Paksi Hírnök, 2016 (25. évfolyam, 1-24. szám)
2016-06-24 / 12. szám
HD-ben fogható a városi televízió Immár HD minőségben fogható a TelePaks adása. A városi televízió történetének legnagyobb fejlesztése zajlik: a mai kor követelményeihez igazodva, teljesen megújul a műszaki háttér az önkormányzat beruházásában. A TelePaks gépparkjában nemrég még a ’8o-as évek kultikus személyi számítógépe, egy Commodore is szolgálatot teljesített. A televízió immár negyedszázados történetében kisebb volumenű, elengedhetetíen fejlesztések voltak ugyan, ám nem volt ritka a használatban lévő harmincéves műszaki eszköz. Egyéves tervezést követően elindulhatott a megvalósítás, amelynek nyomán teljesen megújult a műszaki felszerelés - tájékoztatott Kovács Tibor, a TelePaks ügyvezető-főszerkesztője. A kétéves beruházás - amely során egy 115 millió forintos fejlesztés zajlik - legnagyobb üteme már megvalósult: többek között korszerű adáslebonyolítót és kamerákat helyeztek üzembe. A teljes műszaki átállást sikerült úgy lebonyolítani, hogy közben nem szünetelt a műsorszolgáltatás. A fejlesztés a világítástechnika és a stúdiódíszlet megújulásával folytatódik ebben az évben. A beruházás Paks Város Önkormányzatának finanszírozásában valósult meg. A lényegesen jobb minőségű HD adás antennával is fogható, illetve megtalálható a Tarr Kft. digitális csomagjában. A TelePaks műsora honlapunkon is követhető élőben a nap 24 órájában. Dávid Ildikó Nyári műsorrendre tért át június 20-tól a TelePaks: a Víkend híradó tíz héten át péntek esténként jelentkezik Paks és környéke híreivel. A Víkend híradót mindennap 19 és 20 órakor ismétlik, közben pedig az év során készített tematikus magazinműsorokat sugározza a televízió. Napi híradóval legközelebb augusztus 29-én jelentkezik ismét a tévé. A részletes műsorújság a Paksi Hírnök weboldalán olvasható. Fejlesztések a Csengeyben Mintegy hétmillió forint pluszforrást biztosított az önkormányzat a Csengey Dénes Kulturális Központnak eszközfejlesztésre és marketingtevékenységre. A számítástechnikai eszközparkot eddig főként pályázati források felhasználásával bővítette a kulturális központ, ám az elmúlt években nem történt komolyabb fejlesztés e területen. Az időszerűvé vált korszerűsítésre a fenntartó önkormányzat 3,5 millió forintot fordított a céltartalékból, ugyanekkora forrást pedig marketingtevékenységre biztosítottak az intézmény számára.- Paks a kultúra városa, szeretnénk, ha a kulturális szolgáltatásokat minél többen vennék igénybe és minél többen érkeznének a városi nagyrendezvényekre. Az önkormányzat éppen ezért fontosnak tartotta, hogy segítse a széles körű tájékoztatást ezekről a lehetőségekről - fogalmazott Szabó Péter alpolgármester. A Csengey központ marketingstratégiája az önkormányzati támogatás nyomán új elemekkel bővülhet.- A személyes megszólítás és a rendezvényekhez köthető meghívók érnek célba a közönségnél. Emellett a programfüzet, a színházi ajánló és a plakátok megújítását is tervezzük - tájékoztatott Tell Edit, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója. A vezető azt is elmondta, hogy a munkafeltételek javítása mellett a szolgáltatások minőségében is változást hoz a központban a számítógéppark korszerűsítése. Az új számítógépek mellett okosfénymásolókat, szkennereket és nyomtatókat szereztek be, ezek költséghatékonyabb üzemeltetésével a szolgáltatási árak is csökkenhetnek. A lecserélt számítógépek az intézmény könyvtárába kerültek, az olvasók rendelkezésére állnak, akik helyben négy új táblagépet is használatba vehetnek. Júliusban a tervek szerint újabb fejlesztés kezdődik el a Csengey Dénes Kulturális Központban: önkormányzati költségvetésből megújulnak a színpad mögötti öltözők és vizesblokkjaik, Pakshoz méltó környezetet biztosítva a fellépők számára, tájékoztatott Paks alpolgármestere. Szabó Péter azt is elmondta: továbbra is folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket a ház teljes körű külső-belső megújítására. Dallos Szilvia Paksi Hírnök, 2016. június 24. ■ 5