Paksi Hírnök, 2017 (26. évfolyam, 1-24. szám)

2017-06-02 / 11. szám

Váljék egészségére! Óvatosan a napozással! A nyár közeledtével sokan várják a fürdő­zést, napozást. A szakemberek ugyanakkor évről évre felhívják a figyelmet a legalább 50-es faktorszámú fényvédő készítmények használatára, és arra, hogy 11-15 óra között nem ajánlott a napon tartózkodni. Ez nem véletlen, hiszen bőrünk megőrzi az UV-su­­gárzás hatását, ami idő előtti öregedéséhez, bőrelváltozásokhoz, akár bőrdaganatok ki­alakulásához vezethet, mondja dr. Varga Tamás bőrgyógyász szakorvos hozzátéve, utóbbiak közül a legveszélyesebb, a jelen­tős százalékban a már meglévő anyajegyek­ből kialakuló melanoma. Ez a rákos megbe­tegedés sajnos egyre gyakrabban fordul elő, a daganat gyorsan növekszik, és hamar átté­teket ad, ami ebben a stádiumban már igen nehezen gyógyítható - hangsúlyozta az or­vos. Dr. Varga Tamás elmondta, hogy ott­honi ellenőrzéskor figyeljük az anyajegy aszimmetriáját, határát, színét és átmérőjét. Ennek alapján ha azt tapasztalja valaki, hogy az anyajegy alakja szabálytalanná válik, azaz már nem kerek vagy ovális, a határa elmosó­dik, megváltozik a színe vagy hirtelen meg­növekszik a mérete, feltétlenül mutassa meg szakorvosnak. Melanoma bárkinél kialakul­hat, de fokozott kockázatot jelent a világos, leégésre hajlamos bőr, a sok vagy szabályta­lan alakú anyajegy és az UV-sugárzás. Ha nincsen gyanúra okot adó jel, akkor is aján­lott évente elmenni anyajegyszűrésre.- Jellemzően a bőrgyógyász szakorvos vé­leményezi, hogy melyik anyajegyet aján­lott eltávolítani, ami sebészeti úton törté­nik, erre Pakson az egynapos sebészeten van lehetőség. Az anyajegy levételét min­den esetben annak szövettani vizsgálata kö­veti. Vannak nem festéksejtes bőrdaganatok is, amiket szintén el kell távolítani - mondja a szakember, aki arról is tájékoztatott, hogy a szakrendelésen lehetőség van szemölcsök fagyasztásos kezelésére, ami gyakori eljá­rás, és elektrokauter is rendelkezésre áll, amivel sebészeti beavatkozást nem igény­lő, jóindulatú bőrelváltozások, bőrkinövé­sek, kisebb bőrdaganatok, szemölcsök eltá­volítására van mód. A paksi szakrendelésen úgynevezett epicutan bőrpróbát is tudnak végezni, amennyiben azt a szakorvos indo­koltnak látja. Ez nem más, mint egy rátevé­­ses allergiateszt, aminek lényege, hogy a pá­ciens egészséges hátbőrére allergéneket (pl. különböző adalékanyagokat, fogászati fé­meket) tartalmazó tapaszcsíkokat helyeznek fel, majd az orvos 72 óra elteltével értékeli a próbát. Dr. Varga Tamás arra is kitért, hogy a szakrendelésen nemibeteg-szakellátás és -gondozás is zajlik, amihez szintén kiváló­ak az eszközfeltételek: van vizsgálóágy, mik­roszkóp, különböző tesztek. A bőr- és nemi­beteg-szakellátás és -gondozás szakrendelé­sen hétfőn és kedden 9-16 óráig, pénteken pedig 9-14 óráig fogadják a betegeket, akik bizalommal fordulhatnak hozzájuk. Beutaló­ra nincsen szükség, viszont előjegyzésre igen, aminek előnye, hogy így tervezhető a beteg­­forgalom, nem kell órákat várniuk a pácien­seknek, az orvosnak pedig van elég ideje fog­lalkozni velük. Általában tízpercenként oszt­ják be a betegeket, de természetesen vannak olyan esetek, amelyek ennél több időt igé-Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök nyelnek, erre figyelemmel vannak az elő­jegyzésnél. Arra a kérdésre, hogy miként te­gyünk jót a bőrünkkel, dr. Varga Tamás több tanáccsal is szolgált. Kiemelte, hogy a tisz­tálkodás során mellőzzük a szappant, mert nagyon szárítja a bőrt, inkább tusfürdőt használjunk. Van, akinek jól beválik egy át­lagos termék és van, akinek inkább a drogé­riákban kapható finomabb ápolószerek, de ha valaki ott sem talál számára megfelelőt, akkor a gyógyszertárakban kapható termé­keket vegye górcső alá. Akinek a bőre hajla­mos az ekcémára, próbálja ki a tisztítóolajat. Egy jól megválasztott testápolónak is jó ha­tása van, főleg, ha a krémet nedves bőrbe masszírozzuk be. Kohl Gyöngyi Ifjú tehetségek jelentkezését várják Kiírta idei pályázatát a Tehetséges Paksi Fi­atalokért Alapítvány. A szervezet célja az anyanyelvi kultúra, a művészet, a tanulmá­nyi munka és a sport területén kimagasló eredményt elérő diákok és a velük foglalko­zó felnőttek elismerése, ösztönzése. Támo­gatják a kiváló teljesítményt nyújtó, felsőfo­kú tanulmányokat folytató fiatalokat is. Pá­lyázni az általános iskola 5. osztályától az első diploma megszerzéséig tartó időszak­ban lehet, feltétel, hogy a pályázó állandó la­kóhelye Paks legyen vagy itt tanuljon. A pályázatot írásban, az erre szolgáló űrlapon kell benyújtani, ami a további fontos infor­mációkat tartalmazó részletes kiírással együtt Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök megtalálható a Paksi Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Titkárságán, a Pákolitz István Városi Könyvtárban, a Városi Múzeumban, a Csengey Dénes Kulturális Központban, a Paksi Képtárban, a Dunakömlődi Faluház­ban, az oktatási intézményekben, vagy le­tölthető a paks.hu honlapról. A pályázatokat szeptember 15-én 12 óráig várja a Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány a Polgármeste­ri Hivatal titkárságára. A sikeresen pályázó­kat az elbírálást követően értesítik és meghí­vót kapnak a díjkiosztó ünnepségre, amit az október 23-i ünnepségsorozat keretében tar­tanak meg. A pályázat eredményét a város honlapján közzéteszik. -kgy-Paksi Hírnök, 2017. június 2. ■ 13

Next

/
Thumbnails
Contents