Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-09-09 / 17. szám

Pakson éledt újra a nemzetközi tubatábor Pakson, a Pro Artis Alapfokú Művészeti Is­kolában lelt új otthonra a korábban az ország több pontján, utoljára 2008-ban megrende­zett tubatábor. Az, hogy épp ide költözött, egy szerencsés találkozásnak köszönhető: az iskola egyetlen tubásnak készülő növen­déke, Tóth Marcell egy kurzuson vett részt, ahova elkísérte édesapja, Tóth János, aki tör­ténetesen a paksi művészeti iskola fúvósta­nára. Ott találkoztak Kovács Zalán László tubaművésszel, és beszélgetésük során kide­rült, milyen régóta nem volt tubatábor, s fel­merült az ötlet, hogy Pakson jó helye lenne. Az iskolavezetésben partnerre találtak és a paksi önkormányzat is az ügy mellé állt, így sikerült megvalósítani az egyhetes tábort.- Az iskola nyitott a jó kezdeményezések­re, minden szakmai kapcsolat, legyen az új vagy már működő, az iskola munkáját segí­ti, lehetőséget teremt a fejlődésre, fejlesztés­re - fogalmazott Simon Péter. A Pro Artis igazgatója hozzátette, hogy a jövőben is tá­mogatni fogja azokat a kezdeményezéseket, amelyek az iskola jó hírét viszik. Az idei tubatáborba 25 növendék érkezett az ország több pontjáról, sőt határainkon túl­ról is. A főszervező Kovács Zalán László tu­baművész, a Doktoranduszok Országos Szö­vetsége Zenetudományi Osztályának alelnöke volt, a művészeti vezető pedig Adamik Gábor, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szak­­középiskola tanára, a Magyar Állami Opera­ház szólistája. A növendékeket Szalay Csaba, a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar, Juhász Aba József, a Frankfurti Operaház, Bazsinka József, a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, va­lamint Mazura János, Pék András és Kerekes Imre tubaművészek oktatták. A tubás dallamok nemcsak a művészeti ter­meiben, udvarán csendültek fel, ugyanis a tábor ideje alatt több koncert is volt. A nyi­tóhangversenyen Kovács Zalán László tu­baművész lépett fel, hárfán közreműködött Bábel Klára, harmonikán pedig Demeniv Mihály. Tolnán a Nehéz Fiúk Tubakvartett térzenét adott, az iskolában rendezett máso­dik esten versenygyőzteseket hallgathatott a közönség Beregi András és Lukács Ger­gely személyében, Szelcsányi Ágnes zongo­rán működött közre, a zárókoncerten pedig, amit a Paksi Vak Bottyán Gimnázium dísz­udvarán tartottak, minden táborozó szín­re lépett. A szólista itt nem más volt, mint Bazsinka József Liszt-díjas tubaművész. A tábort vezető Kovács Zalán László elmond­ta, hogy a magyarországi zeneiskolákban ösz­­szesen talán kétszáz tubás növendék van, ami azt jelenti, hogy nagyjából tíz százalékuk volt itt Pakson, ahol már kijelölték a jövő évi tábor időpontját. A szervezők bíznak abban, hogy itt új erőre tud majd kapni ez a lehetőség, és a táborozó zenészpalánták létszáma folyama­tosan növekedni fog, valamint hogy a főisko­lás korosztály is csatlakozik a magas szakmai színvonalú programhoz, amely immáron nemzetközivé vált. -gyöngy-Sokan indultak kincset keresni Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök A nyáron is kapcsolatban akart maradni az olvasókkal a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár és a Kincskereső Gyermekkönyv­tár, ezért a könyveket, az olvasást fókuszba ál­lító, azokat népszerűsítő játékot hirdettek. A Geobook Catching során a szervezők a vá­ros 49 pontján helyeztek el „kincsesládákat”, amikben könyvekből választott idézeteket rejtettek el, mindegyikhez mellékelve a mű címét és a szerző nevét. A játékosok GPS- koordináták segítségével juthattak el hozzá­juk, majd a bennük talált információkat kel­lett elküldeni e-mailben a könyvtárba. A programot családi nappal zárták, amit a ha­gyományőrzés jegyében rendeztek meg: volt népi játszóház, kézműves foglalkozások, me­semondás, koncertet adott a Szaggató zene­kar és táncházat is tartottak. A program tá­mogatóinak köszönhetően paksi vonatko­zású könyvekkel jutalmazták a vállalkozó kedvű játékosokat, összesen 84 főt, akik kö­zött 11 felnőtt egyéni játékos volt, 17 család és 21 gyerek. Utóbbiak közül 12-en a játékon belül kifejezetten nekik meghirdetett felada­tot teljesítve, a játszótereket járták végig az idézetek után kutatva. A résztvevők beszámolóiból kiderült, hogy a kincskeresőjáték kiváló családi program volt, kimozdította a gyerekeket a négy fal közül, és voltak, akik családi, baráti túrákat, piknike­­zést szerveztek rá. A Geobook Catching mel­lett rajzpályázatot is hirdetett a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár és a Kincskere­ső Gyermekkönyvtár a nyári szünidőre, ami­nek keretében 3-18 évesektől vártak rajzo­kat Legkedvesebb olvasmányélményem cím­mel szeptember 9-ig. Az alkotásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobb rajzokkal a könyvtár naptárát illusztrálják majd. Pumerscheinné Bedekovity Zóra könyvtárigazgató azt is el­mondta, hogy a jövőben sem hagyják játék nélkül olvasóikat: szeptember közepén újab­bat indítanak, aminek eredményhirdetése a Könyves Vasárnapon lesz újabb családi prog­rammal egybekötve.-■kgy-14 ■ Paksi Hírnök, 2016. szeptember 9.

Next

/
Thumbnails
Contents