Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)
2015-01-09 / 1. szám
(Folytatás a 16. oldalról) Az U17-es (Kollarics Zsolt) és az U21-es (Osztermajer Gábor, Tamási Gábor) csapat az NB lies bajnokságot vezeti, a nagyobb korosztály pontveszteség nélkül 12 pont előnnyel. Osztermajer Gábor szakosztályvezető: - Megye első osztályban is szerepelnek utánpótlás játékosaink, fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a gyerekek felnőtt bajnokságban is szerepeljenek, fejlődjenek. A legnagyobb eredmény azonban, amikor saját nevelésű játékos mutatkozik be a felnőtt csapatban. Nyolc saját nevelésű játékos lett kerettag a nyáron, ebből Kesztyűs, Nagy, Hahn és Bor be is mutatkozott az OTP Bank Ligában, míg Steinbachnak, Szekszárdinak, Bagónak és Máténak olyan ütemben kellene fejlődnie, hogy őket is pályára küldhesse Csertői Aurél. A város kapacitását tekintve a paksi utánpótlásfoci évről évre erőn felül teljesít. Ökölvívás Szakosztályunk eredményességét nagyban befolyásolta, hogy Balog Gábor és Sárközi Béla műtéten esett át. Horváth Patrik az év elején távozott, majd később hazatért, de csak az országos bajnokság előtt egy hónappal állt edzésbe - kezdte összefoglalóját Kajtár László vezetőedző. - Horváth Máté, aki Szekszárdról járt edzésre, munkahelyi elfoglaltság miatt abbahagyta a versenyzést. Serdülő országos bajnokságon Csonka József révén egy bronzérmet szereztünk, az utánpótláskorú versenyzők olimpiájáról serdülő korcsoportban Kelemen Barnabás és Csonka József egyaránt bronzéremig jutott. A junior korcsoportú Zsiga Zsolt ezüst-, Libor Sándor bronzéremmel tért haza. Horváth Patrik súlycsoportváltás után, válogatottakkal teletűzdelt súlycsoportban az előkelő harmadik helyet érte el - mondta el a vezetőedző, hozzátéve: a PSE ökölvívói 19 versenyen indultak 2014-ben, a mérleg 52 arany-, 26 ezüst-, 23 bronzérem és egy ötödik helyezés. Ritmikus gimnasztika Minden eddiginél több versenyen vettünk részt, magas versenyzői létszámmal - kezdte az évértékelést Falusi Lívia vezetőedző. A Bérezik Sára-emlékverseny egyéni országos döntőjében számos jó minősítéssel végeztek, a diákolimpia versenysorozatban magabiztosan jutottak tovább fordulóról fordulóra a csapatok. A 2013/14-es tanévben a diákolimpia országos döntőjében csoportos gimnasztikában két társasággal is dobogóra állhatták. Többször érdemeltek versenyzők és edzők különdíjat legjobb koreográfia és legjobb előadásmód kategóriában. - A ritmikus gimnasztika népszerű sportág városunkban: szakosztályunkban közel 90 igazolt gyermek sportol, és egyre többen érkeznek vidéki városokból, falvakból. Az edzéseknek a Deák és a II. Rákóczi iskola ad otthont. A 2015-ös év céljai közt a színvonalas és eredményes helytállás szerepel, valamint az utánpótlás létszámának megtartása, a megfelelő feltételek biztosítása a szakosztályban. A szakosztály szakmai stábja: Hermész Anita edző, Hermész Lajosné szakosztályvezető és Falusi Lívia vezetőedző. Szabadidősport 2014 első negyedévében sikerrel zárult a városi teremlabdarúgóbajnokság, valamint az immár hagyományos Fuss, ússz, kerékpározz a gyermekedért! program, melyen négy iskolából és négy óvodából több mint kétezren vettek részt, az intézmények között 700 ezer forint értékű játék- és sportszerutalványt osztottak ki. Bekapcsolódtak a