Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-07-20 / 14. szám
Deák Ferenc-kitüntetés Mayer Antalnénak Kiemelkedő a szorgalma, pontossága és kollégáival ápolt kapcsolata - ez a jellemzés olvasható Mayer Antalnéról abban a felterjesztésben, melyben Deák Ferenc-kitüntetésre javasolták a polgármesteri hivatal munkatársát. A díjazott több mint harminc éve dolgozik a közszférában, a pénzügyi hivatali ágazatfelelőst lapzártánk után az Erzsébet Nagy Szállodában megrendezett köztisztviselői napon köszöntötték a kollégák és a város vezetői. Pakson született, itt végezte el az általános iskolát, majd a bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában megszerzett érettségi után néhány év múlva a mérlegképes könyvelői végzettséget igazoló oklevelet is átvehette Mayer Antalné Jutka. Első munkatapasztalatait is szülővárosában szerezte meg, két évig egy helyi vállalkozásnál, majd a közszférába kerülvén. 16 éven keresztül a mai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában dolgozott könyvelőként, a gazdasági vezető helyetteseként látta el feladatait, majd 2000-től a polgármesteri hivatal pénzügyi osztályán tevékenykedik, több munkakörben kipróbálva szaktudását. A nagykincstár indulásakor számviteli, pénzügyi ügyintézőként az intézményi bankszámla-kivonatok összerendezése, a könyvelés számítógépes rögzítése és az adóhatósággal kapcsolatos feladatok tartoztak a hatáskörébe. 2006-tól a polgármesteri hivatal könyvelése a dolga: a főkönyvi könyvelés, a kincstár felé készülő beszámolók előkészítése és a tervezési csoport munkájának alapjául szolgáló adatszolgáltatás Mayer Antalné munkája. (Ez alapján állnak össze a képviselő-testület elé kerülő költségvetési tervek.) Szabadidejében sem szakad el szakmájától, a könyveléstől, hiszen, ha éppen nem olvas vagy kézimunkázik, akkor munkaidőn kívüli feladatként 2011 óta a Paksi Kistérségi Alapszolgáltatási Központ könyveléséért felel a tervezéstől a beszámolásig.- Bár előfordul, hogy nagyon sok a munka, szorosak a határidők, emiatt túlóráznunk kell, szeretem a szakmámat. Már általános iskolásként könyvelő szerettem volna lenni, a pályamódosítás soha nem jutott eszembe - mesélte el a díjazott, aki szerint választott hivatása sokat változott az elmúlt harminc évben. Bár ma már szinte minden munkafolyamatot számítógépen végeznek, bonyolultabb lett a könyvelés: a bevallások, jelentések elkészítése tájékozottságot, állandó naprakészséget igényel. Ez utóbbiban nagy segítségére vannak azok a továbbképzések, amelyeket az önkormányzat biztosít számára és munkatársai részére. Egymás munkájának segítése is fontos minden kolléganő számára, ezért is olyan jó a közösség a pénzügyi osztályon. Évenkénti osztálykirándulásaikról (tavaly például a bikali élményparkban jártak) élményekkel gazdagodva térnek haza, tudtuk meg Mayerné Jutkától, aki büszkén mesélt családjáról is. Férje a mezőgazdaságban dolgozik, gyermekei közül Anti villamosmérnökként, Éva pedig édesanyja hivatását követve közgazdászként tevékenykedik Budapesten.-dallos-Közlekedj okosan! Közlekedésbiztonsági sorozatunkban ez alkalommal a Cseresznyés felé vezető Györkönyi, a Péter és a Pál utca találkozásánál kialakított kereszteződést vesszük górcső alá. Ebben az útkereszteződésben gyakran megfigyelhető a közlekedők elsőbbségadással és irányjelzéssel kapcsolatos bizonytalansága, ami talán abból adódik, hogy úgynevezett eltolt útkereszteződésről van szó. Fokozottabb figyelmet az igényel, ha a Pál utca felől érkező le kíván térni a kanyarodó útról, és fizikailag egyenesen szeretne továbbhaladni, vagy a Péter utcában folytatni útját, ugyanis mindkét esetben jobbra kell indexelnie. Ha ilyenkor egy másik közlekedő érkezik a Péter utcából, nem biztos, hogy egyértelmű számára a másik haladási iránya. Ebben az esetben érdemes figyelni az érkező autó sebességét, ugyanis ha a Péter utcába kanyarodik be, alaposan le kell lassítania, míg ha „egyenesen” halad tovább, akkor nem. Ha valaki mégis bizonytalan a másik irányát illetően, inkább várja meg, amíg elhalad. A Pál utca másik vége felől, illetve a Péter utcából érkező járművek között a jobbkéz-szabály érvényesül. Egyébként az ebből a két irányból érkezőkkel szemben a kanyarodó úton haladóknak van elsőbbsége, akár azon folytatják útjukat a kereszteződés után, akár letérnek róla valamelyik irányba. Előző esetben attól függetlenül, hogy kanyarodik az út, nem kell indexelniük, ám ha lekanyarodnak róla, akkor a KRESZ szabályainak megfelelően igen. A közlekedési szabályok betartásával, a jelzőtáblák, útburkolati jelek figyelembevételével nem okozhat problémát a balesetmentes közlekedés ezen a helyen sem. -gyöngy-