Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)
2017-06-16 / 12. szám
A hatos út mellett több tíz méter magas löszfalak emelkednek Paks és Dunakömlőd között. Már messziről látni, könnyen felismerhető fakósárga színéről. Ez az üledékes kőzet, amit „sárga földként” is szokás emlegetni, a szél által szállított kőzetszemcsékből ülepedett le a földtörténet hideg időszakaiban, szélárnyékos, füves területeken. Vastagsága Paksnál eléri a 60 métert is. A löszfalakról leggyakrabban az omlások kapcsán lehet hallani, pedig nagyon sok érdekes „kincset” rejtenek magukban. A paksi rétegsor sok új információt szolgáltatott a földtudomány számára Földünk történetének utolsó egymillió éves eseményeiről. A löszfalat tanulmányozva gyakran rálelhetünk a benne rejtőző löszbabákra, melyeknek alakja és mérete nagyon eltérő, a 2-3 mm-estől akár 30 cm-es példányokig változhat. Legtöbbször gömbölydedek, elágazóak, kedves elnevezésüket is formájukról kapták. Akadnak köztük olyan példányok is, amelyekben belső mag található, ezek megrázva gyakran csörgő hangot adnak. Egyes tájegységeken rigacsnak is nevezték, a pásztorok pedig „kutyaszar” névvel is illették, mert nagyon haszontalannak tartották. Valójában ezek a löszben található, gyakran határozott szintekben megjelenő mészképződmények, melyeknek keletkezése összefügg a klíma nedvesebbé válásával. A felszínről beszivárgó víz oldja a felső részek mésztartalmát, ami kimosódik, így a mélyebb kőzetrétegeken belül kiválik. Tárgy/ történet A löszbabákon túl sok más érdekességre is felfigyelhetünk. Gyakran fellelhetők egykor élt csigák házai, illetve a negyedidőszakban élt nagytestű emlős állatok maradványai, például mamutfog és mamut lábszárcsont. Az úgynevezett löszcsigákat több faj mészváza is képviseli a löszfalban, melyek jelzik a pleisztocénban uralkodó klimatikus viszonyokat. A negyedidőszak folyamán bekövetkezett éghajlatváltozások olyan speciális ökológiai helyzetet teremtettek, amihez kevés faj tudott alkalmazkodni. Az egyes fajok tűrőképességén múlt, hogy életben tudtak-e maradni zordabb körülmények között is. A jelenlegi ismereteink szerint a löszképződés a hidegebb, szárazabb időszakhoz köthető, míg a talajképződés a melegebb, csapadékosabb időszakokat jellemezte. A csigák folyamatosan alkalmazkodtak a mindenkori életfeltételekhez, így sok értékes információt hordoznak a régmúlt ősföldrajzi környezetéről. A negyedidőszaki klímaváltozások nyomán már tudjuk, hogy Földünk éghajlata állandóan változik, de azt nehéz megbecsülni, hogy az ember mennyire tudja befolyásolni a természetes folyamatokat. A jelenleg zajló folyamatok gyökereit a múltban kell keresnünk, hiszen a múlt vizsgálatával találhatunk magyarázatot a jövő változásaira. Pekárikné Bakó Eszter 14 ■ Paksi Hírnök, 2017. június 16.
