Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-06-05 / 11. szám
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök Huszonöt éves a Szentlélek-templom Éppen huszonöt esztendővel ezelőtt szentelték fel a Szentlélektemplomot. Bár építése csupán két esztendővel korábban kezdődött, története korábbra nyúlik vissza, egészen 1938-ig, amikor az eucharisztikus világkongreszszus magyarországi ünnepségének keretében Pakson is tartottak szentmisét, mégpedig azon a téren, ahol most a templom áll. Az áhítatot látva a vendégpap akkor úgy zárta a szentbeszédet, hogy szívből kívánja: legyen ezen a helyen majdan egy új templom. Dr. Rosner Gyula egykori templomtörténeti írásából idézve: az 1938- ban elröppent szó feledésbe ment, de az Isten háza felépítésének gondolata újból és újból makacsul felmerült. írásából kiderül, hogy Makovecz Imre építész, a város egykori főépítésze, az új városrész központjában, a Kishegyi út és a Barátság út kereszteződésébe egy új templomot is megálmodott, ám a központban akkor igazán elképzelhetetlen volt megépítése. A második helyszín kijelölésére a tulipános házak sora, a régebbi városrész és a rendelőintézet közötti területen történt kísérlet, ám ott is túl szem előttinek bizonyult, és „elűzetett” még a gondolat is. Végül az ötven esztendővel korábbi óhaj a helyszín kiválasztásában kiharcolta a maga igazát. Az egykori tábori oltár helyén templomot emeltek. Az alapkövet 1988 pünkösdjén dr. Cserháti József püspök helyezte el. A közösség tagjai háromezer munkanapon át építették a templomot. A megvalósítást a pécsi püspökség, német, svájci, osztrák segélyszervezetek és egyházmegyék, az Állami Egyházügyi Hivatal, a város és az atomerőmű, valamint a müncheni érsek, a paksi hívek és részben más magyar közösségek is segítették. Ki anyagilag, ki építőanyaggal járult hozzá a megvalósításhoz. 1990 pünkösd vasárnapján Mayer Mihály megyéspüspök felszentelte, és a Szentlélek pártfogásába ajánlotta az új, még nem teljesen kész templomot. Az erre emlékező ünnepi alkalmon dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök megáldotta a templom mögötti téren a régi kereszt helyett emelt korpuszt, majd ünnepi szentmisét tartottak, amelynek főcelebránsa a püspök volt.-gyöngy-Szépkorúak köszöntése Fotók: Szaffenauer Ferenc/Paksi FI írnok Hagyomány, hogy a városvezetés köszönti szépkorú polgárait. így történt ez a közelmúltban is, amikor Málnai Mihálynénak és Polányi Máténak tolmácsolták a miniszterelnök jókívánságait. Polányi Máté Endrődön született, a II. világháború viharai sodorták Dunakömlődre. A mezőgazdaságban dolgozott, de az MKP, az MDP majd az MSZMP tagjaként aktív közéleti személlyé vált, a korabeli Járási Népi Ellenőrzési Bizottság vezetőjeként is tevékenykedett. A Paksi Építőipari Szövetkezettől vonult nyugdíjba harminc éve, ahol éjjeliőrként és gondnokként dolgozott. Feleségével öt gyermeket neveltek. Málnai Mihályné Jauch Erzsébet a korabeli Jugoszláviában, Kerényben született, Paksra 35 éves korában került, 19 évig dolgozott a konzervgyárban, onnan vonult nyugdíjba. Gyermekét korán elvesztette. Rokonok és szomszédok szerető figyelme veszi körül. 12 ■ Paksi Hírnök, 2015. június 5.