Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-06-06 / 11. szám
Az internetes jelenlétet erősítenék A régmúlt megörökítésének szenteli idejét Természetes, hogy mindenkinek a szülőhelye a legszebb és legkedvesebb, de Pauló Csilla messziről érkezett emberként is azt vallja, hogy Paks a finom borok és az egyedi fesztiválok otthona, ahol a Duna látványa mindennapi csoda. A Paksi Turizmusért (Patur) Egyesület újdonsült alelnöke három éve költözött ide Nagykanizsáról, és mint mondja, nem egyszerűen szívébe zárta a várost, azonnal el is határozta, hogy tesz választott otthonának további fejlesztéséért. A Patur májusi közgyűlésén egybehangzóan támogatott általános elnökhelyettes szerűit igaz a mondás, miszerint Paks egy kisváros nagyvárosi lehetőségekkel, ezeket azonban tudni kell kiaknázni. Mint elmondta, az egyesület különböző tagozatokba tömörülve érdeklődési köröknek megfelelően, tematikus programok szervezésével szeretné elősegíteni a település és térségének bemutatását, és az idelátogatóknak megkönnyíteni szabadságuk megtervezését, eltöltését. így alakult ki több mint egy tucat, egyebek mellett bor-, prímás, vízi és ifjúsági tagozat - ezek azok a témakörök, amelyek mentén erősíteni lehet a város imázsát, amelyben a civilszervezetnek is hangsúlyos szerepe lehet, véli Pauló Csilla. A kommunikáció és művelődésszervező szakon végzett alelnök első lépésként erősítené az egyesület internetes jelenlétét és fejlesztené a közösségi oldalon való részvételt, emellett úgy véli, a Patur célkitűzéseinek elérése érdekében új együttműködési lehetőségek feltérképezésére is szükség lesz. ________________________ Herbert Fehérnemű üzletbe szakképzett eladót részmunkaidőben felveszek. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az olga.p@freemail.hu e-mail címen lehet. Több ezer pályázat közül negyvenet értékelt a szakmai zsűri és azok közül is a harmadik helyezést érdemelte ki Hegedűs János tanulmánya az Anyanyelvápolók Szövetsége által meghirdetett Élő tájnyelvek - A magyar nyelv táji gazdagsága című pályázaton. A negyven bírált munka közül 20 ifjúságit és 20 felnőttet értékeltek az ítészek, meséli Hegedűs János, aki egyetemek tudományos munkatársait maga mögé utasítva, színvonalas mezőnyben dunakömlődi nyugdíjasként érdemelte ki az elismerést. Kétrészes pályázati anyagában a dunafoldvári tájnyelv, valamint a dunafoldvári parasztság néprajzának témakörét dolgozta fel több száz oldalban. A dunafoldvári születésű szerző elárulta, több mint hatvan éve dolgozik a település táj nyelvének és a paraszti kultúra emlékeinek megőrzésén. Középiskolás korában kezdte kutatni az akkor még sokak által beszélt tájnyelvet, amely alapvetően összeforrt a parasztság mindennapi szóhasználatával. Soproni tanulóként sokat csúfolták különc szavajárása miatt, de egy tanára buzdítására komolyabban vizsgálni kezdte a dunafoldvári szokásokat. Hegedűs János azt mondja, a dunafoldvári tájnyelv szinte szigetet képez a többi között, sehol máshol nem beszélik, aminek az az oka, hogy régen nemigen volt kapcsolat a települések között, pláne nem házasság, volt, aki haláláig el sem hagyta Dunafoldvárt. Maga is beszélte, sőt beszéli az ottani táj nyelvet és a paraszti életnek is mindennapi részese volt, ugyanis nyáron gyerekként nem üdülni, hanem dolgozni ment a földekre, részt vett az aratásban és a szülei által rábízott munkákban. Azóta, főként a mezőgazdaság átalakulása miatt a tájnyelv kikopott a köznyelvből és adatközlői is kevesen élnek már, mondja. Kézi jegyzeteiből, később, a magnó megjelenésével hanganyagaiból dolgozott, illetve rendszeres látogatója volt az Országos Széchényi Könyvtárnak és a megyei levéltárnak, ahol elmélyedt a téma ismeretanyagában. Hegedűs János májusban vehette át az elismerést díjazott tanulmányáért, amelyet könyv kiadására szán. Ez azonban nem az egyetlen munkája, amely nyomdára vár. A közeljövőben jelenhet meg a Dunakömlőd történetéről írt szerzeménye, amely a rendszerváltástól egészen az őskorig nyúlik vissza, betekintést adva a település középkori életébe is. A könyv gerincét azonban a németek be- és kitelepítése adja adatközlők visszaemlékezéseivel. A helyi történelem iránt érdeklődők mellett a szomszéd településen élőknek is érdemes a kezükbe venniük a közeljövőben megjelenő könyvet, mert Madocsa, Bölcske és Dunaföldvár múltjával kapcsolatban is számos érdekességet taglal. MD Mintegy 320 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági gálaesten, amelyet Uladisev Kíra számára szerveztek több előadó közreműködésével. A június 3-i adománygyűjtésen a Csillag Show-tánc Egyesület, a Csámpai Country Road Club, a Sünizene, a Balogh Antal iskola színjátszói, a Deák és a II. Rákóczi Ferenc iskola tanulói, valamint a Vörösmarty utcai óvoda ovisai és a Cheerleading is színpadra lépett, hogy produkciójával hozzájáruljon a szívműtétre váró kislány felgyógyulásához és a várható műtét költségeihez. 14 ■ Paksi Hírnök, 2014. június 6.