Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-09-05 / 17. szám

Belekóstoltak a rodeóba A lasszózás és a westernlovaglás után új, az eddigieknél sok­kal keményebb sportban, bikarodeóban tette próbára magát ifj. Ledneczki László. A Csámpai Lovassport Egyesület versenyzője Csuta Csongorral együtt vállalkozott a férfias pró­batételre, ahogy mondták; elő­ször, de minden bizonnyal nem utoljára. Csongor a Papp László Sportarénában látott első ízben rodeót a szüleivel. Akkor elhatá­rozta, hogy ő is kipróbálja, de ki kellett várnia a felnőttkort, mert szülői engedély nélkül korábban nem tehette meg. Laci is álmodo­zott kisgyerekként arról, hogy bi­kára ül majd, de konkréttá akkor vált a dolog, amikor Csongorral a lovaglás révén megismerked­tek. Ahhoz, hogy versenyen indulhassanak, el kellett végez­niük egy kurzust. Megkeresték a rodeózás egyik magyar elköte­lezettjét, Nádori József „Tyuxit”, aki szervez ilyen képzést. Már ott rendkívül jó visszajelzéseket, biz­tatást kaptak. Elszántságukkal, jó mozgáskultúrájukkal vívták ki az elismerést. A kurzuson megta­nulták, hogy kell bánni a kötéllel, mire kell ügyelni a kalodában, amikor kinyílik az ajtó és elkez­dődik a ride, azaz a lovaglás a bika hátán. Két bikán ültek is, de az első amolyan tanulóállat volt. A második ride-nál azonban már bedobták őket a mélyvízbe. Mindkettőjüknek két másodper­cet sikerült az állat hátán tölteni. Laci esett szerencsétlenebbül, le­vegőhöz is alig jutott, de Csongor is begyűjtött egy kézsérülést, így a versenyen balkézzel tudta a kö­telet fogni. A debütálásukra Fülöpszállá­­son került sor. Huszonegy rider szállt versenybe több nemzet képviseletében. Kilenc bika várt rájuk. Azt, hogy konkrétan me­lyiket kellett megülni, sorsolás­sal döntötték el. A legrosszabb hírű a Gyötrelem nevet viseli, ezt mindketten szerették volna elkerülni. Lacinak nem sikerült.- Mindenki azt mondta, hogy miután leestem, azonnal fussak, mert ez a bika támad. A korábbi rodeókon sok sérülést okozott. Miután kinyílt a kapu, az járt a fejemben, hogy ha leesek, futás! Nem tudtam, mennyi idő telt el, a bika hátán nem hall, nem lát az ember - idézte fel. Mint mondta, nem volt különösebb veszélyhelyzet, de elérkezettnek látta az időt, hogy ugorjon. A nyolc másodpercnek éppen felét érte el, de nagyon sok elismerő szót, dicséretet kapott, akárcsak Csongor, aki ugyancsak négy másodpercet töltött a sorsolá­son neki jutott Galoway hátán.- A verseny előtt készültünk lelkileg, arról beszéltünk, hogy fejben dől el, sikerül-e. Én el­határoztam, hogy meg fogom ülni. Amikor a kalodaajtó ki­nyílt, akkor is nagyon elszánt voltam - mesélte. Végül azért döntött úgy ő is, hogy önként válik meg hátasától, mert a kö­tél meglazult a kezében. Idén Magyarországon már nem lesz módjuk a fiúknak újra versenybe szállni. Jövőre Csongor mindenképpen sze­retne versenyezni, Laci eseté­ben ehhez továbbra is szülei engedélye kell, hiszen csupán 16 esztendős. A fülöpszállási verseny mezőnyében egyéb­ként ő volt a legfiatalabb. Ha rodeózásban nem is, western­­lovaglásban lesz módjuk ver­senyezni még ebben az évben, ugyanis mindketten érdekeltek a kupasorozatban.-tünde-

Next

/
Thumbnails
Contents