Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-03-21 / 6. szám

Erkölcs, játék, mese, érzelmi intelligencia Laikusok is a bírák soraiba léphetnek egy napra A címbéli kulcsszavak azok, ame­lyek köré az óvodai nevelésben a nemzeti köznevelésről szóló tör­vényben új elemként megjelent erkölcsi nevelés építhető. A témá­ban Kövecsesné dr. Gősi Viktória adjunktus, a Nyugat-magyaror­szági Egyetem Neveléstudományi Intézetének munkatársa tartott nagysikerű előadást óvodapeda­gógusoknak a Paksi Benedek Elek Óvoda meghívására a Csengey Dénes Kulturális Központban. Mivel az előadó eredeti végzett­sége szerint óvodapedagógus, hitelesen képviseli azt a felfogást, hogy az erkölcsi nevelésnek kü­lönösen nagy szerepe van a korai gyermeknevelésben, hiszen az er­kölcsi normák ekkor vésődnek be életre szólóan. A különböző élet­szakaszokban más-más módsze­reket, eszközöket kell alkalmazni a cél eléréséhez. Az óvodában az erős érzelmi kötődés, a játék és a mese eszközeit kell használni a társakkal való együttműködés, a környezethez való pozitív viszony kialakításában, szóbeli utasítások helyett példamutatással közvetít­ve. Bosnyák Zoltánná, az óvoda vezetője elmondta, hogy az elő­adás kapcsán megfogalmazódott az igény az intézmény Szülők Akadémiája programjának felele­venítésére, mert Kövecsesné dr. Gősi Viktória, aki maga is édes­anya, gyakorlati példákkal alá­támasztott előadásával segítene eligazodni a szülőknek az egye­temes és a XXI. századi értékek között. Kohl Gyöngyi Rendhagyó borversenyt szervez április 5-én 15 órakor a Paksi Sárgödörtéri Présháztulajdono­sok Egyesülete a Fabro Pincészet­ben. A megméretés attól rend­hagyó, hogy a szakavatott bírák mellett a borok készítői és ked­velői is véleményt mondhatnak egymás mintáiról. Az érdeklődők számára is nyitott bormustrán a résztvevőket különböző bizottsá­gokban végzett borbírák segítik az értékelésben. A megméretésre fehérbor, vörösbor, rosé, illetve sillerbor és óbor kategóriában le­het nevezni, minden mintából két palackot kell leadni. Ezeket Kovács Mihály présházába (Sárgödör tér 50.) várják április x-től 3-ig 15 és 18 óra között. A mintákhoz üvegeket és dugókat ugyanitt lehet felvenni. A borver­seny nevezési díja 500 forint min­tánként, amely már tartalmazza a vacsora árát. A hidegtálas vacso­ra és a borkóstolás nem nevező tagoknak 1000, ugyanez a nem nevező betérőknek 1500 forint. További információ Kovács Mi­­hálytól (20/316-4221), valamint Polgár Zoltántól (20/910-8601) kérhető. -md-Ha kedved szottyan sétálni egyet az Ürgemezőn, vagy segítenél a nálunk költő védett madaraknak fészkelőhelyek kihelyezésével, akkor várunk! - így hívta odútúrára az Ökocsiga Közhasznú Egyesület a lakosságot abban a sorozatban, amelyet az Atomerőmű Sportegye­sület szabadidősport szakosztályával karöltve valósítanak meg. A program a szakosztály farsangi játszóházában odúkészítéssel kezdődött, az odútúra a második állomás volt. A résztvevőkkel öregebb fákra helyeztek ki fészkelőhelyeket, amelyekbe széncinkéket, seregélyeket, sza­lakótákat és baglyokat várnak, illetve három vércseládát is kitettek, mondta el Sáfrány Szilvia. Az egyesület vezetőségének tagja hozzátette, hogy új odúkat ősszel és tavasszal érdemes kihelyezni a madaraknak, előbbi biztonságos téli éjszakázásukhoz, utóbbi pedig fészkelésükhöz, költésükhöz segítség. A következő találkozó nyáron lesz, amikor megvizsgálják, hogy a most kihelyezett odúkat, költőládákat mennyire kedvelték meg a madarak, ősszel pedig gombatúrára invitálnak majd az Ürgemezőre. A programot a karácsonyi játszóházban zárják, ahol az állandó résztvevők között nyereményeket sorsolnak ki. -gyöngy-

Next

/
Thumbnails
Contents