diákolimpia szervezésébe is, valamint megszervezték a Női Sportnapot és Budapestre a Coca-Cola Testébresztő Családi Mozgásfesztiválra is két busszal utaztak. Az évet a testnevelők suliolimpiáján a városi és a város környéki pedagógusok játékos vetélkedője zárta. A 2015-ös esztendőben a hagyományos rendezvények mellett készülnek a március 14-i Országfutásra is. A szakosztály vezetője Rostáné Katona Katalin. Tájfutás A PSE tájfutói 400-nál több rajthoz állásból 80 dobogós helyezést értek el, melyből 27 arany-, 34 ezüst-, 19 bronzérem. A 2014-es év alatt 29 versenyen álltak rajthoz az ország egész területén és a szlovén Lipica Openre is eljutottak A stabilan 35 fős szakosztályban Kiss Gábor vezetőedző két csoportnak tart edzéseket: ők az újoncok és a haladók, négy versenyzővel pedig egyéni edzésterv alapján foglalkozik. A legnagyobb megmérettetések az országos bajnokságok voltak A Paksi SE legjobb versenyzője minden kétséget kizáróan Makovinyi Dorottya volt, aki korosztályában a magyar válogatott keretébe kapott meghívót. Tavaly elkészült Paks lakótelepének teljes térképállománya, valamint az Ürgemező-térkép felülvizsgálata, a sikeres pályázatnak köszönhetően 2016- ban hosszútávú ob-t rendezhet a szakosztály Bátaapátiban. Tenisz A PSE tenisz szakosztálya - elsősorban a fiataloknak köszönhetően - jól zárta az évet. A férfi felnőttek továbbra is az OB Ill-ban szerepelnek, viszont vannak eredményes utánpótlásreménységek Kenyeres Ádám harmadszor lett Tolna megye bajnoka, a férfi felnőttcsapatban minden mécsesét megnyerte, felnőtt kategóriában, egyéniben is voltak dobogós sikerei. A junior Kertész Milán az országos ranglista 40. helyén áll a 14 évesek korosztályában, a tízéves Darányi Áron narancs pályán (8-10 évesek) az országos 1. helyen végzett számos más dobogós helyezése mellett. További reménység ebben a korosztályban Komlósi Csenge és Kiss Anna. A trénerek közül is többen versenyeznek, így Klopcsik Dia országos vidékbajnokság 3. egyéni és 2. páros hellyel büszkélkedhet, férfiaknál a senior 45 éves korosztályban Barta Attila a világranglista 89. helyén, az országos ranglistán az első helyen áll. Az amatőröknek öt versenyt szerveztek a megmérettetéseket 25-30-an vállalták A legeredményesebbek a paksiak közül: Simon Zoltán, Gulyás Zoltán, Tárnái Zsolt. Horváth István szakosztályvezető elmondta, egyre többen érkeznek a város határain túlról a zöld-fehérekhez: a szekszárdiakon, dunaszentgyörgyieken, tolnaiakon, simontornyaiakon kívül már bérlettel rendelkeznek Dunaföldvárról és Györkönyből is, így az amatőr létszám továbbra is 60 fő feletti - fogalmazott a szakosztály vezetője. Faller Gábor Horgászok figyelmébe A Paksi Sporthorgászok Egyesülete értesíti tagságát, hogy 2015. január 17-én a polgármesteri hivatal nagytermében közgyűlést tart. Mivel a jelenlegi vezetőség mandátuma lejárt, így tisztújítás is része a gyűlésnek. Egész évben választékos étlappal, széles kínálattal, udvarias kiszolgálással és menüfőzéssel várjuk kedves vendégeinket, igény esetén ingyenes ételkiszállítást vállalunk. Kibővült halászcsárdánk —felújítottpanorámás terasszal— vállalja rendezvények szervezését akár 150főig. Családi ünnepségek, keresztelő, Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi halászcsárda Paksi Hírnök, 2015. január 9. ■ 17