Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-06-06 / 11. szám
Határon túli színházak mutatkoznak be Idén új színt vesz fel színházi kínálatának palettájára a Csengey Dénes Kulturális Központ: az eddig megszokottól eltérően a tavaszi színházi bérlet keretein belül határon túli magyar színházak repertoárjából szervez előadássorozatot Határtalan tavaszi bérlet címmel. Az országhatáron túli társulatok palettájából válogatva három előadásból álló sorozat állt össze, a műértő paksi és környékbeli közönségnek ízelítőt adva a határon túli magyar színjátszásból, megismertetve az ottani tehetséges színészeket, rendezőket.- Több színházzal felvettük a kapcsolatot, tájékoztattuk szándékunkról a színházak szervezőit, többen lelkesen élnének ezzel a lehetőséggel. Tudomásunk van távolabbi vidékek színházainak nagysikerű magyar előadásairól, de a magas szállítási költségek miatt lehetetlennek tűnik a szerepeltetésük a mi városunkban - tájékoztatott Hefner Erika intézményvezető a speciális körülményekről. A határon túli előadások helyszínre szervezésekor tájékozódni kellett például a mozgatható műsorkínálatokról, a befogadó színházterem és a helyi rendezés technikai összehangolhatóságáról is. Végül meghívást kapott a Kassai Thália Színház Szlovákiából, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Romániából és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szerbiából. Elsőként május 26-án a Kassai Thália Színház állt a paksi közönség elé, elsöprő sikert aratva a nézősereg körében.- Hosszú évek óta tartjuk a kapcsolatot magyarországi partnerekkel, például Miskolccal és Tokajjal, de Pakson most jártunk első ízben - árulta el Szabó Mónika, a kassai színház menedzsere. A húszfős művészeti társulat széles repertoárból merít, az előző évadban döntően magyar előadásokat vitt színpadra, kiemelt műsorként például egy Márai-klasszikust, de játszanak zenés darabokat is a fiatalok becsábítására, és minden évben kínálnak gyerekbérletet is. Szabó Mónika kiemelte, a paksi sikeren felbuzdulva partnerség kialakítása a céljuk, szeretnék, ha a Csengey a következő évad bérletprogramjának összeállításakor már számba venné társulatukat is. Legközelebb, lapzártánk idején június első hetében a temesvári Csiky Gergely színház színészei állnak színpadra Pakson, majd szeptemberben várják az utolsó határon túli előadásra a helyi közönséget.-matus-Óriástársasjáték-parkot próbálhattak ki a gyerekek a Paksi Benedek Elek Óvoda Hétszínvirág tagóvodájában. A nem mindennapi élményt a Tengerecki Alapítvány pályázati úton bocsátotta az érdeklődők rendelkezésére. A tagóvodában örömmel fogadták a lehetőséget, hiszen óvodáskorban az ismeretek átadására nincs jobb módszer a játéknál, ráadásul az intézményben és az alapítvány tevékenységében egyaránt kiemelt a környezeti nevelés. Tolmácsi Ágnes, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, szinte mindennap utaztatják valahova a játéktárat, esetenként akár napi több helyre is. Pakson a Hétszínvirág tagóvoda volt a pályázók között, ahova egy egész napra el tudtak jönni. -gyöngy-Paksi Hírnök, 2014. június 6. ■ 13