Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-03-02 / 5. szám
Paksi Hírnök 4 2012. március 2. Mi újság a külső városrészeken? Dunakömlőd 1978-tól tartozik Pakshoz, jelenleg nagyjából ezeregyszáz lakója van. Spiesz József, a dunakömlődi részönkormányzat elnöke megjegyzi, hogy ennél jóval kisebb önálló települések is vannak Magyarországon. A megjegyzés által generált kérdésre azonban azt mondja, eszük ágában sincs ezen változtatni. — Nagyon jól érezzük magunkat a nagytestvér árnyékában - fogalmaz a képviselő. Mint felidézi, a ’90- es években még voltak törekvések az elszakadásra, de mostanra megtanultak az emberek együtt élni ezzel a helyzettel. Nincs is értelme erőltetni a függetlenséget, annyi adóbevételre nem számíthatnának, ami a mostani körülményeket garantálhatná. Mivel a Sánc-hegy miatt összeépíteni Pakssal nem lehet, a falu jelleg megmaradt és meg is marad. Spiesz József szerint az iskola az elérhetetlen álom kategóriájába tartozik, az óvoda viszont jól működik. A kömlődiek ellátásában fontos szerepe van annak, hogy van helyben orvos, illetve ügyfélszolgálat is, ahol hetente kétszer intézhetik helyben az ügyeket az emberek. Mivel kényelmesen be lehet utazni Paksra, a többség ott is dolgozik, a hivatalos ügyeket is ott intézi. A képviselő azt mondja, pár éve az volt a jellemző, hogy fiataljaik elmentek. Sokan a paksi lakótelepen kötöttek ki, aminek Spiesz József szerint a pénztelenség az oka. Mostanság viszont azt tapasztalja, hogy egyre többen visszaköltöznek. Jelenleg harminchárom eladó ház van, többnyire azért üresek, mert kihaltak az öregek. Annak, hogy nem kelnek el rövid idő alatt, Spiesz József szerint egyszerű oka van: magasak az ingatlanárak, vetekszenek a paksiakkal, ami részben érthető is - derül ki az elnök szavaiból. A közlekedés nagyon jó, aki Kömlődön él, könnyebben bejut a városközpontba, mint aki a Pál utcában vagy a Haladás utcában lakik, véli Spiesz József. A helyi járat - teszi hozzá - óránként jár. A község értékeinek felsorolását a faluházzal folytatja az elnök, aki szerint jóval népesebb település is büszke lehetne egy ilyen intézményre. A helybeliek igényei által életre hívott programok mellett számos, „a hely szelleméhez” illő városi kezdeményezésnek is helyet ad. Hogy másról ne beszéljünk, itt van mindjárt a szüreti nap, amelyben a falu öszszes civil szervezetére számíthatnak, csakúgy, mint a falunapon, amelynek mára szerves része lett a halászléfőző verseny. Utóbbira tavaly negyvenkilencen neveztek. S ha már szóba kerül a civil élet, érdemes sorra venni, az abban élen járókat. A faluház a bázisa a nyugdíjasklubnak, amely nem kizárólag az idősek tartalmas időtöltéséről igyekszik gondoskodni, bár ez az elsődleges célja. A klub égisze alatt jött létre a Dunakömlődi Félnótás Dalkör, ami rövid idő alatt nagyon népszerű lett, és sok fellépésen öregbítette már Komlód jó hírét. Hiányt pótol a csapat, hiszen női kórus akad bőven, vegyes kar is csak-csak, de a Félnótás férfikar, ami rit| kaságszámba megy. Említésre érdemes a néptánccsoport is, amelynek szintén a 1 faluház a bölcsője, húzza alá a I részönkormányzat elnöke. Arról is beszámol, hogy a római katolikus egyházközség is rendkívül aktív. Fitt Szabolcs plébániaigazgató az egyházi jeles napok, események méltó megünneplése mellett kiállításokat, előadásokat is szervez. Az adventi udvar pedig évek óta ékes példája az egész falu összefogásának. Mint Spiesz József mondja, náluk nem csak egy maroknyi csapatra lehet i számítani, legalább negyven‘t ötvenen vannak, akik élen jár! nak a közösségi életben. Ok | mozgósítják barátaikat, családíj jukat, ha tennivaló akad. Ilyen a borbarát kör is - folytatja a sort a képviselő. Szorosan vett szakterületük, a borkultúra őrzése mellett állandó sikeres szereplői a Gastroblues Fesztiválnak, sőt most már évek óta járnak Galántára, Paks felvidéki testvérvárosába is főzni. Újraéledt a sportkör is, amelyet az új vezetőség egy évvel ezelőtt romjaiból emelt fel. A férfi focicsapat mellett női futballcsapat is van, amelynek tagjai hetente edzenek. Spiesz József, aki tagként több ciklusban, elnökként a mostani periódusban vesz részt a részönkormányzat munkájában, választási ígéretében a lakosság komfortérzetét javító beruházásokra helyezte a hangsúlyt: — Az utak, járdák, közvilágítás, temetők állapotának javítása volt a célom - mondja. Azt is elárulta, hogy a részönkormányzat mögé állt, maximálisan támogatja, és már vannak is eredmények. Járdákat, buszmegállókat újítottak fel, fákat cseréltek, parkolót alakítottak ki a részönkormányzati keretből. Az orvosi rendelő előtt a második világháborús emlékpark készült el - igaz, ez már a képviselői keret terhére. A visszajelzések jók, összegzi, mondván, hogy vannak javító szándékú kritikai észrevételek is. Mint mondta, idén nagy beruházást nem terveznek, folytatni szeretnék a komfortérzet javító beavatkozásokat, illetve a présházsoron szeretnék kiépíteni a szennyvízhálózatot. Vida Tünde Dunakömlőd faluházára akár jóval népesebb település is büszke lehetne. A szüreti nap lebonyolításában Dunakömlőd összes civil szervezetére számíthatnak a szervezők.