Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-11-17 / 22. szám
Történetek o ládafiából Jantner Ferenc - Az eke szarvától indultam, aztán szakmát tanultam, a gyermekeim pedig már diplomás emberek - mondja Jantner Ferenc, akinek cseresznyéspusztai gyökerei vannak, és már gyermekként megtanulta, mi a munka, hiszen szülei állatokat tartottak, földet műveltek. Minderről és arról is szívesen mesélt, hogy milyen volt az egykori cseresznyési iskola. Jantner Ferenc 1943. március 22-én született Cseresznyéspusztán. Körülbelül másfél kilométerre laktak az iskolától, így nem volt egyszerű a bejárás, de voltak olyan gyerekek, akiknek akár három-négy kilométert is gyalogolniuk kellett. - Édesapám készített nekem egy klumpát, hogy legyen cipőm: a kifaragott fatalpra egy elhasznált bőrcsizma tetejét erősítette rá és kidíszítette. Abban jártam az iskolába - mesélte, ahogy azt is felidézte, hogy a régi cseresznyési iskolában négy osztály tanult egy teremben, akikkel felváltva foglalkozott a tanító, amíg egy részük csendben dolgozott a feladatokon, a többieknek hangos órát tartott. - Karszt János tanított bennünket, aki szigorú volt velünk, de enynyi gyerek mellett szükség is volt rá, akkoriban voltunk vagy százan. Télen minden tanuló gubacsot gyűjtött az iskola mögötti fenyvesben, azzal fűtöttük az iskola hatalmas vaskályháját. Ha jó idő volt, számháborúztunk is az erdőben - idézte fel iskolai emlékeit. Arról is mesélt, hogy amikor tanítás után hazamentek a testvérével, már kikészítve várta őket a konyhaasztalon az ebéd, ami a leggyakrabban zsíros kenyér volt. Vajat és sajtot nagyon ritkán ettek, mert ezeket, valamint a tejfölt és a túrót az édesanyja eladta, ezzel tudott pénzt keresni. - A családi asztalra csak nagyobb ünnepek alkalmával, például karácsonykor került vaj vagy efféle „különlegesség”. Emlékszem, hogy gyerekkoromban semmilyen levest nem szerettem, de ha volt tej, azt előszeretettel fogyasztottam, tulajdonképpen olyankor csak azt ittam - mondta, felidézve, hogy mezőgazdasággal foglalkozó szülei az állattartás mellett mintegy négy hold földet műveltek, egész nap dolgoztak. Arról is beszélt, hogy Cseresznyésben homokos a talaj, és néhány mélyebb fekvésű területen komoly talajvíz volt akkoriban. Májusban aztán lehúzódott a kötöttebb talajokba, és csodálatos kertet lehetett művelni, ezért a gyümölcsöt és zöldséget megtermelték maguknak. A gyerekek is kivették a részüket a ház körüli munkából, az ő feladatuk jellemzően a jószág gondozása volt. - Minden nap ebéd után el kellett látni az állatokat, három órakor pedig kihajtani őket a legelőre. A délutáni legeltetésből akkor indulhattunk haza, amikor a nap már lenyugodott. Aztán jött a tisztálkodás, majd a vacsora, utána érkezett el a tanulás ideje, de én nem voltam túl szorgalmas diák - idézte emlékeit Jantner Ferenc, kiemelve, hogy nagyon nagy lépés volt neki és a családjának is, amikor folytathatta a tanulmányait. - 1959-ben vettek fel a Kanacsi Állami Gazdaságba, ahol tanulhattam is. Nagyon nehéz volt „pusztai gyerekként” beilleszkedni és utolérni a többi diákot, de ennek ellenére sikeresen letettem a szakmunkás vizsgát, és géplakatos lettem - részletezte. Azt is elárulta, hogy édesapja eredetileg azt szerette volna, ha hozzájuk hasonlóan a földdel foglalkozik, de időközben elkezdődött a téeszesítés, ami nagyon megviselte a szüleit. A szakmunkás vizsga után rögtön behívták katonának, a leszerelés után pedig a gyapai gazdaságban helyezkedett el. 1969-ben a paksi termelőszövetkezetnél kezdett dolgozni, ekkor ismerték meg egymást a feleségével. Házasságukból két gyermekük született. Az atomerőmű-építkezés idején invitálták, hogy dolgozzon ott, végül a Szekszárd-Paksi Vízi Társulattól vonult nyugállományba. - A fiaim az atomerőműben dolgoznak, három unokám van, ketten közülük budapesti egyetemeken tanulnak, a harmadik pedig végzős gimnazista - mondta még el Jantner Ferenc. Weller P. Hanna
