Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)

2016-06-24 / 12. szám

Az állam veszi át a paksi iskolák működtetését is Üjabb jelentős változás várható az iskolák életében: 2017 janu­árjától minden önkormányza­ti intézmény esetében az állam a fenntartás mellett átveszi a működtetést is. A jövő évi költ­ségvetéshez módosító javaslatot nyújtottak be, amelynek alap­ján az állam nagyjából 21 milli­árd forint szolidaritási hozzájá­rulást vonna el a településektől az iskolák működtetésére. Ezt a tervek szerint azoknak a telepü­léseknek kell fizetniük, ahol az adóerő-képesség - a helyi adó­bevétel osztva a lakosságszám­mal - meghaladja a 32 ezer fo­rintot. A településeknek sávos rend sze­rint hozzájárulási támogatást kell majd fizetniük az államnak. Hogy ez konkrétan milyen fize­tési kötelezettséggel jár, a város­házán még nem tudják. Szabó Péter alpolgármester elmond­ta, hogy Budapestet nem számít­va Paks a negyedik legmódosabb város az országban Telki, Üröm és Csopak mögött, ezért bizto­san a legfelső sávba kerül majd. A törvény azonban az összeg­ről nem rendelkezik, azt - mint Szabó Péter rámutatott - bizo­nyára rendeletben fogják sza­bályozni. Az viszont tény, hogy az iskolák működtetésére eddig gyerekenként évente ezer, azaz összesen 3 millió forintot ka­pott Paks. Mindeközben a tan­­intézmények működtetésére 665 millió forintot fordított. Ebben a villanyszámla, a fűtés, a karban­tartás és hasonló költségek szere­pelnek, de a pedagógusbér nem, azt a fenntartó fizeti. Mint az alpolgármester elmond­ta, egyelőre ennyit tudnak, és azt, hogy december 15-ig alá kell írni az ingatlanok és ingóságok ingye­nes vagyonátadására vonatkozó szerződést, és januártól a fenntar­tás és a működtetés is állami fel­ügyelet alá kerül. Nyáron törté­nik majd meg az adatszolgáltatás arról, hogy eddig az önkormány­zat mekkora összeget fordított is­koláira. Az, hogy a működtetőváltás ho­gyan érinti például a Paksi II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskolában működő pedagógiai szakszolgá­latot, korábban nevelési tanács­adót, nem tudni. Szabó Péter a döntés kapcsán azt mondta, hogy 18, pedagógusként eltöltött évvel a háta mögött úgy gondolja, egy kézben kell, hogy összpontosuljon a működtetés és a fenntartás. - Az nyilvánva­lóvá vált, ha kettéválasztjuk, nem működik - hangsúlyozta. Ám - tette hozzá - paksi városvezető­ként az a félelme, hogy nem ma­rad meg az a kiemelkedő szín­vonal, amit az önkormányzat biztosított iskolái számára. - Úgy gondolom, hogy esetünkben a fenntartás és a működtetés az ön­­kormányzat kezében jó helyen volt - fogalmazott. Az Energetikai Szakközépisko­la és Kollégium változatlanul ala­pítványi iskolaként működik to­vább. A most meglévő szakokat indítják a következő tanévben is, de 2017-től, mint minden ha­sonló profilú intézmény, átala­kul szakgimnáziummá - mond­ta el kérdésünkre a fenntartó ala­pítvány kuratóriumának elnöke, Mittler István.-vida-Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal 4 ■ Paksi Hírnök, 2016. június 24.

Next

/
Thumbnails
Contents