Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-11-06 / 21. szám

N egyedszázados a paksi szakképző iskola Nincs napi­renden a telkek felvásárlása Az I. István Szakképző Iskola minden korszakában igyeke­zett megfelelni a kihívások­nak. Alapelvként fogadtuk el, hogy az iskola akkor jár el helyesen, ha állandóan krea­tív gondolkodásra késztet és nyitott mindenre, ami a tanu­lók fejlődését segíti. A kitűnő tanulók mögött mindig kitűnő tanárok is állnak, akik lelkiis­meretesen nevelik és gondoz­zák a tehetségeket - mondta Czetthoffer Gyuláné igazgató az intézmény fennállásnak 25. évfordulója alkalmából szerve­zett rendezvényen. A köszöntő előtt a diákok adtak műsort, majd Dévényi Zoltán gyakor­­latioktatás-vezető a középiskola történetét elevenítette fel, aztán szakmai konferencia követke­zett. Süli János polgármester az atomerőmű bővítésének az ok­tatásban megjelenő hatásairól, Ábrahám Norbert a Szekszárdi Szakképzési Centrum főigazga­tója az atomerőmű szakember­utánpótlásának biztosításával kapcsolatos terveikről adott összefoglalást, valamint a kor­mány oktatási koncepciójának Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi FI írnok térségi megvalósulásáról be­szélt. Tóth László szakképzési osztályvezető témája az erő­műbővítésre való kamarai fel­készülés volt, valamint a duális képzés erősítése és a tanműhe­lyi koncepciók, Ulbert Sándor pedig az iskola és az általa el­nökölt Paksi Iparos és Vállalko­zói Kör együttműködéséről, a kölcsönösen előnyös feltételek biztosításáról tartott előadást. A konferenciát kerekasztal-be­­szélgetéssel zárták. A jubileum alkalmából rendezett, négy na­pot felölelő programsorozatban beiskolázási nyílt napot is tar­tottak, ahol a nyolcadik osztá­lyos diákok megismerhették az oktatási intézményt, képzési kí­nálatát, illetve szakmai tanórá­kon is részt vehettek. Az iskolá­ban projektnapot is rendeztek, amelynek állomásain I. István korát idézték fel a diákok, majd az október 23-i megemlékezés­sel zárták a jubileumi napokat. A paksi I. István Szakképző Is­kola 1990-ben indult 661. Szá­mú Szakmunkásképző Iskola néven a Kossuth utcában, a volt evangélikus iskola épületében, négy szakmában 127 diákkal és 5 tanárral. Hamarosan kinőtték a helyet, s az önkormányzat se­gítségével a harmadik tanévet már Biritón nyitották meg. A harmadik tanévre 122 diák irat­kozott be az iskolába, amely­nek tanulólétszáma ekkor 373 volt. 1998-tól megkezdődött a szakképzés mai napig tartó megújítása, s bőven hoztak vál­tozásokat a 2000-es évek is az intézmény életében, például fel­vették I. István nevét. 2001-től esti tagozaton technikusképzést indítottak, 2004-től szakkö­zépiskolai képzést is hirdetnek. 2013-ban a KLIKK Szekszárdi Tankerületéhez kerültek, 2015 nyarától pedig a megalakult Szekszárdi Szakképzési Cent­rum tagiskolájaként működnek. A 25 év alatt 1932 diák végzett náluk, sikeres képesítő vizsgát 23 szakmában 1763-án tettek, s eddig 169 diák érettségizett az intézményben. A tantestület jelenleg 31 főt számlál, s össze­sen 104-en vettek részt a diákok képzésében, amihez számos he­lyi cég biztosít gyakorlati helyet. Kohl Gy. Nincs érdemi előrelépés a szé­­rűskerti telekadásvételekkel kap­csolatban, amire a Fehérvári úti stadion fejlesztése miatt kerülhet sor. A földek értékbecslése még 2014 végén megtörtént, a sportte­lep fejlesztése azonban még min­dig tervezési fázisban van. Az Or­szággyűlés korábban úgy döntött, hogy a 2015-ös költségvetéséből 800 millió forintot fordít a paksi labdarúgó-stadion építésére. A nyáron a város önkormányzata további 600 millió forintot sza­vazott meg a projekthez. Az első hírek arról szóltak, hogy az épít­kezés érinti majd a stadion mö­gött található szérűskerti területet is, ahol a tervek szerint edzőpá­lyák létesülnének. 2014 decem­berében a paksi önkormányzat megbízására az Invesztációs 2000 Kft. szakemberei fel is mérték az érintett telkeket, ám a tulajdono­sok azóta semmilyen információt nem kaptak. A megkérdezettek továbbra is művelik a telkük vé­gében lévő konyhakertjüket, sző­lőjüket. A stadionépítési projekttel kap­csolatban Paks város címzetes főjegyzőjét, dr. Blazsek Balázst is megkerestük, aki kérdésünkre elmondta, nem kisajátítás tör­ténik majd, hanem adásvételi szerződést terveznek kötni az érintettekkel. A Paksi FC, az ön­­kormányzat és az állam között már megszületett az elvi megál­lapodás. A hivatalos bejelentéssel pedig arra várnak, hogy eldőljön, kiemelt beruházássá nyilvánít­ják-e a projektet, ami lényegesen felgyorsítaná a tervezési, engedé­lyezési és kivitelezési folyamato­kat. A címzetes főjegyző hozzá­tette, a jelenlegi egyeztetések csak a stadionépítésről zajlanak, az edzőpálya kialakítása még nincs napirenden. A telektulajdonosok így nyugodtan végezhetik őszi, téli munkáikat földjeiken, amint lesz előrelépés a kiskertekkel kap­csolatban, a hivatal munkatársai megkeresik az érintetteket, -efgé-Paksi Hírnök, 2015. november 6. ■ 13

Next

/
Thumbnails
Contents