Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-11-06 / 21. szám

Az egykori zsinagóga emlékezete 230 éves az egykori zsinagóga épülete, amely 1968 óta a Paksi Pákolitz István Városi Könyv­tárnak ad otthont. Ebből az al-Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnok kálómból hívták előadást tartani Toronyi Zsuzsannát a helytörté­neti klub soros találkozójára. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója olyan képe­ket, történeti forrásokat hozott, amelyek megmutatják, milyen volt az épület eredetileg. El­mondta, hogy érkezésekor be­járta a helyet azt figyelve, hogy mennyi maradt meg eredeti formájából, de azt tapasztalta, hogy azt már csak nyomokban őrzi. Mai funkcióját tekintve nem egyedülálló, hiszen több helyen működik könyvtár az egykori zsinagógában, korát te­kintve viszont figyelemre méltó az építmény, sőt azok sorában, amelyeket a 1940-50-es évekig folyamatosan használtak, matu­zsálemnek számít. Paksra egyébként az első zsidó családok Morvaországból ér­keztek 1720-ban és másfél év­tizeddel később már szervezett közösségben éltek, 1848-ban 816-an voltak. Az ortodox hit­község 1870-ben kettészakadt, s ekkor alakult a status quo ante. A vármegye második legnagyobb hitközségében az 1880-as évek­től egyre erősödött elvándorlá­suk, s a lélekszám fokozatosan csökkent. 1944-ben három hit­község működött a településen, az ortodox, a status quo ante és a neológ. A német hatalomátvétel idején 951 zsidó lakos élt Pak­son. A Villany utcai zsinagóga mögötti iskola területén és há­zakban felállított gettóból 1082 embert vagoníroztak be július 7-én és Auschwitzba vitték őket. Pakson 1947-ben újra működő ortodox hitközség volt, amely­nek 1949-ben 122 tagja volt. 1956-ban a zsidó közösség je­lentős része elhagyta az országot. Az előadó azt is elmondta, hogy Pakson héber nyelvű nyomda is volt, amely közel negyven évig működött. Az előadás mellett kültéri vetítéssel is készültek a szervezők az estre.-gyöngy-SZÁMLANYITÁSI AKCIÓ a Dunaföldvárés Vidéke Takarékszövetkezet Paksi kirendeltségénél Nyissa meg lakossági és/vagy vállalkozói számláját 2015. december 31-ig, és az alábbi kedvezményeket kínáljuk Önnek: • 2016. március 31-ig a havi számlavezetési díj 0 Ft minden új lakossági és vállalkozói számla esetében (2016. április elsejétől a hatályos számlavezetési Hirdetmény szerinti díjat számítjuk fel). • a számlához igényelt egy darab (lakossági Maestro vagy MC Standard illetve vállalkozói számlák esetében a MC Electronic Business) bankkártya első éves díját jóváírjuk a számláján! A tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek. 12 ■ Paksi Hírnök, 2015. november 6.

Next

/
Thumbnails
Contents