Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-12-20 / 24. szám

A szigorú, de emberséges vezető Ősmenedzser, legendás ve­zető - ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illették volt kollégái Pónya Józsefet, az atomerő­mű első vezérigazgatóját, akit a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör Lussonium-díjjal jutal­mazott idén. Hosszú volt az út a szlovákiai Felsőszelitől Paksig, az esztergapadtól a ve­zérigazgatói székig - hangzott el a filmben, amit a kitüntetett tiszteletére készített a TelePaks Kistérségi Televízió. A díjat az iparoskor vezetői a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott gálaműsoron adták át. Abban az időben, amikor Pónya József gyerekeskedett, Felsőszeliben két fiúnak volt érettségije. - Ha azt mondtam volna apámnak, hogy egyetem­re megyek, orvoshoz vitt volna - meséli Pónya József. Az apja esztergályosnak adta, amiről ő azt se tudta, eszik-e vagy isszák. Megszerezte a bizonyítványt, munkába állt, remekül keresett, s - ahogy mondja - élt, mint Marci Hevesen a 920 forintos fi­zetéséből. Azt eleinte nem is igen hangoztatta, hogy csak hattól kettőig dolgozik, nehogy lustá­nak higgyék, mert otthon a falu­ban olyankor még nekiláttak az ebéd utáni „műszaknak”. Aztán mégis odaállt az apja elé, hogy megmondja, egyetemre megy. Azt nem kérte, hogy tartsa el, azt maga oldotta meg. A mene­dzserséget nem tanulta. - Úgy nőttem fel, mint a gaz - jegyzi meg hozzátéve, nem pátyolgatta senki, csak úgy kimagasodott a többi közül. A menedzserkép­zést ma se tiszteli, s úgy gondol­ja, nem kell előre kiválasztani a leendő vezetőket, a teljesítmény mutatja meg, ki alkalmas. - Azt hiszem, akkor kell jól viselkedni, amikor az embernek hatalma van - mondja. Ő kifejezetten igyekezett, hogy megmaradjon olyannak, amilyen korábban volt, s ha kilépett az erőmű ka­puin, már nem volt főnök. A két­kezi munkásokat mindig nagyra becsülte, ahogy emlegetik, ki is állt értük. Szigorú, de embersé­ges vezető volt. Bár nyugdíjba vonulása óta két évtized eltelt, Pónya József véleményére ma is adnak a nukleáris iparban. Mi is meg­kérdeztük, hogyan látja, lesz-e erőműbővítés. - Az biztos, hogy lesz - szögezte le. Magyarázatul hozzáfűzte, hogy az ellenzők soha nem mondják meg, hogy mivel lehetne pótolni. Márpe­dig szükség van rá és ez a leg­jobb, derült ki szavaiból. - A mai erőművek öreg „trotylik”, a mienk a legfiatalabb, ez egy jó erőben lévő negyvenes „fickó” - kezdte tréfásan. Hozzátette, legalább 5-6 ezer megawattnyi kapacitást kell építeni a követ­kező évtizedekben, ha Pakson megépül kétezer, még négyezer kell, tehát ezzel „nem veszik el senkinek a kenyerét”. Tapaszta­latai szerint azt mindenki tudja, hogy külföldről hozzuk a gázt, olajat, de a többség nem tudja, hogy a villamosenergia-import néha eléri a 40 százalékot, ami nemkívánatos. Egy mostanság épülő atomerőmű esetében leg­alább hatvanévnyi üzemidővel lehet számolni, addig Paksnak is biztos hátteret jelent, mondta Pónya József, majd a tőle meg­szokott csendes, de határozott kritikával megjegyezte, azt azért hiányolja, hogy mind­eközben nem gondolkodnak más ipar (női munkahelyek vagy alapanyaggyártás) meg­teremtésében, hogy ne álljon a város egy lábon. Paksra már kész emberként ér­kezett. Öt éven át ingázott ko­rábbi munka- és lakhelye, Tata­bánya, Budapest és Paks között. A díjátadón elmesélte, hogy nagyjából ott álltak meg érke­zésekor, ahol most a kulturális központ áll, csak akkor még szőlőmezsgyék sorakoztak ott. Mesélték neki, hol lesz az erő­mű, kérdezték, mit szól hozzá. - Ehhez az ürességhez? Sem­mit. Itt tíz évig gumicsizmát kell hordani - válaszolta. Igaza lett, tényleg gumicsizmában jártak, de felépült az erőmű és vele a város, ami otthonává lett. Vallja, hogy nem érdemes visszamen­ni, mert az ember már nem azt találja, amit otthagyott. Nekik ez az otthonunk, itt a család, a baráti kör. Paks átlátható. Vá­rosi ellátás van, de falusi világ. Komárom megye - ahol előző­leg éltek - eliparosodott. - Ott egy igazi parasztot már nem lehet találni, ez a megye kicsit lemaradt a fejlődésben, de ép­pen ezért tetszik. Mi Madocsán találtunk olyan barátokat, a Kereszteséket, akikhez ugyan­úgyjártunk, mint anyámékhoz, ez kicsit meghosszabbította az én gyerekkoromat - fejtegette. Azt mondta, a város tisztasága, rendezettsége tetszik neki és az, hogy Pakson nagyon jó az ellá­tás, különösen az egészségügy, ahol nemcsak az épületek szín­vonalasak, de jók, gyakorlottak az orvosok. - Érdemes elmenni Szekszárdra, csak egy napra és már lehet is értékelni - fogal­mazott. - Mi nem gyüttmentek vagyunk, csak „gyüttek” - zárta mondandóját a Lussonium-díj átvétele után. -vida-Paksi Hírnök, 2013. december 20. ■ 7

Next

/
Thumbnails
Contents