Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)

2012-03-02 / 5. szám

2012. március 2. 3 Paksi Hírnök A szezonra elkészül a csónakház A nyár elején elkészül az új csónakház a Duna-parton, az Árvíz utcában. Az önkor­mányzati beruházásban 26,4 millió forintból épülő létesít­mény üzemeltetője a LaDIK Egyesület lesz. A vasút és a hatos út építésé­vel megszűnt a közvetlen kap­csolat a Duna és Paks között. Ezt az itt élők nagy része azóta nehezményezi, hiszen körül­ményesebbé vált a folyó kínál­ta lehetőségek kihasználása. Az önkormányzat már 15 éve célként fogalmazta meg a du­nai vízi élet fellendítésének tá­mogatását, egy ennek bázisául szolgáló terület kialakítását a Paks felőli oldalon. A lehető­ségek korlátozottak, csak az Árvíz utca bizonyult megfele­lőnek, ezért itt kezdődött el az ingatlanok felvásárlása. A kezdeményezés több szem­pontból hasznos volt: egyrészt egy család kivételével minden ott élő elköltözött az árvíz ál­tal veszélyeztetett területről, másrészt önkormányzati tulaj­donba kerültek a telkek, lehe­tőséget biztosítva a vízi élet támogatására. — Csak apró lépésekben si­kerül az elképzelések megva­lósítása, de most, a csónakház megépítésével jelentős állo­máshoz értünk - mondta el a kivitelezésről szóló szerződés aláírásakor Hajdú János. Paks polgármesterétől azt is meg­tudtuk, hogy az új létesítmény egy majdani rekreációs és szabadidőközpont kialakításá­nak első lépcsője. A csónak­ház építésére a három paksi cég közül a legkedvezőbb ajánlatot adóként közbeszer­zési eljáráson kiválasztott BA-TU Kft. kapott megbí­zást. A munkálatok március 19-én kezdődnek és a szerző­dés szerint június 21-ig feje­ződnek be.- A határidő elég szoros, te­kintettel arra, hogy tavasszal az olvadás miatt árvízi helyzet is veszélyeztetheti az építést, de mindenképpen szeretnénk tar­tani - mondta el Balogh József, a kivitelező cég ügyvezetője. A 180 négyzetméter alapterületű épületben egy 32 hajóegység elhelyezésére alkalmas csó­naktároló, közel ugyanennyi csónakmotor megőrzésére ele­gendő motortároló, vizesblokk, az emeleten pedig közösségi terem szerepel a tervekben. A ház melletti területen kerti zu­hanyzó épül, a területet befü­vesítik és bekerítik, tájékozta­tott a csónakház tervezője, Klenk Csaba építész, aki el­mondta azt is: a terület mellett húzódó vasút miatt rendkívül bonyolult és hosszadalmas fo­lyamat volt az engedélyeztetés. Az önkormányzati beruhá­zásban 26,4 millió forintból megvalósuló csónakház üze­meltetője a LaDIK Egyesület lesz. A környezetszépítő akci­óiról is ismert civil szervezet elnöke, Weisz Mátyás elmond­ta: céljuk, hogy pezsgő vízi­­sport-élet alakuljon ki a Duna paksi oldalán is, hiszen erre eddig nem volt alkalmas terü­let. A beruházáshoz kapcsoló­dóan további fejlesztési tervek is megfogalmazódtak már: a jelenleg 55 taggal működő, de bárki számára nyitott egyesü­let egy csónakleeresztő és egy Duna-parti lépcsősor megépí­tését is szeretné még a közel­jövőben megvalósítani. A ter­vekre 750 ezer forintot nyer­tek egy, a szociális minisztéri­um által kiírt pályázaton, a ki­vitelezésre még keresik a for­rást. Dallos Szilvia Paksi Hírnök Megjelenik kéthetente, 4400 példányban Kiadja a TelePaks Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Kövi Gergő Szerkesztőség: Paks, Dózsa Gy. út 51-53. E-mail: paksihimok@index.hu Telefon és fax: 75/310-153 Nyomda: Kerényi Nyomda, Szekszárd Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu Következő megjelenés: 2012. március 23.

Next

/
Thumbnails
Contents