Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-05-09 / 9. szám
Nyugodtabb törvénykezést vár Hirt Ferenc rület országgyűlési képviselője megbízólevele átvételekor. A dokumentumot a Helyi Választási Bizottság elnöke, Szabó Vilmos Béla adta át a képviselőnek a paksi Városházán. - Több okból is kedves nekem ez a mandátum, egyrészt mivel Pakson ez az első, emellett különösen jóleső érzés, hogy ilyen nagy többséggel szavaztak számomra bizalmat a választókerület polgárai. Fontos számomra azért is, mert a számok bűvöletében élek: ez a harmadik Orbán-kormány és ez a harmadik országgyűlési ciklusom. Alig várom, hogy dolgozhassak. - Ezekkel a gondolatokkal vette át a paks-tamási választókerület új országgyűlési képviselője megbízólevelét. Az új parlamentben, a lecsökkent mandátumszám miatt Hirt Ferenc véleménye szerint könynyebb lesz az érdekérvényesítés, nyugodtabb törvénykezést vár, és azt reméli, hogy emiatt még több időt és munkát tud fordítani a választókerületre. Az országgyűlési képviselő azt is elmondta: az országgyűlés népjóléti és gazdasági bizottságában szeretne dolgozni kiemelt figyelmet fordítva az atomerőmű tervezett bővítésével kapcsolatos feladatokra. (Azóta kiderült: a képviselő a népjóléti bizottság tagja lett - a szerk.) - Reményeim szerint lekerül a politika napirendjéről az új blokkok létesítésének megkérdőjelezése, és elkezdődhet az érdemi munka, a tervezés, építés. Küzdeni fogok, hogy a helyiek és a térség vállalkozói közül minél többen dolgozhassanak a projektben, és célom az is, hogy a paksi önkormányzatot közelebb hozzam a kormányzat döntéshozóihoz - emelte ki Hirt Ferenc. Dallos Szilvia A városomért fogok dolgozni és harcolni, ha kell. Nemcsak Paksért, hanem a választókerület 34 településéért - ígérte Heringes Anita, a Magyar Szocialista Párt listáról bejutott paksi országgyűlési képviselője a párt helyi szervezetének taggyűlésén. A rendezvényen elhangzott: a munka egy napra sem állt le, hiszen az országgyűlési választások másnapján már az európai parlamenti választásokért dolgoztak. Egy nap alatt összegyűjtötték a választókerületben szükséges aláírásokat, majd elkezdődött a kampányrendezvények, így például Gurmai Zita európai parlamenti képviselő látogatásának előkészítése. Magyarország új Országgyűlése május 6-án alakult meg, Heringes Anita a legfiatalabb képviselők egyikeként dolgozik majd a parlamentben, a szocialista frakción belül pedig a legújabb képviselő lesz. Heringes Anita a fenntartható fejlődés bizottságában fog dolgozni. Az MSZP helyi szervezetének elnökétől azt is megtudtuk, hogy a helyhatósági választásokra is készül a szervezet, ám a jelöltek személyéről később születik döntés.-dal-Újabb településekkel kötöttek szerződést Az üzemeltetés biztonságának folyamatos fenntartása mellett több mint negyvenre bővítették az önkormányzati tulajdonosi kört, az átalakulási, integrációs projekt fontos szakasza lezárult, a cég a szolgáltatási engedélyt megkapta. Ezekkel az eredményekkel zárta a 2013-as esztendőt a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. Két éve egy átlátható gazdasági és tulajdonosi szerkezetű gazdasági társaság létrehozása volt a cél, amely nagyobb zökkenők nélkül veszi át a szolgáltatást a társult településeken. Az akkori ígéreteknek a lehető legteljesebb módon megfeleltünk, a menedzsment igen komoly munkát végzett - idézte fel a kezdeteket Hajdú János polgármester a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. taggyűlésén. Ezt követően Csapó Sándor ügyvezető igazgató számolt be arról, hogy 2014 elejére 44 településen vált szolgáltatóvá a Mezőföldvíz Kft. Ez összesen közel 125 ezer fogyasztói egyenértéket képvisel, ami azért fontos, mert az átalakulás folyamatában ennek a számnak el kellett érnie a 100 ezret. Az illetékes hivatal a cég szolgáltatási engedélyét 2014. január 21-i dátummal kiadta. A négy megyét érintő régióban érdekelt, paksi székhelyű Mezőföldvíz Kft. a külső szabályozási környezetre és a hatékony működésre szabott belső szabályozással és stabil pénzügyi alapokkal rendelkező, átlátható gazdálkodású, működő regionális szolgáltatóvá vált, amely képes további csatlakozókat is integrálni. Erre szükség is van, hiszen 2016. december 31-ig 150 ezer fölé kell növelni a fogyasztói egyenértéket. Idén áprilisban újabb szerződéseket kötöttek Dunaszentgyörgy, Tengelic, Gerjen, Nagydorog és Pusztahencse településekkel. Csapó Sándor ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy további települések integrálása mellett szeretnék elérni, hogy a Mezőföldvíz legyen a Paks II ivóvíz-szolgáltatója. Kiemelten fontos a továbbiakban is a működés biztonsága, vagyis hogy minden településen legyen megfelelő minőségű és mennyiségű víz, valamint az átlátható és tiszta gazdálkodás. A cég árbevétele 2013-ban körülbelül 2 milliárd forint volt, 2014-re 2,5-3 milliárdot terveznek. A taggyűlés egyhangú döntéssel fogadta el a társaság 2013. évi beszámolóját és a 2014. évi üzleti tervet.-kgy-Paksi Hírnök, 2014. május 9. ■ 7 A következő négy év megfeszített munkájával tudom csak meghálálni a választók bizalmát - fogalmazott Hirt Ferenc, a Tolna megyei 3. számú választóké-