Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-06-06 / 11. szám

A kulturális tudás szolgálatában Közel 130 diák vett részt a Paksi Képtár tízalkalmas té­manapi előadássorozatának záró rendezvényén. Több héten keresztül meghívott előadók, művészek, szakemberek ka­lauzolták el a résztvevőket az iskolai tananyagon túlmutató területekre. A programot a kép­tár az általános és középiskolás korú diákok számára rendezte meg. Zászkaliczky Zsuzsanna segítségével a vallási ikonokkal, szimbólumokkal ismerked­hettek a tanulók, Szabó Lajos a sport témakörében arról be­szélgetett a résztvevőkkel, hogy az újkori olimpiák plakátjai miként születtek meg és vál­toztak az évek során, Sármán Nóra divattervező vezetésével pedig a középkortól kezdődő­en követhették nyomon a divat alakulását.- A témakörök összeállításánál arra törekedtünk, hogy a részt­vevők számára ismerős, hoz­zájuk közel álló tárgyköröket mutassunk be, azonban más as­pektusból, iskolai, tantárgyi ke­reteken túlmutató szemlélettel találkozva gazdagítsuk az isme­reteket - mondta Dömötörné Göttinger Eszter múzeumpe­dagógus. A Paksi Képtár a kul­turális tudás szolgálatában című projektsorozatba a város szinte minden oktatási intézménye bekapcsolódott, a II. Rákóczi, a Deák és a Bezerédj általános is­kola 7-14 éves diákjai mellett a Paksi Vak Bottyán Gimnázium és a Balogh Antal katolikus isko­la tanulói is rendszeresen részt vettek a rendezvényeken. A láto­gatók száma messze túlmutatott az előzetes terveken és várako­zásokon, emelte ki Dömötörné Göttinger Eszter. A témanapi programokat átlagosan mintegy 35-40 fő látogatta, de volt olyan alkalom, amelyen több mint hatvan középiskolás vett részt, illetve a záró rendezvényre kö­zel 130 diák látogatott el. A tíz alkalomból álló programsoro­zat uniós támogatásból valósult meg, így a részt vevő intézmény­nek és a csoportoknak nem járt plusz kiadással, ingyenesen láto­gathatták az előadásokat. A Pak­si Képtár hasonló sikert remél a június 15-én tartandó tanévzáró családi naptól, ahol fejtörőkkel, érdekességekkel, kézműves fog­lalkozással tarkított délutánra várják a családokat. A résztve­vők képtárútlevelet kapnak a ka­landokhoz, hogy végigbarangol­hassák a képzőművészet világát: minél több állomáson járnak, minél több próbát teljesítenek, annál nagyobb ajándékok vár­nak rájuk. A programon való részvétel szintén ingyenes.-md-Itt a huszadik Kézjegy Két paksi költő, Acsádi Rozália és László-Kovács Gyula szerkesz­tette a Tolna megyei toliforgatók jubileumi, huszadik antológiáját, amelyet alig egy hét múlva, jú­nius 13-án mutatnak be első íz­ben Tolnán az ünnepi könyvhét alkalmából. A kötetbe mintegy negyven szerző művei kerültek változatos műfaji repertoárral. A szerzők nem ábécérendben követik egymást, a kiadvány pró­zával kezd és zárul, ami a kötet mintegy harmadát adja, számolt be a Paksi Hírnöknek Acsádi Ro­zália. A szerkesztő elmondta, az antológiában sokan képviseltetik magukat Paksról, de a negyven szerző mindegyikének van tol­nai megyei kötődése. Akad, aki a mai napig itt él, más Új-Zéland­­ról, Németországból küldte el műveit a kiadványba, amelyben új tehetségek is rendszeresen be­mutatkozási lehetőséget kapnak. Tavaly karácsonyig várták az alkotásokat elektronikus formá­ban a Kézjegy 20. antológiájába, amely mostanra nyomdába is került. Nem csupán a kötet jubi­lál, most húszéves a Kézjegy klub is. A Kézjegy Tolnai Toliforgatók Klubja 1993 tavaszán alakult Tol­nán, majd egy évvel később me­gyei egyesületté vált 25 alapító taggal. A csoport első antológiája 1995-ben látott napvilágot, s az­óta minden évben megjelent egy újabb kötet, mondta el Wessely Gábor elnök. A klub 1996-ban alapította az aranytollas újság­író, Csányi László emlékére a Csányi-plakettet az írott sajtó területén tevékenykedők elisme­résére, illetve 2000-ben két másik civilszervezettel - a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével és a Bárka Művészeti Szalonnal - együtt A Tolna megyei művésze­tért plakettet az alkotók és mű­vészetpártolók jutalmazására. A Kézjegy 20. antológiáját, ahogy a korábbiakat is, bemutatják majd a megyeszékhelyen és más váro­sokban, köztük Pakson is. Matus Dóra 12 ■ Paksi Hírnök, 2014. június 6.

Next

/
Thumbnails
Contents