Paksi Hírnök, 2012 (21. évfolyam, 1-24. szám)
2012-06-15 / 12. szám
Paksi Hírnök 16 2012. június 15. Dunai révek, kompok A vizeken való átkelés ősidők óta a közlekedés természetes rendjéhez tartozott, az átkelőhelyek birtoklása, ellenőrzése a mindenkori politikai hatalom gyakorlásának egyik eszköze volt; speciális járművek (a komp) és foglalkozás (a révész) kialakulását eredményezte, ezzel párhuzamosan különleges szokásrend, később az átkelés jogi szabályozása is létrejött. Az átkelőhely, a rév kincstári tulajdon volt, használata adomány. A révjog (a rév használatának joga) a kisebb királyi regálék egyik fajtája volt, hasonlóan a vámszedéshez, a malomállításhoz, a kocsmatartáshoz és italméréshez, húsméréshez. Gyakorlása a király által adományozott kiváltsága volt a vízpartot birtokló uradalomnak vagy településnek, amit országos és helyi, községi és uradalmi törvények szabályoztak. Erre elsősorban azért volt szükség, mert az átkelőhelyek biztos jövedelmet jelentettek a révjog tulajdonosának és a révet üzemeltető bérlőnek is, hiszen az átkelésért pénzdíjat és az átszállított áruk után vámot kellett fizetni a rév üzemeltetőjének, aki természetesen ebből fedezte a jogtulajdonosnak járó bérleti díjat. A Paks közigazgatási területéhez tartozó Duna-szakaszon (északról dél felé haladva) négy révet ismerünk: a Zádori(Fölső-), a Süveges-rév, a Piaci és a Biskói- (Alsó-) réveket, de napjainkban már csak a Zádoriként ismert Fölső-rév üzemel, a hajdani téglagyár alatti Dunaszakasz folyami átkelőhelye. Süveges-révnek azt a partszakaszt hívták, ahol a Duna-korzó vége és a Hirt köz találkozott. Ezt a révet a molnárok használták, a dereglyékkel innen szállították a hajómalmokra az őrletni hozott gabonát. Nevét is innen kapta, a folyóparton dereglyéikkel várakozó molnárlegények mindenkit megsüvegeltek, vagyis kalaplevéve köszöntöttek, aki őrletnivalót hozott. Miután a vízimalmok működését Pakson is beszüntették, a dunai őrletés lehetősége megszűnt, a kikötőhely elveszítette rév funkcióját. A régi paksi piacok árusainak különleges színfoltja volt (még napjainkban is, bár már csak egy-két asszony jár át, akiket név szerint is ismernek az idősebb paksiak) a hagyományos viseletbe öltözött túsóféli aszszonyok csoportja, akik kerékpárra fölpakolt kosaraikban hozták portékájukat. Az átkeléshez az ún. Piaci-révet, a hajóállomás mellett kialakult, a csapadékvíz vájta torkolatot használták a révészek. Gyerekkoromban itt kötött ki hetente kétszer, a piaci napokon a Biskói-rév különjárata, a Taksony nevű kishajó, ami a géderlaki, a foktői, a benedeki és az uszódi kofákat hozta a Templom téri hetipiacra. De ezt a kikötőt már a XIX. században is Piaci-révként ismerték és használták: az 1886-ban kiadott rendelet szabad kikötőnek nyilvánította a Piaci-rév és a Duna utca közti partszakaszt. Miután a templom körüli piactér szűkösnek és korszerűtlennek bizonyult, új árusítóhely épült a Villany utcában és a hajóállomásnál lévő rév megszűnt. A község a kikötőhely áthelyezésével megpróbálta biztosítani a túlsóféliek jelenlétét, egyben a régi áruválasztékot is, ezért a Taksony délebbre, a Duna utcai pislogónál (vagy ahogy a hajósok hívták, a Petrics-saroknál) kötött ki, de itt annyi kényelmetlenséggel járt az új piactér megközelítése, hogy a kofák hamarosan vagy abbahagyták a paksi árusítást, vagy másféle megoldást kerestek. Ugyan a Pislogónál vezetett egy keskeny, épített lépcsősor is föl a Csónak utcai aluljáróhoz, de annyira körülményes és fizikailag is nehéz volt a megrakott, teli kosarakkal, meg a kerékpárral a lépcsőn fölvergődni az aluljáróig, majd a pakkokkal megrakva áttolni a 6-os út alatt, aztán megint föl lépcsőn, s úgy kerekezni a Villany utcába, hogy az asszonyok egy év után hamarosan kényelmesebb megoldást kerestek. A következő évben összeálltak, lovas kocsit fogadtak, és a fölső-komppal jöttek át a Dunán, s a lovas kocsin szekereztek piacra. Természetesen többen fel is hagytak a paksi árusítással, főként a Zádortól távolabbi uszódiak, benedekiek, így a Piaci-rév elnéptelenedett, hamarosan meg is szűnt. A Biskói-rév, ami az elmúlt századokban a kalocsai postajáratot is vitte át az Alföldre, tragikus, országos ismertségét a több száz áldozatot követelő 1887. évi komptragédiának köszönhette. A XX. század paksi fiatalsága számára azonban mint a közkedvelt kalocsai kirándulások gyülekezési helye, dunai réve lett ismert. Az egykori polgáristáknak, de később, még az én iskolás éveimben is, hagyomány volt az elsős gimnazisták kerékpáros kalocsai kirándulása, az érseki palota, a könyvtár és az érsekkert megtekintése. A Biskói-révvel keltünk át a Dunán, majd a városnéző program után Ordasra kerekezve hajóval jöttünk haza. Egyszerűen kivitelezhető, olcsó, tartalmas program volt, a pedagógusok számára pedig természetes lehetőség számos paksi vonatkozású művelődéstörténeti ismeret átadására is. Napjainkban már (az atomerőmű létesítése óta) a Biskói-rév nem üzemel, funkcióját a gerjeni kompjárat vette át. Mind a mai napig működik a paksi Duna-szakasz átkelőhelyei közül a legősibb, a történeti forrásokban (a madocsai apátság alapító levelében) is említett Zádori-rév, amit szokás Fölső-révként is említeni. Tulajdonjogát kezdetben a Paksi-család, majd annak kihalása után leszármazottaik birtokolták. (Folytatás a 17. oldalon)
