Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-04-27 / 8. szám
Mozaik r 12 ■ Paksi Hírnök, 2018. április 27. Mindig is kiemelt figyelemmel kutatták a régészek az ókori temetkezési szokásokat. Ez nem meglepő ha arra gondolunk, hogy egy népcsoport vagy társadalom mindennapjairól sok mindent elárulnak a temetkezési szokások. De megtudhatunk érdekes dolgokat arról is, hogy manapság miért pont a mindenki által ismert módon temetkezünk. Egy ilyen dolog például, hogy vajon miért emelünk kis halmokat a sírok fölé? A válasz nagyon egyszerű. A korai keresztények nagy többsége római volt, így honnan máshonnan vették volna a temetkezési szokásaikat, mint a római hagyományokból? Márpedig a rómaiak úgy tartották, hogy a szeretteik a haláluk után a földi lakhelyből egy örök lakhelyre (úgynevezett domus aeterna-ba) költöznek. A sír függőleges oldalfalai így a ház falát szimbolizálják, a sír fölé emelt földhalom pedig nem mást, mint a tetőszerkezetet. Ezekkel a temetkezési szokásokkal függ öszsze egy mellékesnek tűnő, ám annál érdekesebb kérdés, ami a régészeket már régóta foglalkoztatja: vajon volt-e sírkerámia az ókorban, vagyis olyan agyagedény, amelyet kifejezetten a temetkezésekhez gyártottak, hogy az elhunyt mellé helyezzék. Edénymellékletek ugyanis meglehetősen gyakran fordulnak elő a régi sírokban, amiket általában áldozati edényként, vagy az elhunyt számára a túlvilágra vezető út során biztosított étel-ital melléklet tárolójaként értelmezhetünk. A sírkerámia létezésének ötletét az vetette fel, hogy sok esetben kevésbé kidolgozott, néha furcsa alakú, esetenként hibás edények kerülnek a sírokba, amelyek közül soknak egy lyuk is található az oldalán. Ezt a lyukat úgynevezett „léleklyukként” magyarázzák a kutatók. A kérdést ugyan nem dönti el, de azért érdekes közelebbről megnézni egy, a dunakömlődi római kori temetőből előkerült szép kis mázas korsót, amit első látásra sírkerámiának tarthatnánk. A felső része szépen kidolgozott, az alsó része azonban már nyers agyagszínű és töredezett, ráadásul kissé oldalra dől. A korsót jobban szemügyre véve azonban kiderül, hogy itt nem arról van szó, hogy a halott számára különleges alakúra formáztak volna egy edényt, hanem amikor több más, a háztartásban használt edényt készítettek és égettek ki egy kemencében, akkor ennek során ez a korsó lecsúszott a helyéről, és ettől lett ilyen féloldalas talpa és csúnyácska az alsó része. Mivel így a háztartásban már nem használhatták, kidobni meg sajnálták, így egyszerűen félretették, mondván: jó lesz ez még valamire. Amikor pedig egy hozzátartozójuk a túlvilágra távozott, nem kellett egy hibátlan edényt mellé tenni, hanem ez a semmi másra nem használható korsó került a sírba. Ez esetben tehát kijelenthető, hogy nem sírkerámiát találtak a régészek, hanem a takarékosság egy ókori példájára bukkantak. Szabó Antal
