Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-03-02 / 5. szám

Paksi Hírnök 12 2012. március 2. A logikus gondolkodásra építenek Összesen 151 diák, közöttük 15 középiskolás nevezett a Zrí­nyi Ilona Matematikaverseny, illetve a Gordius Matematika Tesztverseny paksi területi for­dulójára, amelyek házigazdája évek óta a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola. A Matemati­kában Tehetséges Gyermeke­kért Alapítvány matekversenye igen népszerű az egész ország­ban, tavaly 65 ezren oldották meg a feladatlapot. Az általá­nos iskolák 3-8. osztályosainak kiírt tudáspróba folytatásaként hívták életre a Gordiuszt, amely már a középiskolák 9- 12. osztályosainak szól. Mind­két megméretés területi és or­szágos fordulóból áll. A paksi területire a város négy iskolája mellett Dunaszentgyörgyről, Németkérről és Nagydorogról érkeztek fiatalok. A verseny mindkét korosztály esetében a logikus gondolkodásra épít. A feladatsorral azt tesztelik, hogy a megtanult matematikai tartal­makat miként tudja a diák más környezetben alkalmazni, ép­pen ezért hangsúlyos a verse­nyen a szövegértés és a kon­centráció. A kecskeméti szer­vezésű megméretés megyei fordulónak számító paksi terü­leti versenyéről a tíz legered­ményesebb diákot hívják be a március 9-i eredményhirdetés­re. A következő lépcső már az országos döntő lesz, ahol a me­gyei első helyezettek tesztelhe­tik ismét tudásukat. -kgy-Elűzték a telet a N apsugár Óvodában Télűző népszokást idéztek fel a Napsugár Óvodában. Két tagintézményben kiszebábot úsztattak, egyben pedig bá­buégetéssel igyekeztek elker­getni a telet és előcsalogatni a tavaszt. A farsang időszaka már véget ért, megkezdődött a Húsvétot megelőző negy­vennapos böjt. A farsang vízkereszttől hamva­zószerdáig, a nagyböjt kezde­téig tart. Ebben az időszakban hagyományosan nagy lakomá­kat, bálokat, népünnepélyeket rendeznek. A farsang csúcs­pontja a karnevál, magyar ne­vén „a farsang farka”, ami a farsangvasámaptól húshagyó­­keddig tartó három nap, télbú­csúztató is egyben. Számos vá­rosban ekkor rendezik meg a híres karneválokat, Magyaror­szágon pedig a farsang legne­vezetesebb eseményét, a mo­hácsi busójárást, amely a télbú­csúztató, tavaszköszöntő, oltal­mazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. A busójáráshoz hasonlóan nép­szerű télűző szokás a kiszézés. Ilyenkor egy, a telet, hideget jelképező, szépen felöltöztetett szalmabábot végighordoznak az utcákon, majd a folyóba dobják. Ezt a szokást elevení­tették fel a Napsugár Óvoda három tagintézményében. A telet jelképező bábukat közö­sen készítették el a gyerekek­kel, majd a Vörösmarty és a Munkácsy utcai tagóvoda ki­csinyei a Dunához mentek, ahol versekkel, zajkeltő eszkö­zökkel kísérve útjára engedték a bábut a folyón. A dunaköm­­lődi óvodások a télkergetés egy másik módját választották, el­égették az elkészített bábut. A Napsugár Óvodában fontosnak tartják, hogy a gyerekek meg­ismerjék a népszokásokat, a tö­rekvés végigkíséri a nevelési éveket.-gyöngy-Fotó: Szaffenauer Ferenc

Next

/
Thumbnails
Contents