Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-05-23 / 10. szám
Nem a bírságolás a cél, hanem a jó kapcsolat megteremtése Pakson alapvetően rend van. Azért, hogy ez így is maradjon, az év elején létrehozták a közterület-felügyeletet. Munkatársai a város közigazgatási területén látják el feladataikat, az eddigi tapasztalatok kedvezőek. A lakosság jó komfortérzetéhez hozzátartozik, hogy milyen környezetben élheti mindennapjait. Az emberek közérzetét ronthatják a tilosban parkoló járművek, az illegális szemétlerakás, az otthagyott kutyapiszok, a parkokban szétdobált szemét, megrongált utcabútorok, a hangoskodás. A megfelelő köztisztaság és közrend védelmére közterület-felügyelet kezdte meg működését a polgármesteri hivatal belső szervezeti egységeként - adtuk hírül az év elején. A működés első tapasztalatai összességében kedvezőek. Az elmúlt néhány hétben kiemelt figyelmet fordítottak az időkorlátos parkolás ellenőrzésére, mivel több jelzés érkezett a lakosságtól, hogy nem mindenki tartja be az előírásokat, emellett a parkolóhelyeket foglaló eladó autókkal, illetve a mozgássérült-parkolók jogosulatlan használatával kapcsolatban is érkeztek észrevételek piactéri irodájukba. A közterület-felügyelet munkatársai az ellenőrzések során most csupán figyelmeztettek, felhívták a figyelmet a szabálytalanságokra. Összességében azt tapasztalták, hogy a megszólítottak együttműködőek voltak, ritkán fordult elő, hogy másodszor is intézkedniük kellett.- Bár minden területen a fokozatosság elvét igyekszünk követni, az illegális hulladéklerakással kapcsolatban akadtak már olyan esetek, amikor a szép szó kevés volt, így szankcionálni kellett - mondja Cseh Tamás. A közterület-felügyelet vezetője hozzátette, hogy a munkatársak feladatait a vonatkozó törvény és helyi rendelet szabályozza. Közreműködnek többek között a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésében, az önkormányzati vagyon védelmében, a köztisztaság fenntartásában, az állategészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. Ennek érdekében rendszeresen járják a város parkjait, játszótereit, ügyelnek a közterületi alkoholfogyasztás megelőzésére és a szórakozó fiatalokra. A munkatársak május 1-jén közreműködtek a közterület-használati díj beszedésében, a közrend fenntartásában, és dolgoztak a Duna-parti szezonnyitó rendezvényen is. Munkájukban szorosan együttműködnek a mezőőrséggel, a polgárőrséggel és a rendőrséggel. A feladatkörében eljáró közterület-felügyelő hivatalos személy, feladatait járőrszolgálat vagy őrszolgálat keretében, országosan egységes egyenruhában teljesíti - szögezte le dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző. Az egyenruhán viseli a szintén országosan egységes, egyedi azonosítószámmal ellátott felügyelői jelvényét, illetve a paksi munkatársak karjelzésként a város jelképét. Amennyiben szabálytalanságot tapasztal, igazoltathat, szóban figyelmeztethet, helyszini bírságot szabhat ki, feljelentést tehet, illetve értesítheti a rendőrséget. A szervezet eddigi működése néhány hónapjának tapasztalata, hogy bár még nem mindenki tudja, kik ők pontosan és mi a feladatuk - s talán éppen ezért előfordul a lakosság részéről bizalmatlanság, bizonytalanság -, egyre inkább megszokják jelenlétüket, a megszólított szabálytalankodók jelentős többsége hallgat intésükre és belátja, hogy az előírások betartása közös érdek. Dr. Blazsek Balázs elmondta, hogy a közterületfelügyelet működtetésének célja nem az elrettentés, hanem a segítés, azt szeretnék elérni, hogy a közterület-felügyelőknek tekintélye legyen, és nem bírságolással, hanem a kialakított jó kapcsolat jegyében tudjanak hatni a lakosságra. Kohl Gyöngyi Paksi Hírnök, 2014. május 23. ■ 5