Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-07-25 / 14. szám

Sorsoltak az EuroChallenge-kupában Török, román és osztrák csapa­tokkal került egy csoportba az EuroChallenge-kupában az ASE férfi kosárlabdacsapata. Az első meccset a Fekete-tenger-parti Trabzonban játssza a piros-kék legénység november 4-én, egy héttel később az első itthoni ta­lálkozón a Güssing lesz az ellen­fél. - Első látásra gyengébbnek tűnik a csoport a tavalyinál, de ez csak papíron van így. A tö­rök Trabzonspor play offos volt tavaly, és látva az igazolásaikat, a következő idénynek még na­gyobb tervekkel indul neki. Két volt draftolt amerikaival és egy korábbi szerb válogatottal erő­sítettek - tudtuk meg az ASE kosárlabdacsapatának vezető­edzőjétől. Braniszlav Dzunics hozzátette: - A második helyért a másik két csapattal lehetünk versenyben. A Kolozsvár nagy­jából hasonló erősségű, mint a tavalyi román ellenfelünk, hat külföldi játékosuk van. A Güssing az osztrák bajnok, va­lószínűleg öt külföldi játékossal fognak játszani. A nagy kérdés, hogy ki mennyire erősödik meg, de most mégis reálisnak tűnik számunkra a második hely. Vá­logatott szinten a magyar kosár­labda előrébb tart, mint a román és az osztrák, de klubszinten nem. Nálunk Kerpi helyére nem jön senki, csak két külföldi játé­kos igazolása várható. A játékoskeret augusztus 18-án kezdi meg a felkészülést, és két hétre rá már edzőmeccset ját­szik az orosz Ural Ekaterinburg ellen, adta hírül az ase.hu. Szep­tember elején kétszer is meg­mérkőzik a csapat a Geszte­nyés úti csarnokban a cseh BK Opavával. Ezután egy csehor­szági torna, majd a szombathe­lyi Horváth Zoltán-emléktorna következik. Szeptember végén kerül sor a Morgen Ferdinánd­­emléktornára Pakson, végül a hónap utolsó napján Pozsony­ban az Inter Bratislava ellen játszik az ASE. A 2014/15-ös bajnokság várhatóan október 11-én rajtol. Kovács József Fotó: Jamie Squire, Getty Images Sport/Europress Az Atomerőmű első igazolása, a 25 éves John Roberson 180 cm magas, legnagyobb erőssége a gyorsasága, jó dobószázaléka és remek passzkészsége, adta hírül az ase.hu. Roberson az USA-beli Texas állam Piano városában született. Már középiskolás korában kiemelkedő tehetségnek számított, 2007-ben őt választották Mr. Basketballnak, a legjobb középiskolás játékosnak Texas államban. A Texas Tech egyete­men négy éven át volt a csapat kezdőirányítója, négy év után mint az egyetem valaha volt legjobb gólpasszadója és tripladobója indult neki a profi életnek. Szlovén, ecuadori és amerikai bajnokságokban szere­pelt, majd 2012 őszétől a svéd Sodertalje Kings együttesébe igazolt. A 2012/13-as és a 2013/14-es idényben is bajnoki címig vezette csapatát és azEC-kupában is eredményesen szerepelt. Eremeső Balszerencsés hétvége után is bizakodik A Velencei-tavon, Sukorón rendezték a ka­jak-kenu vidékbajnokságot. Nagy forróság fogadta a hatalmas mezőnyt, volt olyan ver­senyszám, ahová ötvennél is több nevezés ér­kezett. A kölyöktől a felnőttig az ASE minden korosztályban képviseltette magát, a paksi sportolók termése 13 arany-, 8 ezüst- és 5 bronzérem lett. A legeredményesebb ver­senyző Cseh Olivér, aki a serdülők között kenu egyesben 500, 1000 és 4000 m-en is elsőként ért a célba. Két aranyérem került a nyakába a kajakosok között az ifjúsági Pupp Noéminek és az U23-as korosztályban Kiszli Vandának. Az ifjúsági kenusok között Török Aurél szerepelt a legjobban, két első és egy harmadik helyezéssel zárta a versenyt. A kí­nai ifjúsági olimpiára készülő Koleszár Zol­tán nyakába arany-, ezüst- és bronzéremből is került egy-egy. Somorácz Tamás U23 kajak egyes 500 m-en lett első, a kenu párosok 500 m-es versenyén Till József Viktor Endrével nyert aranyat a felnőttek között, míg Till Jó­zsef az U23-S kenu egyesek 500 m-es távján ért a második helyen célba. -joko-18 ■ Paksi Hírnök, 2014. július 25. Gyutai Adrián idén is a Superstock 600-as kategóriában versenyez az Alpok-Adria-, az IMRC-sorozatban és a magyar bajnokság­ban. A legfontosabb ezek közül az Alpok-Ad­ria, ahol a Tomracing Motorsport Team tagja a második helyen áll.- Nagyon szoros a bajnokság, a mezőny pe­dig sokkal erősebb, mint eddig bármikor. Na­gyon izgalmas lesz az év vége - fogalmazott az esélyekről Gyutai Adrián hozzátéve, hogy a csehországi Mostban rendezett hétvége volt talán a legnehezebb az idén.- Az időmérőkön még minden jól ment, sikerült a második helyet megszerezni, és csak egy tizeddel maradtunk le a pole-ról. A szombati versenyen viszont hibáztam és el­estem, amikor pedig visszaálltam, a verseny vége előtt kizártak, mert nem láttam a boksz­­utca-áthajtásos büntetésre kihívó táblát. Sajnos ezt a versenyt nulláztam. Vasárnap a reggeli warm-up alatt szétment a blokk és ki­gyulladt a motorom. A második verseny előtt pár perccel beszerelték a tartalék blokkot, így végül sikerült rajthoz állni. Második lettem, ennyit tudtam kihozni a helyzetből, remé­lem, az év hátralévő részében nem leszünk ilyen balszerencsések. A csapatban mindenki keményen dolgozik, és mindent megtesz a si­ker érdekében, úgyhogy szeretném ezt meg­hálálni a következő versenyeken. Gyutai Adrián jelenleg a másik két bajnok­ságban is a második helyen áll. Ezek mellett számára az Európa-bajnoki szereplés a leg­fontosabb, ehhez az első négyben kell vé­geznie az Alpok-Adrián. - Az Eb-n nagyon szeretnék végre jól teljesíteni, mert az előző években nem igazán jött össze. Úgy gondo­lom, hogy a motorom és a csapatom is tö­kéletesen megfelel az Eb-szintnek, nekem kell felnőnöm a feladathoz, és kihozni a le­hetőségekből a maximumot - fogalmazott a versenyző. -e/gé-

Next

/
Thumbnails
Contents