Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-03-21 / 6. szám
Nemzetközi nukleáris kurzusnak adott otthont Paks Száznál több fiatal nukleáris szakember vett részt azon a háromnapos nemzetközi kurzuson, amelyet az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. szervezett a European Utility Requirements (EUR) tagjaként. A nemzetközi szervezet a francia EDF kezdeményezésére a ’90-es évek elején jött létre, mára közel húsz erőmű-üzemeltető cég csatlakozott hozzá szerte Európában. A szövetség egy követelményrendszert dolgozott ki annak érdekében, hogy az Európában épülő új atomreaktorok megfeleljenek a legmagasabb szintű elvárásnak. Az atomerőmű-üzemel tetők által létrehozott European Utility Requirements célja, hogy a követelmények harmonizálásával javítsa az atomenergia versenyképességét és elfogadottságát. Guillaume Jacquart, a kormányzó tanács 2013-ban választott francia elnöke azt mondta, hogy bár az atomerőmű-típusok különböznek, mindegyikükkel szemben elvárás a nukleáris biztonság és a gazdaságosság.- A paksi kurzus megszervezéséért köszönet illeti az MVM Zrt.-t és az MVM Paks II. Zrt.-t, mert lehetővé tette, hogy a megújult követelményrendszert jobban megismerjék és szélesebb körben felhasználják - hangsúlyozta Guillaume Jacquart. Tóth Csilla, az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. műszaki igazgatója kifejtette, hogy a magyar szakemberek már korábban bekapcsolódtak az EUR munkájába, de hivatalos taggá 2012-ben vált az MVM Magyar Villamos Művek, amelyet a Paks II. Zrt. képvisel a szervezetben. Az EUR követelményrendszere több más nemzetközi és hazai dokumentum mellett nagy segítséget nyújtott az új blokkokkal kapcsolatos tervező, előkészítő munkában, mondta Tóth Csilla. Hozzátette, mindez kölcsönös, hiszen hazánk aktív szerepet vállal a követelményrendszer aktualizálásában, a legújabb verzió véleményezésében. Kiemelte, az Európában létesíteni kívánt erőművek terveit az EUR „megfelelteti”, azaz megvizsgálja, hogy azok teljesítik-e a szigorú nemzetközi elvárásokat. Szarvas Krisztián, a paksi program szervezője, az MVM Paks II. Zrt. gépésztechnológiai osztályának vezetője azt mondta, maga a kurzus is Magyarország aktív részvételét igazolja az EUR munkájában. Hasonló, fiatal szakemberek számára hirdetett képzést négy évvel ezelőtt tartottak Csehországban. Pakson ezúttal a nukleáris biztonságra fókuszáltak, a tucatnyi előadás többsége ezzel a kérdéssel foglalkozott. A házigazdák két témában szólaltak fel, a tervezési alapokkal kapcsolatban és irányítástechnikai témában tartott magyar szakember előadást. A kurzus zárásaként a résztvevők zöme a paksi atomerőműben üzemlátogatáson vett részt, illetve megtekintette a Karbantartó Gyakorló Központot. -vida-A JL // //