Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-07-25 / 14. szám
Paksot is érintette a jótékonysági futás Lajkó Csaba alias Pecsenye ultramaraton-futó nevéhez nemcsak kiváló sporteredmények, hanem jótékonysági célú megmozdulások is fűződnek. Júliusban hét nap alatt futott 530 kilométert Székesfehérvárról indulva Nagykanizsán, Kaposváron és Pécsen át, Pakson keresztül Budapestig a Down Egyesülettel közös szervezésben. Lajkó Csaba a Székesfehérvári Városi Könyvtár rendszergazdája, amikor nem dolgozik, akkor fut. Nem túl régóta, viszont rengeteget. Ha valaki most látja, valószínűleg nem gondolná, hogy volt idő, amikor egy mázsát nyomott. Túlsúlya idővel egészségügyi problémákat okozott, ezért 2004-ben életmódot váltott, diétába fogott és elkezdett rendszeresen mozogni, többek között futni. Eleinte csak azért rótta a köröket, hogy megtartsa a vágyott és elért testsúlyt, aztán ahogy egyre jobban ment a futás, egyre inkább élvezte. Első versenye 2005-ben volt, majd 2008-ban jött az ötlet, hogy kipróbálja magát az UltraBalatonon. Nem tervezte, hogy ultrafutó lesz, de az élmény hatására „elkapta a gépszíj”, és egymás után indult a versenyeken. Azóta sincs megállás, csak fut és fut, egyszerűen azért, mert, mint mondja, jólesik neki. Kiváló hazai és nemzetközi eredményei mellett számos jótékonysági futás szervezése, teljesítése is fűződik a nevéhez. Ezek közé tartozik a közelmúltban megtett útja, amelynek során Székesfehérvárról futott Budapestre többek között Paks érintésével. Az 530 kilométeres táv megtételével harmadszor húzott futócipőt a Down-szindrómás gyermekekért. Ez alkalommal a nyíregyházi Down Egyesület égisze alatt működő Csodavár Korai Fejlesztő Centrum CsodaKert elnevezésű projektjének megvalósítását támogatta, amely jól kiegészíti majd a Csodavár jelenlegi korai fejlesztésre szolgáló eszközparkját. Lajkó Csaba elmondta, hogy e programok elsődleges célja ráirányítani a figyelmet mások problémáira, hogy az emberek beszéljenek a bajba jutottakról, a fogyatékkal élőkről, a hajléktalanokról, vagy akár az elhagyott állatokról, és segítsék őket. Emellett az is fontos, hogy ezekkel a megmozdulásokkal még szorosabbra fűzhetik kapcsolatukat a futótársadalom tagjai, tette hozzá. Pakson egy régi jó ismerős, a szintén ultrafutó Scheffer István fogadta és látta vendégül Lajkó Csabát és tizenkét fős csapatát. Nem egyedül várta Pecsenyét Dunaszentgyörgy közelében, az akcióhoz a helyi Atomcsiga futóklub tagjai is szép számmal csatlakoztak. -gyöngy-Dorka Lakástextil 7030 Paks, Tolnai út 133. Bútorszövetek, függönyök, karnisok, habszivacsok (egyedi méretre is vágunk). Kárpitozás, függönyvarrás, a felméréstől a megvalósulásig. Kedvezményes árakkal várom Önöket! Tel: 20/485-1758,75/313-821 Budapesten, a VE kerületben 2 szobás 63 m2-es lakás felújított, csere is érdekel. Irányár 12,8 M forint. Tel: 20/941-9769, 75/313-633 TEIT kalocsai látogatóközpont (Szent István király út 35.) nyitva tartása: H-Cs: 8-16, P: 8-12 óráig, Ebédszünet: 12-13 óráig Patinás kert PAKS, Tolnai út 82. Telefon: 75/312-308, 20/410-7512 www.panteonkft.euwww.panteon-tcmetkezes.hu TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2. Telefon/fax: 75/311-065 Irodavezető: Wágner Aranka Készenlét 0-24 óráig: 30/936-3255 teljes körű szolgáltatás, ügyintézés, sírcsokrok és koszorúk rendelése www.pantartemctkezcs.hu Paksi Hírnök, 2014. július 25. ■ 19