Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)

2014-03-21 / 6. szám

Pozitív nap a Csengeyben Pozitív nap (nemcsak) nőknek címmel harmadik alkalommal hívták az érdeklődőket egész napos rendezvényre. Ahogy az elnevezés is mutatja, első­sorban a hölgyeknek szólt ez a nap a Csengey központban, de az ajtó a férfiak előtt is nyitva állt, sőt a Süni Gyermekkuckó játszóházával és az arcfestés­sel a gyermekekre is gondol­tak. A program fókuszában változatlanul a test és a lélek harmóniája állt a korábbi évek­ben beváltak mellett új prog­ramelemekkel, mint például a hangfürdő, különböző masz­­százsok, illetve idén Nagy Lajos személyében pszichológust is hívtak, aki a párkapcsolatokról beszélt, mondta el Tibai Eszter főszervező. Az előadók között volt H. Nagy Júlia, aki az álta­la felfedezett generációs jelek­ről beszélt a hallgatóságnak, Weiszné Tóth Erikától táplál­kozási tanácsokat kaphatott a hallgatóság, Kiss-László Nóra pedig MindenHOG\’(?) nő cím­mel tartott előadást. A program ideje alatt kozmetikus, fodrász, műkörömépítő szakemberek tartottak tanácsadással egybe­kötött bemutatót, és divatta­nácsadáson is részt vehettek a vendégek. Mindezek mellett volt biorezonancia-terápia, íriszdiagnosztika és kiállítás jobb agyféltekés tanfolyamon készített rajzokból. A központ előterében felállított standokon termelők, kézművesek kínál­ták portékáikat, többek között mézet, kézműves szappanokat, ékszereket és biotermékeket. Az idei Pozitív napot, amely­nek megvalósításában közel harminc szakember vett részt, divatbemutató és Vastag Csaba műsora zárta. -/cgy-Mezőgazdasági termelők, gazdálkodók figyelem! A Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet megkezdte a 2014. évi területalapú támogatások előfinanszírozását. A finanszírozás maximális mértéke: az előző évi támogatás 80%-a. Használja ki a lehetőséget, s ebből finanszírozza a 2014. év tavaszi munkáinak költségeit! Részletekről érdeklődjön a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet kirendeltségénél: Paks, Táncsics u. 4. Tel: 75/310-409, 75/511-188. A székely szabadság napjára emlékeztek Országszerte és Pakson is meg­emlékeztek a székely szabadság napja alkalmából március 10-én azokról a vértanúkról, akiket 1854-ben e napon végeztek ki a marosvásárhelyi Postaréten. Az ünnepet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kezdemé­nyezésére tartják meg 2012 óta, amely a ma élő székelyek számára nem csupán a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. E témában tartott az Erdélyi Ma­gyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesülete (EMTE) szervezésé­ben előadást Máté Pál. 1990-től egyre erősebbek az autonómiára való törekvések, ezért a székely szabadság napja alkalmával tar­tott megemlékezések a székely­földi autonómiára való akaratnak is hangot adnak, hiszen az ott élőknek napjainkban is meg kell harcolniuk megmaradásukért, a nyelvükért. Pakson és környé­kén az EMTE ismeretei szerint mintegy 60-70 hazánkba vándo­rolt székely él - erről már Bándi Imre, az EMTE elnöke beszélt. A legtöbben egy jobb világ, a bol­dogulás reményében költöztek Magyarországra, amelyre húsz éve nemcsak mint anyaországra, hanem mint a lehetőségek or­szágára tekintettek. A cél most a szervezet keretein belül megőriz­ni hagyományaikat, átadni őket az utókornak, megismertetni az itteniekkel Erdély történelmét és biztosítani az elszármazottaknak, hogy méltóképpen megélhessék ünnepeiket. Bándi Imre elmond­ta, a 25 éve működő szervezet minden hónapban tart összejö­veteleket, tartja a kapcsolatot az otthon maradt erdélyiekkel. A Paksra átkerült vezetés célja az egyesület fiatalítása és az EMTE megerősítése, a paksi tevékenység felpezsdítése. Matus Dóra 20 ■ Paksi Hírnök, 2014. március 21.

Next

/
Thumbnails
Contents