagyon kényelmes a lakás - mondja, majd szavaiból kiderül, hogy valójában csak aludni járnak haza. Felesége Kunner lány, ami a paksiaknak sokat elmond, összetartó, nagy családról van szó, a testvérek mindennapos vendégek náluk is. Marikával 1974- ben kötöttek házasságot, két lányuk Tünde és Kata családjaikkal Pakson élnek. Édesapja 1948-ban nyitotta meg húsboltját a főutcai ház utcafrontján. Kézenfekvőnek tűnt, hogy fiából is hentes lesz, de ebben a szakmában nem volt technikum, így Nagykőrösre ment konzervipari szakközépiskolába, majd élelmiszeripari üzemmérnökként végzett 1971-ben. Huszonkilenc évig dolgozott a Paksi Konzervgyárban, amelynek 1986-ban üzemvezetője lett. A gyár 1997-ben szűnt meg, számára viszont - ahogy fogalmaz - már négy évvel korábban. Maga mondott fel, mert „nem illeszkedett a csapatba”. Ennek ellenére szép emlékeket őriz róla. Máig büszke arra a teljesítményre, amit kollégáival véghez vittek. Hetente 450 vagon készárut gyártottak. A paksi gyár véleménye szerint Közép-Európa legjobb borsófeldolgozója volt. A konzervgyárat persze nemcsak a kiemelkedő teljesítmény, hanem a jó közösség miatt is szerette. Amikor elbúcsúzott, egy ideig nem volt munkája, ’95-től viszont tizenöt évig vitte a családi hentesüzletet. Azt, hogy 2010-ben nyugdíjba ment, egyáltalán nem bánta meg. A napot mindig a főutcai házban kezdik, a délelőtt többnyire az érkező rokonokkal, beszélgetéssel telik. Ha teheti, ebéd után egy kicsit pihen, majd irány a szőlő. Kilencszáz négyszögölön negyvenhat sornyi van, tőkerendszerben. Készít olaszrizling, kékfrankos, cabernet és ezredéves borokat. Nem is akármilyeneket! 2006-ban az ő olaszrizlingje lett a város bora. Manapság azonban már nem versenyezteti a borokat. Idéntől nincs már dunai horgászengedélye, és éjszakai horgászatra sem jár, főként nem egyedül. Azt mondja, alkalmazkodni kell az embernek a saját egészségi állapotához. Ez nem jelenti azt, hogy lemondott volna gyerekkori szenvedélyéről, a horgászatról, hiszen azt mégsem hagyhatja, hogy por lepje az évtizedek alatt összegyűlt több mint nyolcvan horgászbotot. Még mindig rendszeresen jár az atomerőmű horgásztavaira. - Valamit csinálni kell. Nem lehet mindig metszeni, meg bort fejteni - válaszol a kérdésre, hogy miért horgászik. Ha nem is mondja, bizonyára szereti, mert gyakran űzi. Ahogy visszagondol, a télen például három hónapon át nem volt olyan nap, hogy ne ment volna pecázni. Emlékezetes volt, amikor 2004-ben fogott egy 60 kiló 20 dekás harcsát. - Azóta nem dobtam be harcsára - jegyzi meg. Mint hozzáteszi, az idei az első év, hogy nem jár versenyekre. Mármint versenyzőként. Nézőként, segítőként igen. Egy ilyen eset volt, amikor Bogyiszlón országos bajnokságot rendeztek, ahonnan hazaugrott ebédelni. Nehéz lenne megmondani, melyikük volt meglepettebb, ő vagy az a rendőr, aki halálhírét vinni ment hozzájuk, és ő fogadta. Ahogy híre ment a városban is, egy Dunába veszett férfiben őt vélték felismerni. Nem kifejezetten babonás, így nem kezdett el foglalkozni azzal, hogy most akkor tényleg hosszú életű lesz-e. Nagy tervei nincsenek, szeretne nyugalomban, egészségben élni. Annak, hogy bővítik az erőművet örül, arra számít, hogy a ma is szép, tiszta, virágos Paks tovább fejlődik. Úgy gondolja, ez a város előnyére válik majd. Természetesen ő még kristálytisztán emlékszik arra az időszakra, amikor híre-hamva sem volt az atomerőműnek. Sokat jártak a Dunára fürdeni, négy és hat óra után tíz perccel mentek, mert akkor jártak a személyhajók, ők pedig élvezték az úszkálást a hullámokban. Csakúgy a heverészést a forró kavicsban. - Még a hatos útra is ki lehetett feküdni, olyan kevés autó járt - emlékszik vissza. Nem rejti véka alá, nagyon rossz kölykök voltak. Akkoriban hidegek voltak a telek, s ők mindenhova korcsolyával jártak, az iskolába, a népfürdőbe. A környéken két Futura, azaz gabonakereskedés volt. A barátaival a kapu mellett állva lesték, hogy mikor jön ki a teherautó, majd korcsolyával a lábukon belekapaszkodtak a pótkocsiba és húzatták magukat. A napok manapság nyugalmasabban telnek, a szőlő és a horgászat mellett a televíziózás a kedvelt időtöltése. Főként a sportközvetítéseket nézi, szereti a futballt és a kosárlabdát is. Vida Tünde
