Paksi Hírnök, 2014 (23. évfolyam, 1-24. szám)
2014-03-21 / 6. szám
A Magyar Nemzet újságírója kapta idén az Urántollat Dékány Lóránt, a Magyar Nemzet újságírója, a lap energetikai mellékletének szerkesztője kapta ebben az esztendőben a paksi atomerőmű Urántoll díját. A kitüntetést az Erzsébet Nagy Szállodában tartott ünnepségen vehette át Hamvas Istvántól, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójától. Ahogy a méltatásban elhangzott, Dékány Lóránt tényszerűen, közérthetően, az események hátterét is megvilágítva tájékoztatja lapja olvasóit az energiaipar legfontosabb híreiről. Ráérez a hírekre, olvasói érdekében kérdez, vitatkozik, magyaráz. Sokszor kemény kérdéseket tesz fel, de tudósításaiban mindig igazságosan és tényszerűen írja le a lényeget. Ezzel az állhatatos, mindig magas minőségű, etalonnak számító munkával érdemelte ki az Urántoll díjat, amelyet 1992-ben alapított a cég azon újságírók elismerésére, akik az atomenergia békés célú alkalmazásáról, a paksi atomerőműről hosszú időn keresztül rendszeres, objektív tájékoztatást adnak. A díj átadása után a kitüntetett elmondta, nagyon örül, hogy ilyen fiatalon megkaphatta a díjat, ez visszajelzés számára, hogy jó úton halad. Kiemelte, hogy kérdéseire mindig pontos és megbízható válaszokat kap az atomerőműtől. Az idei ünnepségen első alkalommal adták át az Atomtoll olvasói díjat, amelyet az Atomerőmű újságban publikálok elismerésére alapítottak. Az olvasók szavazatai alapján a leginformatívabban és legérdekesebben Orbán Ottilia tájékoztatott 2013-ban a cég eseményeiről, így elsőként ő vehette át az elismerést. Ahogy az ünnepségen elhangzott, a lapban tudósítók mérnökök, előadók, technikusok, akik többletfeladatként vállalják, hogy az üzemújság munkatársaként a munkatársakról a munkatársakhoz, illetve a lakossághoz szólnak. Orbán Ottilia 1985 óta dolgozik a vállalatnál, a vegyészeti főosztály munkatársa. Az Atomerőmű újság szerkesztőbizottságának tagjaként aktívan segíti a lap munkáját, rendszeresen és hitelesen tájékoztatja az olvasókat az erőműben történt eseményekről, a cég rendezvényeiről, a munkavállalók életéről. Orbán Ottilia elmondta, hogy szüleitől örökölte a könyvek és az írás szeretetét. Szívesen beszélget az emberekkel és ír munkájukról, életükről, hobbijukról. A szabad sajtó napja alkalmából tartott ünnepségen, amelyet 1999 óta közösen rendez Paks Város Önkormányzata és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., Tell Edit, a város alpolgármestere és dr. Kovács Antal, a cég kommunikációs igazgatója köszöntötte a megjelenteket. -kgy-Szállítói Nap tizenötödik alkalommal Az MVM OVIT Zrt.-t értékelte 2013 legjobb szállítójának a paksi atomerőmű, a Kiemelt Szállító díjat 15. alkalommal adták át. Az elismerést átadó Hamvas István vezérigazgató azt mondta, hogy alaptevékenységét, a villamosenergia-termelést maga végzi az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., de a többi feladatra a hatékonyság és eredményesség érdekében külső partnerekkel szerződnek. Tavaly 4500 szerződés született, amelyek legjelentősebbjeit egy reális eredményt biztosító és a szállítókat kellő módon differenciáló teljesítményértékelési rendszer alapján minősítették. Ez alapján érdemelte ki az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. a Kiemelt Szállító címet. Az MVM OVIT Zrt. a paksi atomerőmű egyik legfontosabb stratégiai partnere: 2013. évi teljesítése az összesített szállítói teljesítés közel 26%-át teszi ki. Az MVM OVIT tevékenysége több szállal kapcsolódik a paksi atomerőmű működéséhez: együttműködési keretszerződések alapján nagy volumenű és értékű gépész, villamos és építészeti karbantartási, valamint nem technológiai épületekhez kapcsolódó szakipari munkát végez, emelőgép vizsgálati, javítási, hegesztési, illetve forgácsolási tevékenységet biztosít. A forgácsolóüzemben kereskedelmi forgalomban nem beszerezhető, raktári tárolású tartalék alkatrészek gyártását is végzi, illetve komoly beruházási, létesítési feladatokat végzett és végez az erőmű részére. A társaság vezérigazgatója, Gopcsa Péter az Erzsébet Nagy Szállodában tartott Szállítói Napon azt mondta, az elismerés értékét emeli számukra, hogy „Magyarország legjobb vevőjétől” kapták Az atomerőművet ugyanis nagyon szigorú, komoly minőségi elvárásokat támasztó, de korrekt partnernek tartja. Gopcsa Péter azt is elmondta, hogy az OVIT ma a legnagyobb energetikai kivitelező cég és mint ilyen, a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartási programjában is részt kíván vállalni. Rövidesen megteszik a lépéseket egy klaszter létrehozására, ami összefogja majd a csatlakozni kívánó cégeket villamos, irányítástechnikai és gépész területen. - A miénk Magyarországon a legnagyobb energetikai kivitelező 1600 fővel, 53 milliárd forint árbevétellel, ezért úgy gondoljuk, szakterületünkön vezető szerephez tudunk jutni, a vállalkozókat ernyőszerűen öszsze tudjuk fogni - fogalmazott a vezérigazgató. -vf-Paksi Hírnök, 2014. március 21. ■ 15