Paksi Hírnök, 2013 (22. évfolyam, 1-24. szám)

2013-08-09 / 15. szám

Díiaztuk őket ■ J | I | Y I \ Y_,-* Mások sikerélményéért dolgozik Kajak páros maraton számban junior ma­gyar bajnok, quadriatlonban pedig három­szoros junior világbajnok - ez csupán né­hány olyan sporteredmény számos másik mellett, amellyel Vass Henriett a sportked­velő drukkerek szívét még a ’90-es évek­ben megdobogtatta. A Tehetséges Paksi Fiatalokért Alapítvány egykori díjazottja ma már a sportirányításban dolgozik, és mások számára szeretné átadni azt az örö­met és sikerélményt, amit a sport számára jelent a mai napig. A szabadidősport az állami költségvetés­ből származó támogatások szempontjából nincsen jó helyzetben, évről évre csökken az erre a célterületre fordítható keret. En­nek ellenére számos alapfeladat és korábbi sikeres szakmai program igényel anyagi támogatást, mellettük pedig a kor kihívá­sainak megfelelő újabb kezdeményezések is szükségesek, mesél a szakma legfőbb kihívásairól Vass Henriett, aki a Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősport-koor­dinátoraként dogozik. Pár éve sikeresen indították el országosan a Pakson is létező nordic walking programot, idén pedig új kezdeményezésként a lakossági gimnaszti­ka bevezetésén kísérleteznek. Ennek lénye­ge, hogy városi környezetben, egy parkban, rendszeres időpontban egy edző által veze­tett félórás humoros, átmozgató gimnasz­tika mutassa meg, hogy kényelmes, akár utcai ruhában is mindenki számára elérhe­tő a testmozgás. Henriett számára kiemelt cél, hogy olyan programokat alakítsanak ki, amelyek a résztvevőknek sikerélményt, örömet szereznek, amiben neki gyermek­korától kezdve része lehetett. - A sport a pozitív élmények miatt vált már gyerek­koromban fontossá. Egyszerűen élveztem a mozgást, jó volt játszani, kimelegedni, lihegve összemérni, ki mit tud: ki a gyor­sabb, ügyesebb vagy taktikusabb - fogal­maz. Már az akkori II. Számú Általános Iskolában sporttagozatos volt, majd a Vak Bottyán Gimnáziumban tett érettségit kö­vetően a Magyar Testnevelési Egyetemen tanult tovább. ’93-ban juniorok között quadriatlonban világbajnok lett, majd ezt az eredményt még kétszer megismételte. Számos kiemelkedő sportteljesítményre büszke lehet, de egy örökletes hajlam miatt nem támaszkodhatott kizárólag a verseny­­szerű sportra.- A tenyerem nem bírta a nagy megterhelést és folyamatos műtéti beavatkozást igényelt. Ezért a továbbtanulás mellett döntöttem. A főiskolán éreztem rá először, milyen jó ér­zés valakit megtanítani valamire. Szerencsés vagyok, hiszen mindig a sport közelében dolgozhattam, oktatóként, szervezőként, sportvezetőként egyaránt - meséli. Jelenleg a szakmai programok kialakításában és a döntések végrehajtásában vesz részt, vagy­is annak felügyeletében, hogy a támogatás a felhasználó szervezetekhez megérkezzen és jó célokra kerüljön felhasználására. Ha hivatalból hétvégenként egy-egy sportese­ményre, például utcai futóversenyre is eljut, gyakran nem állja meg, hogy maga is el ne induljon rajta. Amikor csak teheti, elszakad a nagyvárosi rohanás, nyüzsgés elől és a pak­si, dunakömlődi csendhez menekül.-md-A nyitottság nyerte meg a francia bloggert A magyar emberek nyitottsága nyerte meg a tetszését Justine Cano francia bloggernek, aki a Magyar Turizmus Zrt. tá­mogatásával indult európai körtúrára, első állomásként hazánkat érintve. A fiatal fran­cia nő elektronikus újságírással foglalkozik, utazó bloggerként hívja fel a figyelmet Európa kul­turális eseményeire. Kőrútjának első állomása Magyarország, volt már a Balaton Soundon, a VeszprémFesten és megy a Szi­get Fesztiválra is. Minden régió­ba ellátogat, a Dél-Dunántúlról Mohács, Pécs, Kaposvár és Paks értékeit ismerteti meg olvasó­ival. Városunk nevezetességeit egynapos kerékpáros városnézés során fedezte fel a Cseresznyés­kert Erdei Iskolából indulva. Az alig húszéves francia pub­licista Czink Dóra turisztikai referens társaságában tekintette meg a Makovecz-templomot, a Sárgödör teret, a LaDIK Egye­sület jóvoltából részt vett dunai motorcsónakázáson és a napot borkóstolóval zárta a Prelátus­­ban. Az elsősorban fiatal olvasó­­közönség számára szerkesztett blogján Justine értékeli a hazai fesztiválok hangulatát, a szállás­­lehetőségeket és egyedi módon nem a városok nevezetességeit állítja fókuszba, hanem azt, mi­lyen elfoglaltságokat találhat az odalátogató. Legfrissebb bejegy­zései szerint rabul ejtette a szí­vét Magyarország legnagyobb szabadtéri színháza, a Szegedi Szabadtéri Játékok, megnyer­te tetszését a magyar emberek nyitottsága és településünkre látogatva elárulta, Paksot szép, nyugodt kisvárosnak találta. Matus Dóra 12 ■ Paksi Hírnök, 2013. augusztus 9.

Next

/
Thumbnails
Contents