Paksi Hírnök, 2015 (24. évfolyam, 1-24. szám)

2015-01-09 / 1. szám

Győzelemmel indult az új év Győzelemmel búcsúztatta az óévet és kezdte az újat az ASE NB I-es férfi kosárlabdacsapata. A karácsonyi ünnepek előtt a Gesz­tenyés útra látogató Körmend ne­hezen adta meg magát, az utolsó percekig kiélezett küzdelem zaj­lott a pályán. Braniszlav Dzunics keretéből sérülés miatt hiányzott Körtélyesi és Medve, Roberson pedig távozott a csapattól. Az első negyedben Tóth Ádámék na­gyobb előnyre tettek szert, amit a negyedik negyed elejéig sikerült is megtartani. Az utolsó felvonás­ban azonban egy komolyabb ha­zai megtorpanás következett, és a vérszemet kapott vendégek egy pontra felzárkóztak. Az utolsó öt percben kemény csatát láthatott a közönség, a vasiak mindent beve­tettek a győzelemért, de a szenzá­ciós napot kifogó Dugat vezérle­tével a paksi csapatnak az utolsó 30 másodpercben sikerült a maga javára fordítani a mérkőzést. ASE-EGIS Körmend: 88-79. Az új évet is hazai pályán kezdte az Atomerőmű, a PVSK-t fogadta 2015 első szombatján. A karácso­nyi szünet alatt jelentős változá­sok történtek a játékoskeretben: a távozó Roberson helyett két új légióst igazolt az egyesület. Ryan Evans, aki a 3-as posztra érkezett, korábban Izraelben játszott, míg a Ingatlan-, vagyonértékelés, ingatlanközvetítés Németkér központjában 1546 m2-es területen 125 m2-es 2 és félszobás, összkomfortos, gázfű­téses, családi ház, melléképület­tel, garázzsal, szuterénnal eladó. Irányár: 10,5 M Ft Pakson, a városközpontban, a Rákóczi utcában 4 szoba össz­komfortos, gáz- és villanyfűtéses családi ház garázzsal, szőlővel, pincével eladó, 2 szobás, gará­­zsos lakást I. emeletig beszámí­tunk. Irányár: 18,3 M Ft. Pakson, az Öreghegy utcában te­­tőtér-beépítéses, felújított 86 m2- es, 3 szoba, nappali, konyhás, 45 m2-es melléképület 1000 m2-es telken eladó. Irányár: 20,5 M Ft. Pakson, a Kossuth Lajos utcában 3 lakásos társasházban 58 m2-es összkomfortos udvartéri lakás 765 m2-es kerttel eladó. Irányár: lakás 15,8 M Ft. Pakson, a Jámbor Pál utcában 130 m2-es, összkomfortos családi ház, kis udvarral, tárolóhelyiséggel el­adó. Irányár: 14,5 M Ft Paks csendes, hangulatos ré­szén, a József Attila utcában 4 szoba összkomfortos, családi ház, 544 m2 telekterületen, 122 m2 hasznos alapterülettel,nagy terasszal, 60 m2-es melléképü­lettel, garázzsal, pincével, gázfű­téses megoldással eladó. Irány­ár: 28,5 M Ft. Pakson, a városközponthoz közel a Temető utcában, igényesen fel­újított 110 m2 alapterületű össz­komfortos, 3 szobás családi ház garázzsal, melléképülettel 400 m2-es területen eladó. Irányár: 19,5 M Ft Pakson a Dorogi u. és a 6-os főút közötti részen 2754 m2-es zártkert szőlővel, gyümölcsössel, lakókocsival, víz-villany ellátással eladó. Ár: 3,5 M Ft. Érdeklődni lehet: Fonyó Lajos ingatlan-, vagyonértékelő és közvetítő Tel: 06-70/310-8374 E-mail: fonyolajos@freemail.hu hátvéd Jeremy Wise Nyíregyhá­záról tette át székhelyét az atom­városba. Körtélyesi és Medve to­vábbra is maródi, ráadásul Szabó Zsolt is lesérült az egyik hétközi edzésen, így a két új szerzeményt rögtön bedobta a mély vízbe az ASE vezetőedzője. Jól indult a mérkőzés: az első negyedet nyolc­pontos előnnyel zárták a piros-ké­kek, mindössze 10 pontot engedé­lyezve a vasutasoknak. A második felvonás már nem sikerült ilyen jól, hamar ledolgozta hátrányát a vendégcsapat, sőt a félidőre a vezetést is átvette. Meglátszott az ASE védekezésén, hogy szokniuk kell még egymást az új fiúkkal, a pécsiek háromszor annyi pontot szereztek a második negyedben, mint az első tíz percben. A nagy­szünet jót tett a hazaiaknak, egy ío-o-s rohammal ismét nagyobb előnyt sikerült összehozni. A ven­dégek agresszív játékát engedte a bírói hármas, így eléggé paprikás lett a hangulat a játék- és a néző­téren egyaránt. Az utolsó negyed elején még volt egy felzárkózá­si kísérlete a baranyaiaknak, de Jones vezérletével ezt sikerült visz­­szaverni. A végén ismét a jó for­mában játszó Dugat brillírozott, biztossá téve az Atomerőmű sike­rét. ASE-PVSK-PannonPower: 80-68. -joko-Jeremy Wise: A Missisippi állambeli (USA) Jacksonban született 1986-ban, 190 cm, 88 kg, 2. poszt. 2009-ben végzett, majd egy si­kertelen NBA-draft után a D-Ligában, a Bakersfield Jam csapatában kötött ki. Három év Izrael után Sopronban kilenc meccs következett, de egy keresztszalag-szakadás miatt távozott. Másfél év pihenő után, 2014 tavaszán kezdett újra játszani a Bakersfieldben, majd ősszel Nyíregyházára igazolt. 2015 első bajnokiját már az ASE-ban játszotta. Ryan Evans: Az Arizona állambeli (USA) Phoenixben született 1990-ben, 203 cm, 98 kg, 3-4. poszt. A Wisconsin egyetemen vég­zett, sikertelen NBA-draft után a D-Ligás Sioux Falls S. csapatában folytatta. Ősszel került az izraeli másodosztályban szereplő Maccabi Raanana együtteséhez, ahol 10 mérkőzésen lépett pályára. Az ASE színeiben először január 3-án a PVSK ellen szerepelt. Patinás kert PAKS, Tolnai út 82. Telefon: 75/312-308, 20/410-7512 M M ilWI * a JiilfJIB I BtlJkli www.panteonkft.euwww.panteon-temetkezes.hu TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2. Telefon/fax: 75/311-065 Irodavezető: Wágner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 teljes körű szolgáltatás, ügyintézés, sírcsokrok és koszorúk rendelése www.pantartemctkczcs.hu 18 ■ Paksi Hírnok, 2015. január 9.

Next

/
Thumbnails
Contents