Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-04-27 / 8. szám
Mozaik Paksi Hirnök, 2018. április 27. M 13 Hétköznapi hit: Flaisz Róbert Flaisz Róbert több helyen dolgozott alkalmazottként, aztán saját számítástechnikai üzletet nyitott, majd megszületett a Box Büfé ötlete, aminek létrehozása - szavai szerint - tele volt csodával, kezdve az engedélyezéstől, az épület elkészítésén, szállításán át az elhelyezéséig. - Hívő ember vagyok, így amikor nehézségbe ütköztem, imádkoztam Istenhez, és valahogy mindig megoldódtak a problémák - mondta. Elmesélte, hogy egyszer az egyik ismerőse, aki éppen maga alatt volt, megjegyezte neki, hogy milyen jó a helyzete, hiszen van családja és egy jól menő vállalkozása. Róbert egyetértett vele, ám hozzátette, hogy nem a körülményeire szeretné alapozni az életét vagy Istennel való kapcsolatát. Ha elveszítené mindazt, amije most megvan, akkor is hűséges akar maradni Istenhez, aki a boldogságot és megelégedést jelenti számára. Néhány órával később azzal hívta fel a felesége, hogy leégett a büfé. - Arra gondoltam, Isten próbára tesz, hogy valóban komolyan gondoltam-e a korábbi mondataimat. Eldöntöttem, hogy rábízom a büfé jövőjét. Bár voltak nehézségek, az újrakezdés mégis nagyon olajozottan ment. Olyan emberek ajánlottak fel kölcsönt, akiket alig ismertünk, a biztosítónál pedig az ígértnél sokkal gyorsabban zajlott le az ügyintézés. Akkoriban egyébként is terveztük a Box Büfé felújítását, bár nem így - tette hozzá Róbert. Arra a kérdésre, hogy mit tart fontosnak, keresztény vezetőként azt válaszolta, hogy megpróbálja megmutatni, hogy ő is emberből van, hibázik és szüksége van a kegyelemre. - Igyekszem lojális lenni az alkalmazottaimmal, de csak egy bizonyos határig, hiszen vezetőként nem csupán egyetlen emberért, hanem egy csapatért vagyok felelős. Egyfelől megpróbálok úgy viselkedni, ahogy Jézus meghagyta: bánjatok mindenkivel úgy, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek. Másrészt viszont szükség van arra, hogy bizonyos helyzetekben határokat szabjak, hiszen akkor működnek jól a dolgok, ha rend van - emelte ki, hozzátéve, hogy minden évben tartanak az alkalmazottaival egy évértékelő összejövetelt. - Ezeken az alkalmakon megbeszéljük a hosszú távú célokat is, mert fontosnak tartom, hogy ők is tisztában legyenek az elképzelésekkel, és így közösen haladjunk előre. Weller P. Hanna Tisztújító közgyűlést tartottak a nagycsaládosok Egyhangú szavazással választotta a Nagycsaládosok Paksi Egyesülete elnökké Arnold Ferencet A tisztújító közgyűlést azért hívták össze, mert a korábbi vezető, Tumpek János mandátuma lejárt. Ő nem kívánt újra indulni a pozícióért. - Szeretnék egy sorral hátrébb lépni, átadni a fiatalabbaknak a stafétát - indokolta döntését, hozzátéve, hogy tapasztalataival a továbbiakban is szívesen segíti a civilszervezet munkáját. A tisztújító közgyűlésen az elnökség megújult, a gazdasági vezető Blága István lett, a titkár Péter Klára, elnökségi tagok pedig Borsiné Pataki Ágnes és Tumpek János. - Hagyományos programjainkat, így a Télapóvárót, valamint a családi és sportnapot szeretnénk a jövőben is megrendezni, valamint tervezünk kézműves foglalkozásokat is, mert így tudnánk ezt a nagycsaládos csapatot még jobban összekovácsolni - összegzett Blága István. A Nagycsaládosok Paksi Egyesületének irodája jelenleg még a Templom utcában található, ám székhelyüket ideiglenesen a Csengey központba helyezik át, és ott tartják majd rendezvényeiket. A civilszervezet 2002-ben alakult, tagja lehet mindenki, aki a nagycsaládos értékrendet elfogadja és képviseli, három vagy több gyermeket nevel vagy nevelt korábban. A létszám évről évre változik, jelenleg 20 család tagja az egyesületnek, de régebben a számuk 50-nél is több volt. -e/gé-Kihirdették az ÖKO Munkacsoport Alapítvány Föld napja alkalmából meghirdetett rajzpályázatának eredményét a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az óvodások közül különdíjat vehetett át Feil Sarolta, valamint Krizsán Mirella. Alkotásával harmadik helyezést ért el Glied-Máté Áron, második lett Bősz Lilla és első Tezás Levente. Az általános iskolások közül különdíjat kapott Kern Enikő, Mezei Gábor, Somkert Erzsébet, Kardos Fruzsina Mónika, Flaisz Milán, Túrái Melinda, Barna Bence és Molnár Tifani. Harmadik díjat ketten vehettek át, Reischl Kristóf és Berkó Ramóna, második díjas alkotás szintén kettő volt, ezek készítői Kánnai Anna, illetve Kiss Milán, és első helyezettet is kettőt hirdettek, ők Manga Edina és Rauth Hanna. A tizennyolcadik alkalommal meghirdetett pályázatban az óvodásoktól Vízzel? Víz nélkül? címmel, az iskolásoktól pedig Tervezd meg energiatakarékos házad elnevezéssel vártak tetszőleges technikával megalkotott pályaműveket. Fotó: Molnár Gyula Fotó: Szaffenauer Ferenc